Annyira kellett nekünk, székelyeknek a négy nyugati nagyváros együttműködési megállapodása, mint egy falat kenyér. Mert gondoljunk bele, hogy mi történt volna, ha úttörőként nem Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár köti meg ezt a bizonyos szövetséget, hanem mondjuk Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely.
Hiába hangsúlyozta volna az öt székelyföldi város polgármestere, hogy a „Székely szövetség” a fejlődés és az európai uniós pénzek hatékony lehívása miatt jött létre, ezt szinte senki nem hitte volna el. Ehelyett autonómiatörekvésekről vagy inkább teljes elszakadásról, a magyar és az orosz állam háttérmunkájáról és Isten tudja, még miről sunnyogott volna a román sajtó. Mi több, egy munkanap alatt több állami intézménynél jelentették volna fel Bokor Tibort, Antal Árpádot, Ráduly Róbertet, Nagy Zoltánt és Gálfi Árpádot csak azért, mert volt merszük egy úgynevezett székely ötszöget létrehozni. Nagy valószínűség szerint a román média nem azt írta volna, hogy „a közösségeknek el kell gondolkodniuk azon, nem jobb-e, ha a saját kezükbe veszik a sorsukat, és megpróbálnak a saját szakállukra fejlődni”, hanem inkább azt, hogy „a román államnak kötelessége az alkotmány értelmében tisztáznia, hogy ez az úgynevezett székely kezdeményezés túllép minden határt”. Amúgy egyáltalán nem ördögtől való a Nyugati szövetség néven megkötött nyugat-romániai nagyvárosi paktum. Az Európai Unióban már létezik ehhez hasonló kezdeményezés négy város – a francia Metz, a német Saarbrücken és Trier, valamint Luxembourg – között. Ráadásul a Quattropole néven ismert szövetség 2014 óta egyesületként működik. Egy áramlat tehát elérte Romániát, jelenleg még csak az ország nyugati felén fejti ki hatását, de onnan már csak néhány száz kilométer, hogy elérje Székelyföldet, Moldvát, Bukovinát, majd irányt váltson, és délnek indulva valahol a Galac–Brăila–Tulcea „háromszögnél” megpihenjen.
(Székelyhon)
