Mezőföld kis települése, Kézdimárkosfalva jeles személyiségekkel büszkélkedhet. Itt született a neves festő, Barabás Miklós, valamint Gábor Áron segítője, Bodola Lajos főhadnagy, a Vöröstoronyi-szoros védelmezője.
1941. április 10-én ugyanitt látta meg a napvilágot Szász János, akit a ,,természet- és gyermekszeretet, a tudás és a közlésvágy” jellemzett, s aki 32 éven át a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium, illetve elődjének kitűnő biológia szakos tanára volt.
Szász-Fejér János néven ismerte a diákság és a kollégák. A Fejér nevet 1965-ben, nősülése után vette fel.
Szülei földműveléssel foglalkoztak. Alig négyéves volt, amikor édesapja elhunyt, így került Kézdivásárhelyre, ahol apai nagynénje gyámolításával kezdte meg iskolai tanulmányait. A Kantában, a mai Nagy Mózes Líceumban érettségizett 1959-ben. Érettségi után az abban az évben összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetem biológia–földrajz szakára iratkozott be. 1964-ben szerzett tanári oklevelet. Tudását olyan neves professzorok mélyítik el, mint Eugen Pora akadémikus, Csűrös István, Szőnyi Béla és nem utolsósorban Gyurkó István, akit példaképének tartott.
Tanári pályafutását Illyefalván kezdte, ahol hét évet tanított. 1971-ben sikerrel pályázta meg az akkori 2-es számú Középiskola biológia–földrajz katedráját. Jeles biológusok, Perjessy Gyula, Antal Rozália mellett kezdte meg új munkáját. Az akkor már kétnyelvű oktatási intézményben tanított magyar és román nyelven, nappali és esti tagozaton. Nagyszerű előadásmódja elragadtatta tanítványait, megszerettette velük a természetet, nemcsak az órákon, de számtalan kiránduláson is. Környezetismereti kirándulásokon, gyalogtúrákon és táborozásokon mélyíthették el a tananyagot. A növényvilág jobb megismerése érdekében tanulóinak növénygyűjteményeket kellett készíteniük, ezekből kiállításokat is szervezett. Mindez sajnos ma már a múlté, utódai nem fektetnek hangsúlyt ilyen irányú tevékenységekre. (Az is jó kérdés, hogy vajon megvannak ezek a nagyszerű, tudományosan leírt gyűjtemények?)
Amikor a 70-es években kémia–biológia osztályok indultak, a természettudományi szakok nagyon keresettek, az iskola legeredményesebb osztályai lettek. Ez volt az a profil, amely a tanulókat az orvosi, gyógyszerészeti és biológiaegyetemre készítette fel. Mihálcsa Szilveszter és Szász-Fejér János irányításával egész osztályok választották ezeket a fakultásokat. Az 1988-ban végzettek közül például közel húszan jutottak be ezekre az egyetemekre. Szabadidejüket feláldozva délutáni felkészítőket tartottak, alaposan felkészítve a diákokat a felvételire, s nagyszerű eredményeket értek el a megyei és országos tantárgyversenyeken is.
Diákjait bevonta az iskola biológialaboratóriumának kialakításába, annak bővítésébe is. A régi épületben (ma Mihai Viteazul Főgimnázium) a biológiai szakteremben készültek el (Kónya Zoltán és Balogh Emese tanulók lelkes segítségével) a sejt kinagyított szerkezetét és a DNS-molekulákat ábrázoló, temperával festett rajzai. Ezek sajnos a költözés után megsemmisültek. A jelenlegi épületben a biológiaterem már Szász-Fejér elképzelése szerint valósult meg. A terem hátsó falára 1991-ben került fel kinagyított méretben Leonardo da Vinci Emberi test című rajza.
Nyugdíjazásáig az iskola vezetőtanácsának tagja volt, mint katedrafőnök aktív tevékenységével, javaslataival segítette az iskola oktató-nevelő munkáját.
Természetszeretetét nemcsak elméletileg vagy órán kívüli tevékenységek során oltotta diákjaiba, de a látottakat lefotózta, művészileg kidolgozta és évi rendszerességgel kiállításokon a nagyközönség örömére be is mutatta.
Felejthetetlenek a Mikes-napok alkalmával szervezett, évente változó témájú Bio-fotó kiállításai. Fényképei jelen voltak a Pro-Natura szimpóziumokon és több közös tárlaton a megyében és Magyarországon. 2003-ban Virágok virága címmel egyéni kiállítása nyílt a líceumban, 2005-ben a Székely Nemzeti Múzeumban Ajtay Ferenc Erdély természeti csodái című könyvének bemutatóján állította ki fotóit (a kötet Rétyi Nyír című fejezetét is ő írta).
2006-ban, 65. születésnapján a budapesti XII. kerület művelődési központjában szervezett egyéni kiállítást.
A rendszerváltás után kezdeményezője és aktív pártolója volt a határon túli magyar iskolákkal való testvérkapcsolatoknak. Együtt Sztojka Péterrel az elsők között alakított ki hivatalosan is bejegyzett testvériskolai kapcsolatot a Budapest, XII. kerületbeli Jókai Mór Általános Iskola tanáraival és diákjaival. Ez nem pusztán protokolláris kapcsolat volt: tartalmas találkozások, kiállítások, közös táborozások, sportrendezvények tették színessé ezeket a tevékenységeket. Emlékezetes például az a nagyszabású közös ünnepi kulturális műsor, amelyet a Nemzeti Színházban tartottak, és amit a Duna TV is bemutatott.
A természetjárás fizikai erőnlétet is igényelt. Ennek érdekében aktívan sportolt: tagja volt a megyei Tanügyi Szakszervezet röplabdacsapatának, eredményesen képviselte megyénket az országos bajnokságokon is; Köllő Zsolt és Nemes Áron Ha hétfő, akkor minifoci (2007) című könyvéből szerzünk tudomást arról, hogy ő is tagja volt a tanügyi minifocicsapatnak; 2004–2011 között a Szentgyörgy Sárkányok (Saint George Dragons) hivatalosan bejegyzett sportklub tollaslabda-szakosztályának alapító tagja (Sztojka Péterrel) és játékosa is.
Nem volna teljes a pályafutásáról adott kép, ha nem egészítenénk ki természettudományi munkásságával.
Válogatta, jegyzetekkel látta el az 1986-ban a Téka sorozatban megjelent Lamarch: A természet fejlődése című kötet anyagát, s megírta bevezetőjét. (A könyv fordítója felesége, Szász-Fejér Gyöngyi.) Társszerzője az 1994-ben a Kriterion kiadásában megjelent Pro Natura – Természet és környezetvédelmi útmutató című kiadványnak. 2006-ban a T3 Kiadó által kiadott Oktatástörténeti kuriózumok sorozatban A természet elemei fejezet bevezető tanulmányát és a jegyzeteket szintén ő írta. Társfordítója a XI. osztályos biológia-tankönyvnek.
Számos szakcikke jelent meg a Megyei Tükör, a Háromszék, az Erdélyi Gyopár, a Géniusz és az Acta Scientica hasábjain.
Sokrétű tanári és közösségszervezői munkássága átlépte a megye határait is. Hat éven át a Sepsi Rajoni Biológiai Társaság elnöke, 1990–2003 között a Kolozsvári Bolyai Társaság megyei képviselője, a Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány alapító tagja, 1992–2008 között kuratóriumtag, 2008-tól pedig az alapítvány cenzora.
Megérdemelten tüntette ki az RMPSZ Kovászna megyei szervezete 2005-ben életműdíjjal.
Halála hirtelen jött, megdöbbentette kollégáit, diákjait és tisztelőit.
2011. június 29-én hunyt el Budapesten. Temetése 2011. július 19-én volt a sepsiszentgyörgyi Vártemplom temetőjében. Egykori osztálytársa, Túróczi Árpád nyugalmazott imecsfalvi tanító búcsúztatta. Az iskola részéről nem hangzott el búcsúbeszéd. Ezt tette jóvá volt tanítványa, később tanárkollégája, Daragics Éva emlékező-méltató írása, mely a temetés napján jelent meg a Háromszékben.
Ebből az írásból idéznék befejezésül: ,,Mostanában egyre gyakrabban szól a lélekharang a sepsiszentgyörgyi alma materek tanáraiért, akiknek jelenléte hosszú évtizedekig meghatározta a város értelmiségi palettáját... Nem csupán tanárok voltak ők, hanem olyan titkok tudói, amelyeket nem lehet a világhálóról letölteni... Ilyen tanár volt a mi kedves, »Hófehérünk« is, aki több mint elegáns humorával azonnal érzékelte a gyermeki lélek sutaságait, mély bölcsességgel vállalta fel a tanári gyengeségeket, és egyengette az iskolai biológustársadalom lépéseit az orvosi hivatás és a gyógyszerészet irányába. Őszintén tudott lelkesedni mindenért, ami szép és természetes. Gyermekien tudott örülni a meglepetéseknek, nagyon szeretett nevetni és élni...”
Ezen írás pedig egy kései főhajtás Szász-Fejér János előtt.
