Az iparosodás üteme országos viszonylatban egyes erdélyi városokra hatott ki leginkább (97%), s ezek lakosságát duzzasztotta fel legjobban, mint például Vajdahunyad, Resicabánya, Nagybánya, Medgyes, Fogaras, Temesvár, Torda, Kolozsvár és nem utolsósorban Brassó esetében, ahol az ország iparának 6,5 százaléka működik.
Az iparosodás folytán előállt nemzetiségi struktúra-elváltozás leginkább Brassón mérhető le. Tükörképe a jelenlegi folyamat alakulásának. Brassó megyében nem kevesebb mint kilenc új város keletkezett az utóbbi időben, és itt épült a legtöbb lakás. Kolozsvár román lakosságát az iparon kívül elsősorban a hivatalnokok, tisztviselők és a főiskolákon tanuló hallgatók száma növelte. Torda nemzetiségi arculatát nagymértékben fejlődő ipara, Désnek, Dévának, Marosvásárhelynek köztisztviselői és a városokat gyűrűként körülfogó román tenger változtatta meg. 1956-ban még csak nyolc város volt, amelynek lakossága meghaladta a százezret, 1974-ben már tizenöt (Anuarul Demografic al Republicii Socialiste România, 1974). Az urbanizáció az iparosítással jár, az ipari központokba elsősorban román vezetőség telepszik. A magyar munkásság tekintélyesebb része a letelepedési lehetőség hiányában ingázó státusban marad.
Vajdahunyad a 70-es években
1956 óta nincsenek adataink a városok nemzetiségi összetételére vonatkozóan. A hivatalos statisztika csupán megyénként tünteti fel a nemzetiségi arányszámot, s így legfeljebb csak az eddigi fejlődés alapján és a népességnövekedés további irányzatából tudunk következtetéseket levonni. A számbeli eltolódásokat csak akkor tudjuk kellőképpen kiértékelni, ha a természetes szaporulat százalékszámát összevetjük a lakosságtöbbletet előidéző más tényezők százalékszámával. Ehhez hiányzanak még a felmérések.
További gondok
Románia lakossága az utóbbi évtizedekben átlagosan évente egy százalékkal gyarapodott, de például 1966 és 1969 között a másfél százalékot is elérte. A demográfiai fejlődés állomásait az utóbbi időben két fő tényező határozza meg: a születések számának a csökkenése és a lakosság korhatárának a kitolódása. Ehhez jön mint demográfiai pozitívum a házassági arányszám növekedése és a válások csökkenése. Főként az 1957–1966-os időszakban mutat rohamos zuhanást a születési index, és mélypontját, 14,3 ezrelékkel, az 1966-os esztendőben éri el. Innen kezdve, de főként az 1966-ban foganatosított jogi és gazdasági népszaporulati intézkedések után újból emelkedést mutat az élve születettek száma, egy év után, 1967-ben csaknem a kétszeresére emelkedik és 27,4 ezrelékkel eléri a csúcspontot. Ettől kezdve újra csökkenés áll be, 1972-ben már csak 19 ezrelék. Újabb állami intézkedések, mint az 1971-ben alakult Országos Demográfiai Bizottság és az 1973-as megyei népesedési bizottságok, előreláthatólag hathatósan befolyásolják majd a népesedés alakulását. Egyelőre az ország demográfiai fejlődése továbbra is negatív jeleket mutat.
A természetes szaporulat hullámzását 1962 és 1969 között a következő számok érzékeltetik a legjobban:
Lakosság születések halandóság szaporulat
ezerben 1000 lakosra
1962 18 681 16,2 9,2 7,0
1963 18 813 15,7 8,3 7,4
1964 18 927 15,2 8,1 7,1
1965 19 027 14,6 8,6 6,0
1966 19 141 14,3 8,2 6,1
1967 19 285 27,4 9,3 18,1
1968 19 721 26,7 9,6 17,1
1969 20 010 23,3 10,1 13,2
Az 1970-es évtől ismét megtorpan a természetes szaporulat, 1971-től már a felére csökken az 1967-es évhez viszonyítva, s a következő évben is stagnál. (1972-ben 9,6). Nem kétséges, hogy a hetvenes évek szaporulati visszaesésének a hátterében az iparosodás, illetve urbanizáció áll. Elfoglaltság, kilátásba helyezett jólét és az egykézés vagy az „egyse” egy tőről fakadnak, minthogy egykézés vagy gyermektelenség útját készíti elő az élettagadás és kilátástalanság is. A falvak egykori nagy vitalitása a városba özönlés által törést szenvedett, s a természetes szaporulat múltbeli rezervoárja a városokat övező ipari telepekre tevődött át. Ez azonban még távolról sem pótolja a falvak egykori többletét. Továbbmenve: a születések fokozatos csökkenésének a következménye a demográfiai öregedés, amelynek tünetei már Romániában is mutatkoznak.
A Breviarul Statistic al Republicii Socialiste România 1970-es kiadásában közölt életkorcsoportok grafikonja figyelmeztetően jelzi a két népszámlálás (1956–1966) közötti életkor-eltolódásokat: a hét éven aluli gyermekek számaránya láthatóan megcsappant a 8–16 évesek számával szemben. Ugyancsak visszaesést mutat a 17–26 évesek száma, bár a 25 évüket be nem töltött korosztályok még mindig az összlakosság 42 százalékát alkotják. Tetemesen gyarapodtak a 35–45 évesek is, lényegesen apadt a 47–50 évesek száma (civilizációs betegségek), ezenfelül viszont általános a gyarapodás a legfelsőbb korhatárig. Köztudomású, hogy a népszaporulat biztató fejlődésének a biztosítéka éppen a hat éven aluli gyermekek minél nagyobb száma a 6–12 évesekhez mérten.
Egy népközösség életképessége és egyben fennmaradása nemzedékeinek életkorától válik függővé.
Pontos adatok hiányában nehéz feladat hű képet rajzolni a romániai magyarság mostani népmozgalmának belső összefüggéseiről és további alakulásáról. Demográfiájának jelenlegi problémái szorosan összefüggenek a románság népesedési viszonyaival. A magyar lakosság szaporulati indexe is többé-kevésbé – a román lakosságéhoz hasonlóan – az általános országos törvényszerűségek szerint alakul. Fenti általános következtetések tehát nagyjában a magyar nemzetiség kategóriájára is vonatkoznak. Eltérést a gyermekhalandóság mutat, mely a magyar lakosság soraiban alacsonyabb, mint a románoknál. A katolikus vidékeken a vallásos nevelés következtében általában jobb a szaporodási arányszám – a reformátusok könnyelműbben fogják fel az egyke kérdését (Kalotaszeg).
A háborús körülmények, az egyéni gazdálkodás megszűnése, illetve a föld, a hagyományos létalap családi értékének a megsemmisülése a többségi nemzetet is érintik. Vannak azonban más igen nagy horderejű tényezők, amelyek a legnagyobb mértékben befolyásolják a népszaporulat alakulását, a népesség változásait, de amelyek előnyeiben nem egyformán részesül kisebbségi és többségi nemzet. Elsősorban gazdasági-társadalmi és politikai tényezőkre gondolok, de nem csekélyebb jelentőségűek a lélektani determinánsok sem. Az általános gazdasági-társadalmi hátránynak, a magyar nyelvű iskoláztatás problémáinak elkerülhetetlenek a negatív demográfiai kihatásai. A gazdasági és társadalmi helyzet, mint alapvető tényezők, elsősorban a termékenység és a halandóság szintjét befolyásolják. A kisebbségi élet első negyedszázadában a nacionalista földbirtok-politika a román lakosság nagy részét földhöz juttatta, míg a magyar elszegényedett, élettere beszűkült és elvándorlásra kényszerült (Székelyföld). A többlet valahol az ország területén még megvan ugyan, de elkallódik, beolvad. A mezőgazdaság kollektivizálása átmenetileg helyreállította a magyar és román parasztság között az egyensúlyt, ami azonban a sikertelen birtokpolitika következtében nem vált tartóssá. Újabb társadalmi átrétegeződés indult az iparosítás fokozásával, területi és népesedési mobilitás, amelynek bár magyar és román egyaránt résztvevőjévé vált, de a népesedést pozitívan befolyásoló kihatásai egyes diszkriminatív intézkedések miatt mégsem érvényesülnek egyformán magyaroknál és románoknál.
Végső konklúzióként megállapítható, hogy országos viszonylatban mérve Románia magyar népességének alakulása jelen pillanatban biztató képet mutat, az országos átlagos 1,1 százalék növekedési ütem a magyar lakosságra is vonatkozik. Az iparosodással járó nagy átalakulások azonban az elkövetkező évtizedekben lényeges változásokat idéznek majd elő a népességi struktúrában, amelyeknek demográfiai következményei egyelőre felmérhetetlenek és beláthatatlanok. Sok minden függ attól, hogy az ipari központokba áramló magyar nemzetiségű lakosság meg tudja-e őrizni továbbra is nemzeti tudatát és népi jellegzetességeit.
1976
