Sepsiszentgyörgyön tartott előadást nemrég Tari Annamária. Az ismert és elismert magyarországi pszichoterapeutával ezt követően beszélgettünk.
– Előadása során elhangzottak olyan fogalmak, mint a digitális korszak, az offline világ. Ön szerint lehet-e a digitális eszközökkel harmóniában élni? És hogyan, milyen formában?
– Azt gondolom, hogy lehet harmóniában élni, csak meg kell tanulni a veszélyekkel bánni, azokat felismerni, meg kell találni az eszközök valódi helyét az életben. Nagyon kezd igaza lenni Sherry Turkle amerikai pszichológusnak, aki azt mondja, hogy a technológia vészesen beleszól az érzelmek működésébe. Ezért ma a klinikai kutatók általában azt mondják, hogy a legnehezebb úgy megtalálni az okoseszközök helyét, hogy közben tudjuk, a fiatal generációknak ezek egy új, online életteret adtak.
– Ön mit változtatna a jelenlegi iskolai rendszeren? Jó lenne, ha inkább „kütyübarát” lenne, vagy éppen ellenkezőleg?
– Én nagyon támogatom a francia kezdeményezést, hogy az általános és középiskolákban legfeljebb csak akkor használjanak okoseszközöket, ha kifejezetten arról szól a feladat, egyébként ne vihessék be magukkal a diákok, vagy az iskolákban szedjék össze tőlük a kütyüket. Mert a kognitív folyamatok – a gondolkodás, a figyelem, az elmélyülés – teljesen megváltoznak, ha érintőképernyő van a közelben. Felmérések szerint óránként tizenkétszer térítődik el a kiskamasz figyelme, ha a közelében van egy érintőképernyő. Ez nem kedvez a tanulásnak, bármennyire is állítjuk, hogy az okoseszközök nagyon sokszor hatékony kiegészítő eszközök lehetnek. A másik érv annak az érzelmi nyomásnak a kiküszöbölése, amit a közösségi médián való jelenlét, a folyamatos kapcsolódás, másokkal való rivalizálás és összemérés jelent. A kiskamasz és tinédzser korosztálynak szüksége van a nyugalomra.
– Hogyan lehetne a baby boom, az X generáció (40–60 évesek) és az Y, Z nemzedék közötti digitális szakadékot áthidalni?
– Az a nehézség, hogy a baby boomer és az X egy klasszikus eszközhasználó, az Y és Z pedig egy klasszikusan online-tér-használó generáció. A szakadék áthidalására az a leginkább ajánlott, hogy a két, offline módon felnőtt generáció elfogadja és használja a XXI. századot információtechnikástul, a két fiatalabb pedig igyekszik elsajátítani és értékelni valamit a régi offline világból. A kettő együtt ötvöződik. Nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, viszont nem lehet eltörölni a múltat sem.
– A digitális korban egyre több dologra kell párhuzamosan figyelnünk. Ez a multitasking. Milyen kognitív és emocionális képességeket érint? Ott a félelem, hogy a multitasking hatás csökkenti az egymásra figyelést, az empátiát stb. Ezt ön is így látja?
– Nemcsak én, hanem így látja nagyon sok kolléga és kutató szerte a világon. A multitasking-működés valójában többfókuszú, és mint ilyen, nem annyira irányított figyelem. Kutatások szerint a tanulásban, az odafigyelésben, a felidézésben és igazából az érzelmi magatartás kialakításában is nagyon fontos szerepe van. El szoktam mondani, hogy ez kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor vezetés közben legalább nyolc dologra figyelünk egyidejűleg. Állandóan körbepásztáz a szemünk, de kifejezetten semmire sem figyelünk, erős inger kell ahhoz, hogy hirtelen az kimagasodjék a többi közül. Tehát ha szembejön egy nagy kamion, az hirtelen eltünteti az összes többi fókuszpontomat. A kutatók most leginkább amiatt aggódnak, hogy a multitasking-működés az egyfókuszú figyelem rovására megy, a kiskamasz pedig, aki még csak tanulja az érzelmi élményt, később nehezen fókuszál majd egyvalamire. Pedig erre az elmélyült tanuláshoz nagy szüksége lenne.
– Vége lesz-e a digitális korszaknak? És mi következik ezután?
– Vége egy jó darabig biztosan nem lesz. Ha figyelembe vesszük a mesterséges intelligencia- és a robotikakutatásokat, -fejlesztéseket is, akkor azt lehet mondani, hogy egészen futurisztikus jövő felé haladunk. De pontosan emiatt aggasztó, hogy az emberiség eljuthat egy információtechnológiai szempontból nagyon fejlett helyzetbe. Ha az élet praktikus dolgai közül már alig kell valamit csinálnunk, akkor nagyon nagy bajban leszünk. Hiszen nem mindenki gondolkodó alkat, nem mindenki ül szívesen egy könyvtárban. Az embernek az életét, életidejének nagy részét a saját magával és létével kapcsolatos teendők töltik ki. Ha ezek eltűnnek, mert okafogyottá válnak, mert mindent meg lehet oldani egy kattintással, akkor nagyon ki kell majd találni, hogyan fogunk élni. És ha ezt ki kell találni, akkor ahhoz lehet majd visszanyúlni, ami az ember személyiségéből fakad. Úgyhogy szerintem eljön majd a valóság meglátásának új reneszánsza, amikor ismét kézzel kell csinálni a dolgokat. Van két trend: az egyik az ökotrend, azaz vissza egy természetesebb életbe, a másik pedig a slow-trend, a laza lassítás trendje. Ebben a kettőben felsejlik egy olyan tendencia, hogy az ember egy idő után le fog lassulni.
Kérdezett: Matekovics János Zoltán
