Sok mindent megvalósítottunk az utolsó esztendőben, és továbbra is a normalitás országának építésén, egy jobb életbe vetett hitért dolgozunk, hangoztatta esztendőfordulón a Szociáldemokrata Párt elnöke, s a határozott hazafi látszatát keltve még azt is hozzáfűzte, 2019-ben nem folytatódhatnak az egyesek által űzött „kicsinyes politikai játékok”.

Kár, hogy nem pontosította, kik is azok az „egyesek”, akik gyarló módon méltánytalan, lealacsonyító és kicsinyes politikai játszmákkal szórakoznak, s kik a velük szembehelyezkedők, akik csakis a hon emelkedéséért, a méltányosság és a méltóság győzedelmeskedéséért küzdenek nap mint nap, konokul, igazi kárpáti oroszlánokként. Így a némiképp bizonytalanságban hagyott szavazók csak találgathatnak, kiket is ostoroz már 2019 hajnalán a vezér, s kénytelen beérniük annak hangzatos gondolatával: Románia óriási fejlődési potenciállal rendelkezik, meghatározó szerepet játszhat Európában, de nem csak ott; és végül, de nem utolsósorban, erősen hiszünk hazánkban!

S míg az elvakultak, a szociáldemokratákat szinte feltétel nélkül támogatók e sorokat olvasván örömkönnyeiket törölgetik, a „jobb élet” előtti valóságot saját bőrükön érzékelők szitkozódnak hamisítatlan és utánozhatatlan módon. Mérgelődnek, hiszen például azok, akik szilveszterkor a Prahova völgyében vagy Törcsvár környékén mulatoztak, s hazaindultak, ezredszer szembesültek a sivár romániai valósággal: az úton nem tudnak haladni, mert forgalmi dugó van, volt és lesz is talán mindörökké. Mert, például híre-hamva sincs a Brassót Bukaresttel összekötő autópályának, ebbe az átkozott szakaszba vélhetően századszor is beletörik a centenáriumtól távolodó politikusok bicskája. Ha tehetnék, meg is üzennék a személygépkocsikban aszalódóknak, csak ne háborogjanak, érjék be a forgalmi hatóságok szokásos javaslataival: közlekedjenek kerülő útvonalakon! Az autókban várakozóktól, Máramarosból és Bukovinából egyaránt hazafelé evickélőktől idegen tehát Dragnea üres pátosza, mert mindaz, amit tapasztalnak, oly távoli a fejlődéstől, az ország áhított nagyságától, mint Dorohoitól Párizs.

És mindez csupán egy aprócska, szokványos szilveszteri morzsa. Nem csak az a baj, hogy a rendszerváltás óta nem lehet közlekedni az Európai Uniót immár vezető államban, hanem hogy ez így is marad időtlen időkig. Dragnea és elvtársai szemrebbenés nélkül ámítanak, hogy a normalitás felé tartunk, eközben a haladni vágyóknak folyamatosan kerülő útvonalakat kell keresniük. Legjobb talán azoknak, akik szeretnek helyben járni, és sehová sem akarnak eljutni, miközben mások, az utakon rekedtek folyamatosan kínlódnak, a kiutat, a mindenkori kerülőt keresik azért, hogy valahogy meg is érkezzenek oda, ahova elindultak.