Klaus Iohannis államfő legújabb húzása, amellyel visszaküldte a parlament asztalára az oktatási törvényt módosító tervezet azon cikkelyét, miszerint jövő tanévtől csökkentik a heti tanóraszámot, nem ugyanazért kifogásolható, mint a sebtében hozott rendelkezés, amely újabb tantervmódosítást igényel éppen akkor, amikor többéves vajúdás után nyugvópontra kezdett jutni az, hogy melyik korosztálynak mit, mennyit és hogyan tanítsanak – a döntés sokkal inkább az indoklás okán felháborító. Mi lesz, ha negatív következményekkel jár az oktatásban részt vevők összességére nézve? – teszi fel a kérdést az elnök, de államtanácsosa magyarázatából egyértelműen kiderül: tulajdonképpen attól tartanak, hogy pedagógusok ezreit kell majd elbocsátani a rendelkezés miatt, ilyen intézkedésbe pedig könnyen belebuknának.

Úgy tűnik, az államelnöki hivatal még csúsztat is, mert az nehezen hihető, hogy a pedagógusok érdekvédelmi szervezete mellett a szülők és a diákok képviselői is az óraszám csökkentése ellen szólnának. Abban viszont igaza lehet Klaus Iohannisnak, hogy hatástanulmány hiányában nem lehet tudni, milyen következményekkel járna a heti óraszám lecsökkentése. Ecaterina Andronescu oktatási miniszter máris bejelentette, az V–VIII. osztályosok jövőtől új tanterv szerint fognak tanulni, és nem nagyon törődik azzal, hogy a jelenlegi hatodikosok már így is eléggé áldozati nemzedék, hiszen az új programokat rajtuk kísérletezték ki előkészítő osztálytól kezdve. Nem voltak tankönyveik, és ötödikben még azt a csúfságot is megtették velük, hogy tankönyv helyett egy több tantárgyat összefoglaló mamut vázlatos kiadványt nyomtak a kezükbe, ráadásul a magyar diákoknak még ez sem jutott, mert csak román nyelven adták ki.

Sejthető, hogy a kormány belátta: nincs elég pénz a megemelt tanügyi bérek kifizetésére, ezt pedig azzal leplezné, hogy a jótevő álruháját magára öltve a diákok érdekében csökkenti az iskolában vesztegelés idejét. Szándéka mögül azonban kisejlik, itt újból rögtönzésről, kapkodásról van szó, hisz alig néhány éve növelték az óraszámot, mígnem oda jutottunk, hogy a tízéves gyermeknek is lehet heti huszonnyolc órája, és még naponta hármat legyúrhat otthon a házi feladatokkal, a nyolcadikos harmincnégy órát is ülhet az iskolában, a középiskolás pedig még ennél is többet.

Jó lenne végre megállapodni abban, hogy mi a fontos, végre ne csak folyton módosított törvényekkel hadonászni igazi oktatási stratégia helyett, és ha valami működik, azt hagyni, hogy hatását kifejtse. Ha nem így történik, az idegbajos oktatási rendszerben soha nem lesz nyugalom, ennek pedig nemcsak a felnövő nemzedékek, hanem mindannyian kárát érezzük.