Habár mint nyugdíjas közgazdász tanár már nem vagyok aktív pedagógus, egyetértek Újfalvi István mérnök tanár gondolataival, amelyek a január 4-ei Háromszékben jelentek meg. Negyvenegy évig voltam tanügyi alkalmazott, előbb helyettesítő tanár falusi iskolák gimnáziumi tagozatán, majd oktatómester, később közgazdász tanár a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában.
Az 1989-es rendszerváltás előtt volt egyenruhája a diákoknak és volt fegyelem. Saját diákkoromból most is csak tisztelettel tudok emlékezni egykori tanáraimra, tanítóimra és oktatómestereimre. Akkor volt egy közszájon forgó mondás: „Olyan lesz a jövendő társadalma, ahogyan most tanítjuk őket az iskola padjaiban”. 1990-ben kivették az egyenruhát, amivel nagy szabadosság következett a diákság soraiban. Innen errefelé lassan oda jutottunk, hogy a diák úrfiknak és kisasszonyoknak majdnem minden szabad, a tanárnak pedig csak annyi, hogy tartsa meg az óráját, adja le az új leckét, feleltessen félévente, évente zárja le a rá bízott tanítványokat az általa oktatott tantárgyból. Itt még megemlítem, hogy tanügyi pályafutásom idején több mint harminc tantárgyat, szaktantárgyat és modult oktattam. A mostani fogyasztói társadalmunkban a tanulók számára valóban van demokrácia, a tanárok számára azonban csak diktatúra. Helyes ez?
A jelenlegi helyzetben, a sok elavult tankönyv, valamint a szaktantárgyak tankönyvhiánya mellett az az érzésem, a jelenlegi hatalom kimondatlanul azt akarja, hogy minél kevesebb tanult ember legyen. Könnyebb a buta embert irányítani, mint azt, aki önállóan tud gondolkozni és még véleményét is kinyilvánítja.
A régi rendszerben a tanárra, tanítóra felnéztek az emberek. Most valahogy a tanári társadalom a közélet szélére szorult. Nincs meg a régi tisztelet irántunk.
Egy utolsó reflexió: az a pedagógus, akit jól megfizetnek és a társadalom értékeli, egészen biztosan szívből, lélekből fogja tanítani nemcsak a saját tantárgyát, hanem igyekszik leckéit színesebbé tenni. Nem muszáj csak egy az egyben leadni a tankönyv által írottakat, ezenkívül pedig a jó tanár átad diákjainak a saját élettapasztalatából is, ha másképp nem, az osztályfőnöki órán.
Itt említem meg, hogy sajnos, ma már nem vonzó a pedagógusi pálya, Nemigen van iskoláinkban harminc év alatti pedagógus.
Befejezésképpen igazat adok annak a kollégai véleménynek, hogy nem szabad az egész pedagógustársadalomra ráhúzni a vizes lepedőt ennek egyes tagjai miatt. Utoljára, de nem utolsósorban pedig azt hiszem, hogy bármelyik társadalmi rétegnek vannak jó, közepes és gyenge tagjai. Egy külföldi példát említek. Finnországban a közelmúltban annyira megfizették a pedagógusokat, hogy alig tíz év alatt odajutottak, hogy ma Európa egyik legfejlettebb társadalma lett az országuk. Ott pedagógusnak lenni társadalmi kiválasztottság.
Czompó János
Megjegyzés. A hazai közoktatás sokakat érdeklő és érintő kérdés, ezért ebben a témában mások – tanárok, szülők, fiatalok, nyugdíjasok, szakemberek és a rendszert kívülről szemlélők – véleményét, álláspontját is érdeklődéssel várjuk. A szerkesztőség
