Bejutó helyet kér az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáján a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), amely a hétvégén Zeteváralján megtartott rendkívüli küldöttgyűlésen a szervezet elnökét, Oltean Csongort javasolta EP-képviselőnek.
Oltean azzal indokolta a MIÉRT kérését, hogy „a fiatalok bizonyítottak már a helyi és megyei önkormányzatokban, helytálltak a bukaresti döntéshozatalban is”. Elmondta: a MIÉRT-nek 18 területi szervezete, több mint 300 tagszervezete van, és több ezer fiatalnak a hangját fogja hallatni Brüsszelben. „Az elmúlt 15 év eredményei jogosítják fel a szervezetet az európai szerepvállalásra” – jelentette ki. A találkozón ugyanakkor összesen 90 küldöttet nevesítettek – a 11 SZKT-tag mellett – az RDMSZ soron következő kongresszusára, ahol az ifjúsági ernyőszervezet bír majd a legnagyobb frakcióval. A MIÉRT emellett pozitívan bírálta el Hegedüs Csilla, Vincze Loránt és Winkler Gyula megkeresését, és támogatja indulásukat az EP-választásokon.