A tél örömei, Étfalvazoltánban: délfelé megcseppent az eszterhéj, pilinkézett a hó, Lemhényi Katalin gidófalvi tanítónő szánozni-szánkózni hívta kollégáit falujába. Mintha mondta volna: nincs rossz idő, csak rossz szánkózó.
A 29 éves legifjabb Lemhényi Béla legszebb két lovát, az ötéves Betyár nevű kedvenc ménjét és Fecskét, a deres kancát fogta szánja elé. A kipihent, liszttől-lucernától fékezhetetlen lovak után négyen ültünk a szánon. A szán után akasztott szánkókon kacagó-sikoltozó fiatal pedagógusok örvendeznek a téli örömökben gazdag délutánnak. Közülük csak egy idősebb, Oláh-Badi András angyalosi tanító, aki Maksáról ingázik naponta Forró Elek falujába, hogy írni-olvasni és jól viselkedni tanítsa nebulóit. Csak éppen egy tangóharmonika hiányzik – gondoltuk.
Gidófalva végétől Étfalván át Zoltánig nyargaltunk. Árva Bethlen Kata egykori étfalvi vadászkastélyától, a falucska volt iskolájától indult a hangos menet. A piros bojtokkal díszített lovak és zörgőktől hangos fogat láttára-hangjára sokan kiálltak a kapuk elé, integettek. A vidám kacajtól hangos menetre nemcsak a főúti házakból, hanem a Kicsi utcabéliek is megjelennek a kapuk előtt, s hogy teljesebb legyen a hangulat, idősb Lemhényi Béla hógomolyával fogadja a szánozókat. Kedvben már csak azért sem volt hiány, mert Zoltán felett előkerül a fahéjjal és borókabogyóval ízesített édes forralt bor. Időközben Lemhényi Bélacska lovairól mesélt.
– Kilenc lónak vagyok gondozója otthon, a családi háznál! – mondta. Lószeretetéről tett tanúbizonyságot akkor is, amikor sepsiszéki székely dialektusban kiáltozott egy-egy hirtelen kanyarnál, hol jobbra, hol balra húzta meg a gyeplőt, amikor uralni kellett a szánkókat – mégis fel-felborult egyik-másik. Leginkább a sor végén lévő szánját hajította legjobban az eltaszító nyomás, azt, amelyiken éppen Zsigmond Károly fiatal gidófalvi igazgató ült! Nem szán az, amelyik fel nem borult soha! – kiáltotta a bakon ülő, és elmesélte, hogy a szánt nagyapja vásárolta száz évvel ennek előtte, egy grófé volt Bükszádon. A talpa fából volt, a család cserélte vasra 1937-ben.
„Nyáron az árnyékban áll, be is kenjük egyszer-egyszer, mert ha van jó hó, eresszük: barátokkal, csajokkal, borozókkal. Az idén is minden hétvégen szánoztunk!” Alkony után jól esett a lélekerősítő, a téli száraz eledel a régi iskola csempével fűtött szobájában. A lovak már a meleg istállóba kerültek, Bélacska lecsutakolta őket, és mi megköszöntük a szervezőknek és Bélacskának lelkes és szórakoztató szolgálatát.
