Ez alkalommal egy olyan, előkészületben lévő sürgősségi rendeletről beszélt, mely nemcsak a korábbi döntés törlését, de a perújrafelvételt is lehetővé tenné azok számára, akikre a legfelsőbb bíróság törvénytelenül össze­állított öttagú bírói tanácsai mondtak ki jogerős ítéletet. Továbbá az ügyészeknek is lehetőséget adna, hogy a felmentéssel végződött perek esetében – melyekben szintén a tavaly óta törvénytelenül eljáró tanácsok hoztak ítéletet – újrakezdést kezdeményezzenek. A miniszter ugyanakkor kimondta: perújrafelvétel ide vagy oda, az új összetételben a tanácsok éppoly könnyedén dönthetnek úgy, hogy az illetőknek bizony rács mögött a helye. Úgyhogy csak lassan az ünnepléssel.

Az ellenzék máris prüszköl, fújtat, mert szerintük ugye egy ilyen jogszabály – amint az egész kalandosan átszabott igazságszolgáltatási törvénycsomag – csakis a korrupciógyanús politikusok érdekében születhet. S nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy valahol talán igazuk is van. Hiszen az eddigi jogszabály-módosítások többeknek jót tettek, lásd a múlt év végén a börtönből átmenetileg kivonulók sorát vagy a lassan minden gonoszak leggonoszabbjává kikiáltott Liviu Dragnea szocdem pártelnök ügyeit. Felháborodásuk jogossága itt viszont véget is ér, mivel mintha elfelednék azt, hogy a bírói tanácsok körüli hercehurca 2014-ig nyúlik vissza. Az alkotmánybíróság ugyanis már ekkor kimondta, hogy a tanácsok felállítása körül gond van amiatt, hogy az elnököket nem sorsolják. Érdekes: a most leghangosabban tiltakozó liberális párti politikusok, akik akkortájt a parlamenti többség kényelmét élvezve éppen a Victor Ponta vezette szociáldemokratákkal ápoltak barátságot, nem éreztek késztetést, hogy a törvényt kiigazítsák. Mondjuk, ugyanazokról van szó, akiket az sem zavar, hogy a titkosszolgálatok bárkit szabadon lehallgathattak, vagy akik a korrupcióellenes ügyészség egyre egyértelműbb, súlyos túlkapásaira sem mozdítják fülük botját. Természetesen, a jelenlegi kormánykoalíciót sem helyezi jó fénybe, hogy nekik is csekély két év kellett a helyzet rendezéséhez, és intézkedéseiket még most is csiszolgatni kell.

Ami viszont igazán szomorú ebben az egész folyamatban, hogy miközben a román politikum, színezettől függetlenül, sorozatosan csak dilettantizmusról és minősíthetetlen kisstílűségről tesz tanúságot, gyakorlatilag egymás után tiporja sárba az alapvető intézményeket. Még akkor is szomorú ez, ha közben itt-ott igazuk is van. A tanácsok körüli hercehurca mélyen hitelteleníti az igazságszolgáltatás csúcsintézményét, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéket, a vádhatóságok hiteltelenítésén már túl vagyunk a protokollumok körüli botrány óta, az alkotmánybíróság pedig elég komoly következetességi gondokkal kezdett küzdeni. Kérdés, hogy egy súlytalanná váló igazságszolgáltatás árnyékában – amihez a büntető törvénykönyv vitatható módosítási kísérletei is vastagon hozzájárulhatnak – lehet-e egyáltalán a normalitásban reménykedni.