Demeter J. Ildikó
Elkészült valahogy az állami költségvetési tervezet, és a hatalmon levők nyilatkozatai szerint ezen a héten el is fogadja a parlament. A kormány kerek három hónapot késett vele – a törvény szerint az előző év novemberének közepéig kell benyújtani a következő év pénzügyi-gazdasági menetét nagyrészt meghatározó törvényjavaslatot –, és amikor végre nekifogott a kidolgozásának, akkor is többször elhalasztotta a bemutatását. Miután pedig ez is megtörtént, kiderült, hogy – a 2016 óta uralgó kormánykoalíció által meghonosított rossz szokás szerint – senkivel sem tárgyaltak vagy tanácskoztak előre, és hatástanulmányokat sem végeztek a várható következményekről.
Mintha valami világraszóló felfedezés titka lenne, úgy rejtegették a részleteket az utolsó percig, és nyilván nem ok nélkül, mert bárhogy is dicsérik az újabb „forradalmi” újításokat, ezek a jelek szerint csak afféle bűvészmutatványok, amelyekkel azt próbálták elfedni, hogy a választási ígéretek betartására nincs elég fedezet. Elégedetlenek a pénzintézetek, a vállalkozók, az önkormányzatok – e téren a forrásokat úgy csoportosították, hogy megbüntessék azokat a településeket, amelyek vezetői ellenzéki pártokhoz tartoznak, vagy bírálni merték a szociáldemokraták vaskezű elnökét –, és az emberek is, akik az ígért Kánaán helyett csak újabb drágulásokkal szembesülnek. A magánszektor amúgy is vajmi kevéssé érezte a tavalyi béremeléseket, de már a közalkalmazottaknál is gondok mutatkoznak, néhol le kellett faragni az alapbérekből, s bár ezek átlagban így is magasabbak, mint a versenyszférában, a kiegészítésként adott ételjegyek ellenére is visszalépésként élik meg az érintettek. És nincsenek egyedül: a tanároknak utólag a januári vakációt szabadságnak írták be, megtakarítva erre az időre az ételjegyek árát, az orvosok és asszisztensek a 114-es kapzsisági kormányrendelettel havonta több száz lejt veszítenek tavaly megemelt béreikből, a rendőrök és a börtönőrök tüntettek is az elmaradt túlórapénzeik miatt, a fogyatékkal élők kevéske támogatásaik elvesztésétől tartanak, a moldvaiak az autópályájuk örökös halogatását nem bírják már elviselni. Vannak még mások is a sorban, például a környezetvédelmi illeték visszafizetését vagy más kárpótlásokat évek óta váró tízezrektől kezdve a magáncégeknél dolgozó, nagyrészt hoppon maradt milliókig.
Az állam ugyanis nem csupán saját embereinek, hanem minden polgárának a jólétéért felelős, ám a felelősségérzet olyan távol áll a jelenlegi kabinettől, illetve annak valódi irányítójától, hogy még a látóhatáron sem tűnik fel. Minisztereink felkészületlenségénél csak az önbizalmuk nagyobb, amivel szemrebbenés nélkül átsiklanak a kényelmetlen kérdések fölött, és fehérnek nyilvánítják a feketét. Emiatt övezi általános gyanakvás a költségvetési tervezetet is, amelyről valószínűleg nem a parlamenti vita során fogunk tisztább képet kapni, hanem majd a jövőben, amikor a következményeivel szembesülünk.
