A hegyi beszédet záró példázattal, a kősziklára és a homokra épített ház történetével világított rá az élet, a házasság, a közösségi lét jó megalapozásának fontosságára Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész tegnap a Házasság hetét indító istentiszteleten. A sepsiszentgyörgyi unitárius templomban mától egy héten át várják a házaspárokat, akikkel estéről estére változatos előadások, beszélgetések, filmvetítések révén összpontosítanak majd a házasság és a család jelentette értékekre.
Találóan választott példázatával – a sziklára épített, a viharoknak és szélnek ellenálló, illetve a homokra emelt, a természeti csapások előtt törékennyé váló házzal – Péterfi Ágnes rámutatott: akárcsak évszázadokkal ezelőtt, a fiatalok arra törekszenek ma is, hogy házat emeljenek.
Olyan házat, amely biztonságot, otthont, meleget, szeretetet, életet nyújthat – ám mindehhez biztos alapot kell készíteni, hogy megvédje a benne lakókat a természet és az élet viharaitól. Mint mondta, a homokra, illetve a sziklára épített ház közötti különbségek – a példázatban és az életben egyaránt – csak vészhelyzet, baj esetén mutatkoznak meg, addig nem tudjuk, milyen alapra emeltük házunkat, s „könnyelműség volna azt hinni, hogy soha semmilyen veszély nem fenyegeti majd” – vélekedett. A cél az, hogy felelősségteljesen alapozzunk – a település, a közösség, az építőanyagok és minden más elem megválasztásával –, hogy házunk hosszú éveken át vigyázhassa életünket.
A felszín alatt a jézusi példázat azonban ennél mély üzenetet hordoz – hangsúlyozta Péterfi Ágnes, kifejtve: házunkhoz hasonlóan lényeges, hogy biztos alapra építsük életünket, házasságunkat, a közösségi létünket. Ehhez pedig elengedhetetlen a bizalom, amelyre falak emelhetők, a szeretet, amely összekötő erő, illetve a kommunikáció, amely hosszan tartóvá teszi a falakat. S ha mindez megvan, „szükséges a legjobb kályhát beszerezni, akinek a melege, fénye képes megvigasztalni, aki mellé jó leülni, akinek nem is kell beszélnie, csak átadja a meleget, amely a lelkében lakozik”. Úgy vélte, házastársunk egyben barátunk is kell hogy legyen, aki – akárcsak egy jó tükör – megmutatja igazi, őszinte arcunkat. S bár lelki otthonunk szeretettel, bizalommal, kommunikációval, egymásra való odafigyeléssel épült, nem kizárt, hogy nem tépázzák meg a szelek, elkerülik a nagy esőzések – hívta fel a figyelmet.
Házasságokban, párkapcsolatokban a nehézségeket, a véleménykülönbséget, a vitát vagy a haragot, a csalódottságot, fáradtságot vagy türelmetlenséget semmisé tenni lehetetlen. Amennyiben pedig időnként felszínre is törnek, nem az a cél, hogy elkerüljük – mondta – sokkal inkább az, hogy egymásba kapaszkodva túl tudjunk lendülni rajtuk, vagy arról gondoskodjunk, hogy még erősebbé tegyük az alapot. Péterfi Ágnes úgy látja, talán engednünk kellene, hogy olykor Isten is építse a házat, s meg kellene találni Isten fundamentumát: a szeretetet, a bizalmat, a hitet, a reményt, a jóságot, amelyre biztosan felépíthetjük saját életünket, házasságunkat, közösségi életünket, gyülekezeti létünket.
Azt kívánta, mindannyian megértsük, mennyire fontos az alapozás, hogy a nehézségekben, az elcsüggedésben, a fájdalmakban rátaláljunk arra a fundamentumra, amely valamiért egykor arra buzdított, hogy közösen építsük otthonunkat. Arra is ösztönzött, hogy ráébredjünk a lelki béke, a szeretet, az elfogadás lényegére, Isten segítségének fontosságára, hiszen – ahogyan a 127. zsoltár is fogalmaz – „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők”.
