A találkozó teázással, kávézással és kötetlen beszélgetéssel kezdődött az unitárius egyházközség konferenciatermében, majd átvonult a társaság a templomba, ahol rövid zenés áhítat után a hivatalos köszöntések következtek. Kovács István unitárius lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy házigazdái lehetnek ennek az első önkéntestalálkozónak, hogy olyan fiatalokkal van tele a templom, akikre kevésbé illik a rossz szájízzel hangoztatott „ezek a mai fiatalok” jelző, mert nagyon fontos dolgokkal foglalkoznak. Gazdag Ildikó, a segélyszervezet háromszéki fiókjának elnöke elmondta, hogy általában szorongásai, félelmei vannak az embernek, amikor először vesz részt önkéntes tevékenységben, mert a mi társadalmunk úgy gondolja, hogy aki hajléktalan, aki szegény, az biztosan valami rosszat tett az életében, de ha túl tudunk lépni ezen a gondolkodáson, és szolidaritást vállalunk a rászorulókkal, valami csodálatos közösségi érzés keríti hatalmába az embert, „és ez az összetartozás a Gondviselés”.

A köszöntések után következett Opra Szende, a Vöröskereszt önkénteskoordinátorának vetített képes előadása a nemzetközi és helyi Vöröskereszt-mozgalomról, az alapelvekről, stratégiáról és természetesen az önkéntes munkáról, amely nélkül nem is tudna működni az intézmény. Gondolatait Pap Adolf, a helyi szervezet igazgatója egészítette ki olyan gyakorlati információkkal, amelyekből mindenki pontos képet alkothatott magának az önkéntes munka örömeiről és nehézségeiről egyaránt. Mint elhangzott, tevékenységeik két síkon zajlanak: a segítségnyújtás mellett nagyon fontos munkájuk hatékonyságához a szervezési rész is. Az előadás során egyebek mellett az elhivatottságról, az egymás iránti érzékenységről és türelemről, a kellő önismeretről, nyitottságról, bizalomról, felelősségvállalásról, hitelességről és az érzelmi kapacitás végességéről is szó esett. Aki önkéntességet vállal, olyan világba kerül, amely megváltoztatja az életét – hangzott el végkövetkeztetésképpen, miután Papp Nimródot, a helyi Vöröskereszt egyik legaktívabb önkéntesét is megszólaltatták a vezetők.

Az előadás után a résztvevők három különböző helyszínen csoportos foglalkozásokon vettek részt: Pap Adolf és Opra Szende reflektáló gyakorlatokat végeztetett a csoportjukban részt vevőkkel, amely során a fiatalok megfogalmazhatták az önkéntes munkáról való elképzeléseiket; Demeter Mária és Bogyor Izabella önismereti interakciós tevékenységeket és az önkéntes munkával kapcsolatos szerepjátékokat végeztettek az általuk vezetett csoportban, Koppándi Júlia csoportjában pedig az egymásra figyelést és a közös munkát illusztráló gyakorlatok során az önkéntes tevékenységhez szükséges legfontosabb tényezőkről beszélgettek a jelenlévők. Délután közös filmnézés volt a Művész moziban, este pedig három önkéntes veterán vallomásaival és Koppándi Júlia rövid áhítatával zárták a napot.

Demeter Zoltán elmondta, több szakmája és munkahelye volt már az elmúlt 25 évben, de még mindig nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz, csak annyit tud biztosan, hogy soha nem szeretne elköltözni Erdővidékről, és mindig fog valami civil tevékenységet végezni. Hogy miért? Mert saját bőrén tapasztalta meg, hogy aki jót cselekszik, azzal csupa jó dolog történik, és mert elhitte az egyik barátjának (aki mellesleg bokszoló volt), hogy jobb adni, mint kapni...

Bájer György a 2005-ös Nyikó menti árvíz óta önkéntes, akkor történt élete egyik legmeghatározóbb élménye. Egy 83 éves bácsi életének az emlékeit gyűjtögették össze éppen a patak partjáról, akinek 30 perc alatt mindene tönkrement, amit egy életen át felépített. Miközben szedegették össze a földről a családi képeket, észrevette, hogy a bácsinak az arcán lefolyt egy könnycsepp, és ez annyira megfogta, hogy azóta is önkéntesként dolgozik.

Bartha Alpár szerint senki sem tud kibújni az adott korból, társadalomból, amelyben él, de azt mi magunk dönthetjük el, hogyan éljük az életünket. Számára az önkéntes és segélyszervezeti munka annak a felismerése, hogy a Jóisten által teremtett nagy egész részei vagyunk, ezért nemcsak magunkért és családunkért, hanem az összes embertársunkért felelősek vagyunk, úgy kell élnünk, hogy ne csak nekünk, hanem a körülöttünk élőknek is élhető legyen az élete.

Koppándi Júlia az istentisztelet során egy önkéntes tűzoltóról mesélt, aki mindig arra törekedett, hogy nagy hőstetteket hajtson végre, de általában csak kis feladatok jutottak neki. Mint hangsúlyozta: nem mindennap adódik lehetőségünk arra, hogy életeket mentsünk, de mindennap megadatik a lehetőség, hogy hatással legyünk valakinek az életére, és ez a hatás a legértékesebb pénznem a világon. Mert nagyon jó dolog életeket menteni és kifordítani a világot a sarkaiból, de az élet ritkán kínál ilyen lehetőségeket számunkra. Addig is a legkevesebbet is tegyük meg, mert vannak olyan személyek körülöttünk, akiknek ez a kevés a lehető legtöbb, amit kaphatnak.