Még az utóbbiak érdekei mellett hűségesen kiálló államfő is nemzetbiztonsági kockázatként emlegeti, hogy nem kapnak annyit, amennyit szemérmetlenül kívánnak. Iohannis geopolitikai helyzettel, növekvő feszültséggel érvel, melyet szerinte csak a közpénzzel kitömött lehallgató szervek tudnak orvosolni. Tájékozatlanabb hírolvasók még igazat is adnának az aggódó elnöknek, hiszen láthatják azt, amit annak idején az emlékezetes magyar filmhős, Virág elvtárs is észrevett: a helyzet fokozódik.

Cotroceni első számú lakója azt is kifogásolja – populizmust kiált a populizmus bajnoka –, hogy a pártok minden eddiginél tekintélyesebb állami támogatásban részesülnek. Némi fondorlatos jogszabály-módosítás után a kormányzó szociáldemokraták elérték ugyanis, hogy az érintett politikai alakulatoknak idén 87 millió eurót osztogathatnak, ellentétben a 2017-es 6,5 millióval, illetve a tavalyi, már valamelyest kiadósabb 34 millióval.

A kormányon lévők öncélú aritmetikája oly mértékű érzéketlenségre, mi több, pofátlanságra utal, amit nem lehet annyival megmagyarázni, hogy érthető, hiszen a politikusok nagy többségének maga felé hajlik a keze. Ez az osztogatási gesztus valójában a pártállam sejtekbe kódolt hegemóniájáról tanúskodik, a szocialista, kommunista rendszer új embereinek öröksége, szekusok, besúgók, párttitkárok hagyatéka. Akkor ugyanis a párt teljhatalmat és kiváltságot jelentett, s a hűséges szolgálóknak olyasmi is jutott, ami az egyszerű halandónak kevésbé, és ez nem csupán pult alól, pártbüféből csúsztatott téli szalámit, kávét és vajat jelentett. A párt mai emberei is azt érzékeltetik hivalkodóan, hogy különbek és többet érdemlenek. Nem mintha okosak, gerincesek, szakmájukat jól értők lennének, hanem azért, mert jókor tömörültek a megfelelő klikkbe.

És hogy most a pártok huszonnyolcszor több közpénzt kaphatnak, mint két évvel ezelőtt, ez azt is jelenti, hogy az államigazgatási szemlélet szinte semmit sem változott: a mindenkori politikai csatározás egyedüli tétje az államkincstár kulcsáért vívott harc. S ha kissé szorongó, megszeppent pártkatonák most arról hebegnek-habognak, hogy bizony mégis indokolt az a 87 millió euró, mert több juttatásra van szükségük, megnőtt a székház fűtési költsége és tatarozásra is szorul, régi és rozsdás a párttitkár személygépkocsija, roggyant a könyvelő széke – e sirámözön elfogadhatatlan. Kapzsiságról és kivagyiságról szól ez a lehangoló történet, s eközben perverz módon maguk a szociáldemokraták beszélnek „kapzsisági illetékről”...

A pártjukba és a többi pártba pumpált közpénz nagyságrendje valójában azt mutatja, ők már rég nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.