Ebből világosan látszik, milyennek is kellene lennie a jó uralkodónak. Hangsúlyozza nyilvánvalóan azt is — az állam megteremtése, tudjuk, nem ment simán, ellenszegülések, zúgolódások, lázadások nélkül, melyeket István király vaskézzel gyűrt le, fékezett és torolt meg —, hogyan kell viszonyulnia a hatalom legfőbb letéteményesének, a hatalmi struktúra piramisának csúcsán álló királynak segítőihez, helyetteseihez. ,,A főemberek, országnagyok, ispánok, vitézek, nemesek hűsége, ereje, serénysége, embersége, bizodalma a királyságnak negyedik ékessége. Mert ők oltalmazzák az országot, a gyöngéket ők védelmezik meg, legyőzik ellenségeidet, öregbítik birodalmadat. Legyenek ők, fiam, neked a te atyád és testvéreid. Senkit ezek közül szolgaságra ne vess, avagy szolgádnak ne nevezz. Vitézlő rend legyen, ne szolgarend. Uralkodjál felettük harag és kevélység nélkül, békességesen, szelíden, emberségesen." Hiszen — hangsúlyozza — ,,…semmi meg nem aláz, csak a kevélység és a gyűlölség." Az irgalom, a türelem, a békesség, a szelídség és az emberség a jó király legfőbb jellemzője. De ismerve országát, a magyarokat és az államában uralgó állapotokat, még egy igen fontos dolgot nyomatékosan hangsúlyoz, külön is és máig visszhangzóan értekezve ,,a külföldiek befogadásáról és a vendégek tartásáról." Hogy legfőbb tanulságát bizonyíthassa — ,,…gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország" —, a római birodalommal példálózik, s figyelmezteti Imrét: ,,hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömöstebb, hogysem másutt lakozzanak." Mindez nem évült el a sodró századokban. Azok a magyar királyok vagy fejedelmek — Szent László, Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás, Bocskai vagy Bethlen —, akik ezekhez a kormányzási elvekhez (úgy, ahogy!) tartották magukat, jó királyok és fejedelmek lettek, birodalmuk vagy fejedelemségük felvirágzott, sikerrel küzdötték le a magyarságot sújtó fene fátumokat, független és erős államokat teremtettek…