Megszentelték a vitézi rend zászlóját
Zsúfolásig telt tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom a minden magyarok ünnepén tartott szentmisén. Szabó Lajos kanonok István királyunk, az első szentté avatott magyar király emberi nagyságát emelte ki beszédében, méltatva hűségét népéhez, melybe beleszületett, nyelvéhez, a földhöz, melyet ősei szereztek. Intelmeiben ,,mennyi a féltés utódja iránt, mennyi gyengédség, odaadás, szeretet minden sorában" — mondotta, hozzátéve: ,,előrevetítette emberi életében, milyennek kell lennie az igaz magyar embernek, aki népének szeretetében és szolgálatában akarja tölteni életét".
Szent István szobránál tisztelegtek
,,Elveit, miket életében szerzett, sziklaalapokra akarta építeni", utalt vissza a szentbeszéde elején ismertetett, a sziklára épített ház példázatára. Külön méltatta keresztényi jellemét, a szentírás szerint a hit próbája a szenvedés, István király fiának elvesztésekor megélt szenvedésében lelki nagysága már a szentség jele: nem panaszkodik, hanem az országnagyok jelenlétében az ország jövőjét az égiek kezébe teszi le. ,,Nem a római szentszék avatta őt elsősorban szentté, hanem a nép" — jelentette ki, utalva arra, hogy évszázadokon át veszélyben a magyarság Szent István sírjához zarándokolt erőt meríteni, s őt hívta segítségül. A jelenre térve felhívta a figyelmet arra, a globalizálódó világban rengeteg veszély fenyeget, kincseinkre — múltunkra, nyelvünkre, hagyományainkra — úgy kell vigyáznunk, miként Szent István tette, ha kell, áldozatok árán is. ,,István király, ha valamit hagyományozott ránk, az az, hogy tiszteljük a másságot, de a mi hagyományainkat, hitünket, nyelvünket nem hagyjuk el, óvjuk és védjük, s átadjuk a következő nemzedékeknek is" — adta meg az ünnep jelszavát, ennek követésére kérve fel a Magyar Vitézi Rend tagjait is, melynek zászlószentelésére a szentmise végén került sor.
Az ünnepség a templom előtti Szent István-szobornál folytatódott, ahol az ünnepi szónok, Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa kiemelte: ,,A múltról való megemlékezés gyakran kapaszkodás. Az kapaszkodik elmúltakba, akinek a jelene bizonytalan." Megokolva azt, miért emlékeznek bárhol is magyarok első szent királyunkra, kiemelte: ,,Augusztus 20-a nem pusztán a múltakról való megemlékezés. Aki azt hinné, az súlyosan téved. Augusztus 20-a ünnep. Az ünnep az örökkévalóság megidézése: az ünneplő számára nem az egykorit, a múlandót teszi viszonyítási alappá, hanem az idő felettit. Az ünneplőnek ezért lehet mindenkor: újjászületés." Válaszokat próbált keresni arra is, ,,mi az, hogy magyar, és mit ér az ember, ha magyar?" Többek között István alapítóleveleiből maradtak fenn az első lejegyzett magyar szavak, s arca az első megörökített magyar arc; de ,,azon a december 5-én abba rokkantunk bele, hogy mennyire megfogyatkoztunk. Holott valójában azzal szembesültünk, hogy a szomszédos köztársaságban is él két és fél millió hozzánk hasonlóan érző testvérünk, tehát ötmillió körül lehetünk azok, akik magyarként tudjuk egymáshoz tartozóknak magunkat". És: ,,Ezt a huzatos vidéket olyan birodalom, mint a római sem tudta ellenőrzése alatt tartani bár fél évezredig. Ehhez képest több mint ezer éve alakítja ezt a földet a mi tenyerünk nyoma is, és tükröződik benne arcunk nyoma. Szent Istvánnal kezdődő történelmünk évezredes, és ez az évezred két és fél ezer év nyugati történelemből egy évezred, az emberi civilizációk összesen öt évezredes történelméből egy évezred. Birodalmat sem ismer ezer évnél hosszabb életűt a történelem. Lehet, hogy megfogyatkoztunk, de ne feledjük: mi már jutalomjátékunkat játsszuk." Beszédét pedig azzal zárta: ,,Az ország, a hatalom, a dicsőség nem a miénk. A birtok, az ítélet és kegyelem azé, akinek képmására teremtettük. Szent István ennek a jegyébe állította a magyarságot: állam összeomolhat, de egy közösség sorsa, akárcsak az egyéné, azon múlik, hogy jelen van-e benne, maradást tud-e találni benne szabad és halhatatlan lélek. Egy közösség számára pedig ezt valóban az a templom és iskola tarthatja meg, amelyet ő adott nekünk, fentről támasztva alá. Ez a megemlékezés akkor és azáltal lehet csak ünnepünk, ha mindennek a felidézésében megújulnunk is sikerülne." A történelmi egyházak képviselőinek beszédeit követően koszorúk és az azoknál többet mondó virágszálak borították díszbe Szent István szobrának talapzatát.
