Hogy mindjárt a fejétől kezdjük, az ország vezetőinek zöme is álpolitikus, aki nem a közjóért, hanem saját érdekeiért tevékenykedik. Az ellenzéki pártok sem viselkednek valódi ellenzékként, inkább más cégért kínálnak a választóknak, mint más alternatívát, és ideológiai meghatározásuknak sem felel meg egyik oldal sem, a szociáldemokraták valójában oligarchák, a liberálisok a szívük mélyén nacionalisták, szélsőséges, primitív álhazafiak pedig a román kultúra őreiként lépnek fel. A kormányfő egy báb, akit egy velejéig hamis teleormani despota mozgat; állítólagos konfliktusmentessége is csak lepattogó máz. Minisztereink, intézményvezetőink jelentős része hozzá sem szagol szakterületéhez, a legfrissebb példa rá a sport- és ifjúsági tárca irányítója, akiről a költségvetés parlamenti vitája során derült ki, hogy nem ismeri azt a munkatársát, akivel együtt kellett volna az ágazati bevételeket és kiadásokat súlyoznia. Mindez nem csupán Bukarestben történik: Háromszéken a kirúgott rendőrből lett, részegen balesetező fogyasztóvédelmi főfelügyelő nem védte, hanem jobb ügyhöz méltó buzgalommal támadta és bosszantotta a rábízott térség lakosainak többségét, és most is tisztségben van, valószínűleg azért, mert felettesei, az illetékes szervek és bűnüldöző hatóságok is ugyanolyan álszakértők a maguk területén.

Egy valódi állam nem ilyen. Egy valódi államban a polgárokat tisztelik, a törvény őket védi a bűnözőktől, és nem fordítva, az adóikból utakat, iskolákat, kórházakat építenek, nem a magánvillákat és pártszékházakat csinosítják. Egy valódi államban a kocsmáros italt mér, a minisztereket és adóhivatali igazgatókat pedig nem a titkárnők közül nevezik ki, hanem szakmájuk legjobbjaiból válogatják össze. Egy igazi kormányfő átfogó vízióval rendelkező pallérozott elme, nyelveket beszél, és földrajzot is tanult az általános iskolában. Egy igazi, a nevét megérdemlő parlament olyan törvényeket hoz, amelyek az egész ország fejlődését szolgálják, nem csak a kivételezett rétegek feneketlen kapzsiságát. Egy valódi országot az emberek is tisztelnek, magukénak éreznek, építenek és óvnak, nem leköpnek és elátkoznak, mielőtt kivándorolnak...

Románia nem ilyen ország, nálunk olyan sok minden hamis, hogy nem is tudjuk, maradt-e még valami, ami nem az. Ez a torz farsang nem az idei vízkeresztkor kezdődött, és sajnos nem is ér véget húshagyókedden. Habár már sokakról réges-rég lehullott az álarc, még járják a táncot rendületlenül – mi,  nézők pedig csak annyit tudunk igazán, hogy ennek a hosszú mulatságnak a hosszú böjtjét mi szenvedjük meg. Már merülünk is, és sehol sem látszik egy valódi mentőcsónak.