Nem kis célkitűzéssel veselkedik neki XIV. kongresszusának az RMDSZ: az erdélyi magyar közösség jövőképét kívánják megfogalmazni. Hangzatos, zengzetes, de az elmúlt hasonló események már bizonyították: a pártszervezési szempontokon kívül igen kevés érvényesül az elhangzó nagy tervek, ötletek, programpontok közül.
De mit ígértek az elmúlt kongresszusok Kelemen Hunor 2011-es elnökké avatása óta? A leköszönő Markó Béla utódját a nagyváradi ülésen választották meg, két ellenjelöltje is akadt, de fölényesen, kétharmados többséggel győzött, és kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé, s azt, hogy szoros, de korrekt partnerségre törekszik a magyar kormánypártokkal. Az utóbbi megvalósult-forma, az előbbi részben, a Magyar Polgári Párttal sikerült oly szoros viszonyt kialakítaniuk, hogy a kisebbik szervezet szinte belefulladt „ölelésükbe”. Két évvel később Csíkszeredában már új irányt is hirdettek, de ez tulajdonképpen kimerült a döntéshozatal központosításában, és ekkor jelentette be Kelemen Hunor, hogy törvénytervezetet nyújtanak be a román törvényhozásban Székelyföld területi autonómiájáról. Történt mindez 2013 májusában, a következő év végére nagy nehezen az autonómiastatútum is elkészült, de be is került a szövetségi elnök fiókjába, várván a soha el nem jövő, beterjesztésre alkalmas pillanatot. Végül az MPP RMDSZ-színekben megválasztott képviselője, Kulcsár-Terza József nyújtotta be (egyedül!) a parlamentben, és ő sem az RMDSZ–MPP közös tervezetét, hanem az SZNT-ét. Az RMDSZ pedig ímmel-ámmal mellé állt. Saját javaslatuk, minden ígéret dacára, továbbra is rejtőzködik, lapul valahol.
Újratervezés jelszóval zajlott a 2015-ös kolozsvári kongresszus, ahol pusztán formaság volt az egyedüli jelöltként megméretkező Kelemen Hunor újraválasztása. Sokan, többféleképpen megfogalmazták, hogy változtatnia kell a szövetségnek politikáján, hogy „újjáépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel”. Mindebből azonban az elmúlt négy esztendőben kevés valósult meg, egy-egy népszerűbb helyi politikus adott településen tudott javítani valamelyest az RMDSZ elrongyolódott imidzsén, de összességében nem sikerül tömegeket maguk mellé állítaniuk. Az újratervezés mintha már a kezdet kezdetén megbicsaklott volna.
Nem hátrálunk meg – ez volt a két évvel ezelőtti zilahi kongresszus mottója, és itt már az egyre jobban szaporodó gondokat, sérelmeket sorjázták. A célkitűzés megvalósítása ezúttal is kudarcot vallott, bizony nagyon sokszor kényszerült hátrálásra az RMDSZ az elmúlt időszakban, jogaink nyirbálása átütőbben tetten érhető, mint bővülése.
Most tehát, a rendszerváltás után harminc évvel elérkezettnek látják a pillanatot, hogy felvázolják jövőképünket. Talán jobb lenne, ha előbb jelenünkről próbálnának hiteles, politikusi elvakultságtól mentes látleletet készíteni, mert félő, hogy enélkül mostani kinyilatkoztatásaik is üres frázisok halmaza marad csupán.