Február 16-án a megyeszékhelyi Sepsi Aréna adott otthont a Romániai Floorball Liga újabb fordulójának. A már két idénye zajló pontvadászat mostani kiírásának ez volt a harmadik fordulója, a mezőnyben pedig megtaláljuk a sepsiszentgyörgyi Pro Sepsi Floorball Team csapatát is. A háromszékiek két székelyudvarhelyi, egy marosvásárhelyi és egy csíkszeredai együttessel harcolnak a bajnoki címért. „Mi vagyunk a legújabb csapat a ligában, eddig csak két mérkőzést sikerült megnyernünk, azonban a fiataloknak fejlődési, előrelépési lehetőséget biztosít, és egyúttal képviselhetik Sepsiszentgyörgyöt. Kevés székelyföldi városnak van floorballcsapata, de nekünk már van, és mi ott vagyunk” – nyilatkozta érdeklődésünkre Nemes Előd, a Pro Sepsi Floorball Team játékos-elnöke, akivel a hazai rendezésű torna apropóján beszélgettünk a vidékükön egyre nagyobb népszerűségnek örvendő floorballról.
– Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend Székelyföldön a floorball, javában zajlik a Romániai Floorball Liga második idénye, amelyben sepsiszentgyörgyi csapat is érdekelt. Honnan származik a megyeszékhelyi csapat megalapításának ötlete?
– A sepsiszentgyörgyi floorball ősatyjának Sztojka Péter tanárt nevezném. Már tíz éve szervezzük a Pedagógus Kupát a háromszéki tanároknak, s négy éve ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy létezik ez a sportág. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a változatosság kedvéért a hagyományos sportok mellett a floorballban is megmérkőzhetnek az oktatók. Megmutatott egy-két ütőt meg kaput, de akkor kiderült, hogy az ő felszerelése az évek során elfogyott, így ezeket Csíkszeredából kellett bérelnünk, és a sepsiszentgyörgyi Sportnapok tizedik kiírásán játszottunk egyet a tanárokkal (2016). Azóta minden évben szerveztünk a foci és a kosár mellett floorballkupát is. A városi csapat története teljesen véletlenül két évvel ezelőtt indult el, amikor a székesfehérvári Dallos János Dániel itt alapított családot. Ő Magyarországon tíz éven át űzte ezt a sportágat, és akkor vetődött fel egy csapat megalapításának ötlete. Előbb a tanárok, majd az ismerősök és a barátok közül toboroztunk, s így alakult meg a csapatunk, eleinte felszerelés, anyagi támogatás, egyesület nélkül. Azóta sokat fejlődtünk, hiszen ott vagyunk a ligában, s egy ilyen bajnokságban való részvétel az idő mellett anyagi ráfordítást is jelent. Ezért van az, hogy a potenciális tucatnyi együttes közül csak öt vállalta a ligával járó nehézségeket. Jelenleg olyan huszonöt felnőtt játszik nálunk heti rendszerességgel, közülük pedig tizenöten játszanak a bajnokságban.
– Amúgy mi késztette arra a csapatokat, hogy bajnokságba tömörüljenek?
– Szentgyörgynek is köszönhető az, hogy a liga el tudott indulni, hiszen az első idényben mellettünk három székelyudvarhelyi és egy marosvásárhelyi csapat küzdött az elsőségért. Azóta csatlakozott hozzánk Csíkszereda és Gyergyószentmiklós is, ám utóbbi két forduló után kiállt a Romániai Floorball Liga második szezonjából. Az udvarhelyi csapatok már egy évtizede működnek, s nagyon aktívak a saját városukban. Egymás közt sokat játszanak, ezek mellett külföldi tornákon is részt vesznek. Csak most érett oda a dolog, hogy bajnokságot tudjunk szervezni, amelyen amatőr csapatok csatáznak egymással. Azért beszélünk amatőr bajnokságról, mert nincsen a sportágnak szövetsége. Miénk a legnagyobb átlagéletkorú együttes: huszonévesekkel játszunk, és mi olyan 35–40 év közöttiek vagyunk. Mi technikailag, a labdakezelésben tudunk már csak fejlődni, mert erőnlétben egyre kevésbé tudjuk felvenni a harcot a fiatalokkal. Ezért is kezdtünk utánpótláscsapatban gondolkodni, s három hónapja létezik ifialakulatunk is. Ebben nagy segítségünkre volt és van a svédországi Karl Hurting, aki a floorball miatt szintén itt telepedett le. Ő okleveles játékvezető és tréner is egyben, de ezek mellett csapatunk támogatója is. Amikor az egészsége engedi, még játszani is beáll közénk, az ő személye pedig nagy lendületet adott együttesünknek, és kineveztük vezetőedzőnek. A korábban említett magyarországi játékossal karöltve irányítják a fiatalok és a felnőttek edzését. Hetente mintegy harminc fiatal floorballozik nálunk egy-három órán át, a nagyobbak három hónap után már átkerültek a felnőttcsapathoz, a többiek pedig külön tréningeznek. A legkisebbek, az 5–9 esztendős gyermekek edzése jelenleg szünetel, hiszen Karl toborzó körútja a Székely Mikó Kollégiumban és a Váradi József Általános Iskolában annyira jól sikerült, hogy sokan jöttek hozzánk, és a Mikó sportterme nem volt elég nagy. Sajnos, egyelőre nincs annyi anyagi és időbeli kapacitásunk, hogy a két felnőtt- és az egy gyerekedzés mellé még egy gyerekedzést betegyünk. Nagyon törjük a fejünket, hogy miként tudnánk folytatni a legkisebbek edzéseit. Korábban volt egy iskolaprogramunk is, hiszen annak az iskolának ajándékoztunk egy rend floorballfelszerelést, amely jobban szerepelt a Pedagógus Kupán. Jelenleg öt sepsiszentgyörgyi tanintézménynek van felszerelése, s a gyerekek testnevelésórán ezt a sportágat is űzhetik. Egy svájci alapítvány révén kaptunk palánkot – amely nélkülözhetetlen a floorballhoz –, nagy segítség volt, hiszen 3000–4000 euróba kerül. A palánk ötven kétméteres elemből áll, ezek nehezek, kis szekéren lehet mozgatni, így a Sepsi Arénában tároljuk. Önerőből évekbe telt volna vásárolni, de ez az alapítvány más székelyföldi csapaton is segített palánkkal. Ez óriási előrelépés volt számunkra, hiszen addig a teremválasztást és az edzést is meghatározta a palánk hiánya.
Fotó: Vargyasi Tamás
– Mennyire erős mint bajnokság a Romániai Floorball Liga?
– Véleményem szerint nagyon erős a bajnokságunk. Havonta van egy-egy fordulónk, amelyen mindegyik alakulat játszik mindegyikkel. Hozzánk, azaz a szentgyörgyi csapathoz képest magas a színvonal: korábban Csíkszeredában volt egy 10–0-s vereségünk, s az általunk szervezett fordulóban már 8–3-as eredménnyel zártuk ellenük a meccset. Ez nagy fejlődés számunkra, hiszen tudjuk, hogy a csíki gyerekek hokibottal a kezükben nőnek fel, és ez a floorballra is hatással van. Egy érdekes jelenségre is figyelmesek lettünk: az idei marosvásárhelyi csapat sokkal jobb lett, hiszen van egy sor szeredai játékosuk, akik ott járnak egyetemre. A mi csapatunk az egyedüli olyan együttes, amelynek nincs semmi köze a jégkoronghoz, mi egyenesen a floorballal kezdtük a pályafutásunkat. Igyekszünk, tanulunk, s most már bő két év után azon vagyunk, hogy minden meccsen megüssük a tiszteletgólt, s ha két-három gólt szerzünk, az már nagy eredménynek számít.
– Február 16-án a Sepsi Aréna adott otthont a liga újabb fordulójának. Voltak-e nézők a meccseiteken?
– A mérkőzéseinkre rendszerint a támogatók és családtagjaink járnak ki, de ez függ a népszerűsítéstől is. A szentgyörgyi tornán rajtuk kívül további 50–100 érdeklődő is kijött az arénába, voltak olyanok is, akik végignézték az egész napos tevékenységünket.
– Mit kell tudni erről a sportról?
– A floorball, avagy a palánklabda a jégkoronghoz hasonló labdajáték, amelyet mi koedukáltan játszunk, hiszen a csapatunkban lányok/nők is voltak/vannak. Ez a sport nem annyira durva, hogy sérülésveszélyes legyen. A floorball számos elemet kölcsönzött a hokiból: a mezőnyjátékosok itt is ütővel játszanak, a pályán egyszerre öt plusz egy fő lehet, a játékidő háromszor húsz perc. Az ütő távolságtartó ebben a sportban, így a vállal való ütközés kevésbé esélyes. Sok a szabálybeli különbség a két sport között. Csak egyet említenék: míg a hokiban a korongot kézzel is leveheti, megjátszhatja az ember, addig ebben a sportban nem, ez kezezésnek számít. A floorballt nem koronggal, hanem egy speciális lyukacsos labdával játsszák, amely műanyagból készül. A mezőnyjátékosoknak az ütőn kívül nem kell különösebb felszerelés, a kapusnak viszont nincs ütője, sisakot, nagy mellpáncélt, térd-, illetve lábszárvédőket visel.
Fotó: Klárik Loránd
– Milyen céljaitok vannak a floorballon belül?
– Ahhoz képest, hogy véletlenszerűen és baráti összejövetelekből alakult a csapatunk, a ligába való benevezésünkkor rájöttünk, hogy ez nem csak szórakozás. Felvetődött az a gondolat is, hogy szövetséget alapítsunk, ehhez pedig az kell, hogy legalább hat megyében játsszák a floorballt, de ez most plusz anyagi terhet is róna ránk. Folynak ez ügyben a tárgyalások, de szerintem a mezőnynek még pár évet kellene izmosodnia, hogy ezt megbírjuk. Annak, hogy még nincs szövetségünk, van hátulütője is: a floorball idehaza nem elismert sportág, így pályázatok révén nehezen tudunk anyagi támogatáshoz jutni.
– A környékbeli országokban játsszák ezt a sportot? Hol állunk hozzájuk képest?
– Meglátásom szerint ott, ahol a jégkorong erős, a floorball is az. Magyarországon például 400 csapatot tartanak számon, amelyek különböző szintű bajnokságokban tevékenykednek. Hozzájuk képest rosszul állunk. Itthon 20–25 csapat lehet, és ebből kiindulva még gyerekcipőben járunk. Nemrégiben egy debreceni csapat keresett meg minket, de még nem tudjuk, mi megyünk hozzájuk, vagy ők jönnének el hozzánk játszani. Akaratunk ellenére és a hobbink révén is zászlóvivői lettünk ennek a sportnak Háromszéken, s mindig megpróbáljuk legjobb tudásunkhoz mérten képviselni Sepsiszentgyörgyöt. Mindez támogatóink nélkül nem jönne össze, hiszen mind a bajnoki forduló, mind pedig a Sepsi Open Kupa megszervezésében nagyon sokat segítenek. Nekik nagy köszönettel tartozunk.
– Ha valaki kedvet kapott a floorballhoz, hol tudja kipróbálni?
– A felnőttek úgymond nyílt edzése csütörtökönként hattól a Székely Mikó Kollégium sporttermében van, míg a fiatalok szerdán öttől kóstolhatnak bele a floorballba, szintén a Mikóban. Komolyabb felkészülést nem igényel ez a sport, de ha valaki erre adja a fejét, mindig be kell melegíteni, és ezzel megelőzhetőek a balesetek.
