Ádám Bíborka Schöpflin György professzor, EU-parlamenti képviselő asszisztense Brüsszelben. Most, a parlamenti vakáció idején szabadságát részben szüleinél, családja körében tölti Zabolán, majd augusztus utolsó napjaiban visszatér a brüsszeli palota 12. emeletének kondicionált levegőjű irodájába. Itthon többnyire a szabad levegőn tölti idejét. Volt Kommandón a cigány táborban, édesapjával pisztrángászni a Nagy-Bászka vizén, mi ugyancsak természeti környezetben, a zabolai Csipkésben szaladunk össze, ahol éppen az uniós pályázatokkal kapcsolatos egyhetes tréning zajlik, többnyire fiatalok és neves előadók részvételével.
A most 27 éves zabolai lánnyal ismerjük egymást, két évvel ezelőtt már írtam róla Egy zabolai lány Regensburgban címmel a Háromszékben. Tudom, hogy most Brüsszelben dolgozik az Európai Parlamentben, és érdekel, hogy a már két esztendővel ezelőtt sem mindennapi pályaíve hogyan emelkedhetett erre a szintre. Előző beszélgetésünk során is mintaértékűnek véltem, amint egy jó képességű, csitrikorú lány a tudományos pályán egyre előbbre lép, s közben nemcsak szemléli, hanem a maga eszközeivel és lehetőségeivel befolyásolja is az európai kisebbségi sors alakulását.
— A zabolai Csipkésben szervezett uniós Leader-konferencia egyik szünetében beszélgetünk. Elsősorban az érdekel, hogy a regensburgi mesteri fokozat megszerzése után miként jutott Brüsszelbe.
— 2008 januárjától Schöpflin György professzor, EU-parlamenti képviselő mellett dolgozom asszisztensként, Nagyidai Gertrúddal együtt. Ő már régebb ott van. Én egyelőre tanulok. Most már több mint fél éve. Először német nyelv és irodalom tanári szakon diplomáztam Magyarországon, aztán Regensburgban voltam három évig, ott szereztem meg a mesteri fokozatot, amely tulajdonképpen európai tanulmányokat jelent. Kisebbségpolitikával, európai joggal foglalkoztam, és irodalommal is. Az eredeti szakmám a filológia. Ezt sem hagyhattam abba. Mindig érdekelt ez az óriási terület is. Rengeteget kell tanulni, az embernek folyamatosan hozzá kell alakítania a tudását a követelményekhez. Ehhez idő, rengeteg tanulás és olvasás kell. Azt kell mondanom, hogy Schöpflin professzor úrral óriási szerencsém van, mert ő nemcsak egy parlamenti képviselő, hanem a politikatudományokkal foglalkozó híres professzor, rengeteget lehet és kell tőle tanulni.
— Bíborka hány nyelven beszél?
— Lassan számolom. Beszélek románul, németül, Brüsszelben angol a munkanyelv, az olaszt még az angol előtt tanulgattam elég intenzíven, s akkor ott az anyanyelvem, a magyar. Tehát öt nyelvet beszélek ilyen-olyan szinten. Azt kell mondanom, hogy talán a német nyelvben vagyok a legerősebb, ebben érhettem el a legmagasabb szintet, hisz az egyetemen nyolc évig tanultam.
— Zaboláról milyen nyelvtudással indult el?
— Szüleimnek sok mindent köszönhetek. Az általános iskolában a németet választottam idegen nyelvként. A körülményekhez képest ezt normálisan tanultuk. Én mindig szerettem a nyelveket. Volt egy néni — Eta mama —, aki nagyon jól beszélt németül. Azt hiszem, a férje volt német, ő nem. Csodálatos ember volt, akitől rengeteget lehetett tanulni. Nemcsak nyelveket, hanem egyebet is. Hetente egyszer hozzá jártam németórákra. Nyolcvan éve ellenére egészen friss volt. Szóval, vele kezdtem tanulni. Dalokkal, versikékkel, játékosan, társalogtunk, elbeszélgettünk a kutyákról, macskákról. Így kezdtem németül tanulni. Aztán Magyarországra kerültem, Tapolcára, s ott is szerencsém volt egy kiváló némettanárral. Órákon kívül is segített, mert látta az érdeklődésemet. Tudta, hogy német szakra készülök. Pluszfeladatokat kellett elvégeznem.
— Két évvel ezelőtti beszélgetésünkből emlékszem, hogy valamilyen ifjúsági egyesületnek is az alapító tagja és egyik vezetője. Ezzel most mi a helyzet?
— A Híd Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum (ENCEF) egyik alapító tagja vagyok. Ezt az egyesületet hárman alapítottuk két magyarországi jogász barátommal, Adamov Dáviddal és Klotz Péterrel. Az elnök Adamov Dávid, s ez a civil szervezet tulajdonképpen a Pécs-Baranyai Német Körből nőtt ki. Ott az elnök Matkovits Kretz Eleonóra, ő ismerte fel, hogy nincs egy országokon átívelő, a történelmi kisebbségek ügyével foglalkozó civil szervezet. Ez négy-öt évvel ezelőtti történet. Fiatalokat vont be ebbe a munkába, az ő irányítása mellett növekedtünk. Ez az egyesület most is aktív. Legutolsó akciónk az idén májusban volt, amikor a Nemzeti Civil Alaptól pályáztunk pénzt, s ennek köszönhetően lobbizhattunk az Európai Parlamentben a kisebbségi ügyekkel foglalkozó képviselőknél a kisebbségi ügyekért. Pénzügyi vonatkozásban elég nehéz helyzetben vannak a magyarországi és az erdélyi civil szervezetek is. Hiába a szép és hasznos gondolatok, jó ötletek, ha nincs, amiből megvalósítani ezeket. Számtalanszor előfordult, hogy saját költségünkre telefonáltunk, töltettünk benzint a kocsiba. Pedig ösztöndíjból élünk. De ez valahol megtérül. Diákként is ezt csináltam. Pedig az ösztöndíjpénzt költhettem volna bulizásra, bármi másra is.
— Milyen kapcsolatai vannak Brüsszelben a román és magyar EU-parlamenti képviselőkkel?
— A romániai magyar képviselőkkel — párttól függetlenül — jó a kapcsolatunk, akárcsak a magyarországiakkal és a többi magyar képviselővel is. Engem erdélyiként érdekelnek az itthoni dolgok, ezért odafigyelek. Mind Tőkés Lászlóval, Sógor Csabával, mind Winkler Gyulával és Csibi Magorral kapcsolatban állok.
— Ilyenkor mi a társalgás nyelve?
— Magyarok között természetesen a magyar.
— Az itthoniak veszik-e valami hasznát annak, hogy Brüsszelben és Schöpflin György professzor mellett dolgozik?
— Csak fél éve vagyok ott. A bürokrácia malmai ott is lassan őrölnek. Még tanulok, egy nagy diák vagyok még. A kisebbségi ügyek rendkívül érdekelnek. Bármilyen konferencián, összejövetelen jelen lehetek. Tanulhatok és megismerhetek embereket. Ennek az eredménye mind csak később érik be.
— Schöpflin professzor úrral hogyan fedezték fel egymást? Miként került kapcsolatba véle?
— A civil szervezetnek, az ENCEF-nek köszönhetően. 2005 áprilisában a Német Körrel együtt voltunk kinn, Brüsszelben meg Strasbourgban, és ott találkoztam először a professzor úrral s az akkori asszisztensével. Utána rendszeres kapcsolatot építettem ki a mostani asszisztenskollégákkal, a kisebbségi ügyek kapcsán mindig küldték az információkat nekem. Aztán a professzor úrral újból találkoztam Regensburgban. Azt hiszem, hogy nincsenek véletlenek, mindenért meg kell dolgozni. A professzor úr ott volt az 1956-os megemlékezésen októberben. Emlékezett rám. Beszélgettünk. A következő év szeptemberében fogadott el egy hónapra gyakornokként. Ezt megelőzően három hónapig 2005—2006 fordulóján voltam a német parlamentben, a Bundestag Európai Uniós Bizottságánál gyakornok. Ehhez tudni kell, hogy a mesterképzésben egy-két gyakorlatot teljesíteni kell. Az egyik gyakorlatom a Bundestagnál töltött három hónap volt. Ezek után úgy gondoltam, hogy az ismeretszerzést úgy lehet magasabb szintre emelni, ha az Európai Parlamentben töltöm el a második gyakorlati időmet. Érdeklődtem, főleg a kisebbségi ügyekkel foglalkozó képviselőknél, hogy ez miként volna lehetséges. A regensburgi évek, a mesterképzés ideje alatt történt ez. Schöpflin professzor úr is végigkísérte az érdeklődésemet. A következő év, 2007 szeptemberében maga mellé fogadott gyakornoknak. Egy hónapig. Az év decemberében, gyakornokságom után két hónappal Schöpflin professzor úr megkeresett, hogy szüksége lenne egy asszisztensre, és rám gondolt. Ha érdekel a dolog, januárban kellene kezdeni a munkát. Hát, érdekelt!
— És hogyan tovább?
— Most nagyon sok gyakorlati munkát végzek a tudományos tájékozódás mellett. Az utóbbit valamikor valahogyan folytatni kellene tovább. Nemcsak a bizottságok tevékenységét követem, hanem egy csomó adminisztrációs munkát is végzek. Szervezési feladataim vannak, el kell készítenem a professzor úr cselekvési naptárát. Azon gondolkozom, hogy idővel a doktori fokozat megszerzésével kellene foglalkoznom. Ehhez az első lépést már megtettem. Nemsokára megjelenik egy publikációm. Konferenciákra járok. Most vannak meghívásaim Bad Kissingenbe meg Bécsbe. Kisebbségi témával megyek a Fórum Romániára és a diplomások és doktoranduszok kollokviumára. Ezeket párhuzamosan végzem a brüsszeli munka mellett. Az asszisztensi állás nem nyugdíjasposzt.
— Schöpflin professzor úrnak mi az Európai Parlamentben a munkaköre?
— Külüggyel foglalkozik, védelmi és biztonságpolitikával, valamint alkotmányjogi ügyekkel. Kolléganőm a Külügyi Bizottság munkáját követi, én a Védelem- és Biztonságpolitikai Bizottság, valamint az Alkotmányjogi Bizottságét, illetve a professzor úr munkáját segítem.
— Bíborka alighogy kitette a lábát Brüsszelből, s hazajött Erdélybe, a grúzok és oroszok máris hajba kaptak. (Mosollyal jelzi, hogy érti a tréfát.) Ilyenkor a professzor úr mit csinál?
— Jövő héten a Külügyi Bizottság rendkívüli ülést tart Brüsszelben. Ezen jelen lesz. Parlamenti szünet van, de ilyenkor mindenki félbeszakítja a pihenőszabadságát, és megjelenik a munkahelyén.
— Bíborkának is Brüsszelben kell lennie?
— Egyelőre, úgy néz ki, nem. Augusztus 25-től kell munkába állnom.
— Egy 27 éves lány ilyen hadászati ügyekben, mint amilyen az orosz—grúz konfliktus, mit tehet?
— A professzor úr munkáját segítem azzal, hogy információkat gyűjtök, és ezeket rendszerezem.
Ádám Bíborka, az egykori zabolai kislány családjának, környezetének támogatásával, de mondhatni, önerejéből, tehetségének és szorgalmának köszönhetően 27 évesen Európa legmagasabb fórumán dolgozhat. Semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy folyamatosan és meredeken felfelé ívelő szakmai pályája a kisebbségi diplomácia magasabb polcai felé mozdul, miközben szemét az itthoni kisebbségi helyzet alakulásán tartja, és amint mondja, ritkán, de a pisztrángászatban ráver édesapjára, Ádám Attilára. Beszélgetésünk után is ezzel a szándékkal indulnak a zabolai Csipkésből Kommandóra.
