Hetven év telt el 1949. március 3-ától. Ez a nap emlékezetes maradt azok számára, akik majd csak 14 év után láthatták meg egykor boldog életük kedves tájait. Ezen a tél végi zord, fagyos napon a kora hajnali órákban lepték meg azokat a földbirtokosokat a kommunista Románia végrehajtó pribékjei, akiknek az 1945-ös földreform még meghagyott 50 hektárt a tulajdonukban. A vörös zsiványok hatalmukat fitogtatva fenyegető parancsszavakkal hajtották ki otthonukból az álmukból felébresztett tulajdonosokat a legkisebbtől a legidősebbig a kint várakozó teherautóhoz, saját törvényükre is fittyet hányva, megfelelő öltözék, élelem és értéktárgyak nélkül.
A váratlan, szigorú titoktartást követő embertelen akció alapja egy két nappal azelőtt hozott Minisztertanácsi Határozat volt, amelyet az 1945/187-es törvény „kiegészítéseként” a 83-as törvényerejű rendelettel igazolt 9 szakaszban. Érdemes felidézni a legfontosabb szövegrészeket, amelyek felfedik a könyörtelen eljárás önkényességét is.
2. szakasz: Az állam tulajdonába mennek át, a nép közös javaiként az 1945/187-es számú törvény értelmében kisajátított földbirtokosok jelenlegi birtokai és azok a mintagazdaságok, amelyeket ugyanez a törvény nyilvánított mintagazdaságoknak, az e birtokokhoz tartozó teljes élő és tárgyi felszereléssel és épületekkel egyetemben, tekintet nélkül arra, hogy ezek hol találhatók. (…)
3. szakasz: Nem esnek a jelen törvényrendelet hatálya alá az 1. szakasz értelmében kisajátított birtokok tulajdonosainak, alkalmazottjainak, családtagjainak személyi és háztartási tárgyai, a saját fogyasztásra szolgáló és a birtokon elraktározott élelmiszerek, amelyeket a földművelésügyi minisztérium intézkedései állapítanak meg.
Figyelmesen elolvasva valamennyi szakaszt, sehol nem jelenik meg egyetlen utalás sem a tulajdonosok elhurcolására és kényszerlakhely (domiciliu obligatoriu, D. O.) kijelölésére számukra.
A korabeli kommunista sajtó a „megfelelő” hangnemben jelenti a történteket, íme, mit tesz közzé a Brassói Népújság 1949. március 6-án, idézve a sepsiszentgyörgyi tudósítót: „(…) A dolgozó nép régi óhaja teljesült a reakciós szabotáló birtokosok felszámolásával. Ezeknek az ellenállási darázsfészkeknek a felszámolása különös jelentőséggel bír Háromszék megyében, ahol nagy számban voltak feudális csökevények, amelyek létezése, mint beteges góc, károsan befolyásolta népi demokratikus rendszerünk zavartalan kialakulását.”
A „lelkes” tudósító a birtokosi gazdaságok elhanyagoltságáról, az alkalmazottak kiszolgáltatottságáról, a tulajdonosok urizálásáról, a termelés szabotálásáról ír, majd így fejezi be a beszámolóját: „A földesurak kiszipolyozó rablógazdálkodásának és basáskodásának egyszer és mindenkorra vége szakadt, a dolgozó nép végre megszabadult nyúzóitól (…).”
A kényszerlakhelyekre hurcolt családokat néhány városban helyezték el, így Sepsiszentgyörgyre is, ahol alkalmunk volt megismerni őket. Új otthonukban, mindenüktől megfosztva, minden munkát elvállalva teremtették meg létezésük alapjait.
Még ugyanebben az évben, szeptemberben 35 megyénkbeli családot hurcoltak dobrudzsai kényszerlakhelyre és kényszermunkára, ahol embertelen lakhatási feltételek között kellett dolgozniuk megélhetésükért. Ezek a „kizsákmányolók” a helyi lakosságnak emberségükkel, bármilyen munkát elvállalva bizonyíthatták, hogy elvett vagyonukat munkával gyarapították, és nem fényűző semmittevéssel.
Az érdeklődőknek olvasásra ajánlom Gál Mária D. O. című könyvét, a sok háromszéki és más tájakról származó visszaemlékezővel készített interjúkat. Úgy vélem, társadalmunk egykori birtokosai megérdemlik a nyilvános megemlékezést is hét évtized után.
