Szerdán megkezdődött a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek.
A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapokat az egyház nem tekinti böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvétvasárnapig éppen negyven a böjti napok száma – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében. A görögkatolikus egyházban már a hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak.
A XI. századig a böjt olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit nem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.
A közleményben hangsúlyozzák: Jézus tanítása szerint a böjt „Isten iránti szenvedély, szeretet és mélyebb önátadás. A lemondásnak önmagában nézve kevés értelme van, célját csak akkor éri el, ha pozitív tartalmat hordoz: a cél nem a kevesebb súly vagy az egészségesebb test, hanem amolyan negyvennapos lelki méregtelenítés, amelynek végén Istenhez kerülök közelebb.”
A hústól való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek. A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás valóban a bánat és az önmegtagadás kifejezőeszköze volt. A modern ember nemcsak a hústól való tartózkodással böjtölhet, hanem lemondhat például a dohányzásról, az édességről, a szórakozásról is, miközben nagyobb figyelmet fordít embertársai szükségleteire.
Ferenc pápa 2019-es nagyböjti üzenete szerint „böjtölni annyit tesz, mint megváltoztatni magatartásunkat embertársainkkal és a teremtményekkel szemben. Attól a kísértéstől, hogy mindent elnyeljünk, eljutunk az arra való alkalmasságig, hogy szeretetből szenvedjünk, ami szívünk ürességét tudja betölteni”.
