A gond csak az, hogy jóformán mindig ugyanazt hajtogatja: a Szociáldemokrata Pártot ostorozza kemény szavakkal. Nehezen lehet belekötni abba, amit mond: az SZDP csakugyan rosszul kormányoz, egyik botrány a másikat éri a politikában, az igazságszolgáltatás átalakítása még a szimbólum-, anyanyelvhasználati és visszaszolgáltatási perekben eleve vesztes magyarság számára sem bizalomgerjesztő, a gazdaságban pedig olyan felfordulást idézett elő Liviu Dragnea „ritka értékes” embere, Darius Vâlcov, hogy a magánszektor csak úgy szédeleg, de még a jelentős béremeléseket kapott állami alkalmazottak is elégedetlenek.

És mit tett mindezek ellen az államfő? Időnként lehordta a kormányhoz került rossz tanulókat, és részt vett egyetlenegy kormányülésen, hogy megakadályozza az igazságszolgáltatás kilúgozását. Sikerült ez neki? A sürgősségi kormányrendeletet később mégis elfogadták, és bár – az utcai tüntetések és nem az elnöki dorgálás hatására – rögtön vissza is vonták, azóta a több fronton, a parlamentben, az alkotmánybíróságnál és újabban megint kormányrendeletekkel elindított háborúban mégiscsak az SZDP áll nyerésre. És ezen nem változtat, hogy Iohannis nemrég megakadályozta két miniszter kinevezését. Ez bizony halvány teljesítmény, különösen, ha tudjuk, hogy előtte mukk nélkül jóváhagyta más, semmivel sem jobban felkészült jelöltek (köztük Viorica Dăncilă kormányfő) tisztségbe kerülését és – némi időhúzás után – az általa igen nagyra értékelt Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyész menesztését is. Valószínűleg ugyanez történik majd az idei költségvetéssel is.
Idén azonban elnökválasztás lesz, tehát szerepelni kell. Választási programnak azonban édeskevés, még jelszónak sem elég a Pfuj, SZDP. De hát ezt tudja nyújtani a nem saját érdemekre, hanem mások érdemtelenségére alapozó Nemzeti Liberális Párt, és ennek az inkább nacionalista, mint liberális alakulatnak a tényleges vezetője a már bevett kisebbségi jogokat is megtámadó Klaus Iohannis. Aki ugyan jól indult és nagy reményeket keltett, de nem lett belőle valódi, a pártoktól egyenlő távolságot tartó, közvetítő és békítő államfő, nem tudott felülkerekedni a szűk és meglehetősen kisstílű, rövidlátó pártérdekeken; hamisan is cseng, amikor ő szidja ugyanezért a szociáldemokratákat.

A felelőtlen Victor Ponta ellenében megválasztott Iohannis által okozott csalódottság a korábban őt támogató románok között is érezhető, még az általa felkarolt Dacian Cioloş volt független kormányfő is óvakodik az államfő mögé állni.

A legszomorúbb az egészben az, hogy pillanatnyilag Klaus Iohannis az egyetlen és a legesélyesebb elnökjelölt is. Tényleg ez lenne a legjobb, amit a román társadalom ki tud gyöngyözni magából?