Foglalkozni kell a földdel

2019. március 8., péntek, Közélet

Idén is sor került a gidófalvi gazdák hagyományos év eleji találkozójára. A helyi önkormányzat és a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete által szervezett szerdai összejövetelen több mint száz gazda gyűlt össze a kultúrotthonban. A szokáshoz híven jelen voltak a megyei és helyi önkormányzat képviselői és a megyei agrárintézmények megbízottjai is.

Berde József polgármester elmondta: a köz­ség minden mezőgazdászát meghívják a rendezvényre, függetlenül attól, hogy állattenyésztéssel vagy növénytermesztéssel foglalkozik. Fontos a jó együttműködés a gazdák és az önkormányzat között, csakis együtt lehet fejlesztéseket megvalósítani – emelte ki.

Ötvös Mózes, a megyei egyesület elnöke a gépesítés fontosságát hangsúlyozta. Ehhez pénz kell, amit különböző támogatási forrásokból is biztosíthatnak a gazdák.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnökének megfogalmazása szerint 2019 a székely gazdák éve lesz. Az utóbbi száz évben csak elvettek tőlük, de most lehetőségük van rá, hogy három forrásból is vissza nem térítendő támogatásokat hívjanak le – utalt az uniós és a román, illetve magyar kormány által finanszírozott pályázati kiírásokra. Foglalkozni kell a földdel – idézett egy dél-tiroli gazdát.

A magyarországi finanszírozású erdélyi gazdaságfejlesztési programról Geréb Emőke, a Pro Economica Alapítvány megbízottja beszélt. A szervezet által eddig meghirdetett pályázatok iránt nagy volt az érdeklődés, sokan éltek a lehetőséggel, így sikeres volt a kezdeményezés – derült ki bemutatójából.  

Lázár Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja kiemelte: az anyaország egységes Kárpát-medencei politika révén támogatja a külhoni magyarságot. Magyarországi támogatás révén működik a falugazdász-hálózat is. Keressék, kérdezzék a falugazdászokat, sok információt meg tudnak osztani. Hangsúlyozta: ne pályázzon mindenki traktor vásárlására, a gazdák egyezzenek meg, úgy vásároljanak gépsorokat, hogy azok valóban kihasználhatóak legyenek. Összefogásra van szükség a gépvásárlásban is, ugyanúgy, mint a termékek értékesítésében – fogalmazott.

Könczei Csaba, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője az intézményén keresztül igényelhető támogatásokról beszélt. Támogatják a paradicsom, a fokhagyma termelését, a gyapjú árának kiegészítésére is lehet pályázni. A hegyvidéki gazdákat érintő négy új törvény is megszületett, ezek tejcsarnokok létesítését, korszerűsítését, gyapjú- és bőrbegyűjtő, illetve -feldolgozó központok, valamint esztenák, kis vágóhidak megvalósítását támogathatják. Egyelőre azonban nem jelent meg a törvények alkalmazási módszertana – mondta.

Az összejövetelen György Ervin, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség Kovászna megyei hivatalának aligazgatója a támogatásokkal kapcsolatos információkat osztotta meg, dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos az afrikai sertéspestis körüli problémákról beszélt. Dr. Ștefan Codleanu, a megyei egyesület munkatársa a szarvasmarhák hivatalos termelés-ellenőrzésének követelményeit mutatta be. A szakmai kérdésekről Gazdakör rovatunkban számolunk be.

Ötvös Mózes a megyei egyesület nevében díjazta a legjobb eredményt elért helyi gazdákat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 383
szavazógép
2019-03-08: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Sikerült a baróti fiatalember műtétje

Sikeresen lezajlott a baróti Molnár Attila műtétje Budapesten – tudatja a műtét költségeinek összegyűjtését felvállaló Gondviselés Segélyszervezet részéről Demeter Zoltán.
2019-03-08: Élő múlt - Kisgyörgy Zoltán:

Tudós és mártír az árkosi Kiss családból (Nemzedékről nemzedékre 2.)

Száz évvel ezelőtt, harmincegy éves korában lett az első világháború hőse árkosi Kiss Ernő (1887–1918), a kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Ásvány- és Földtani Intézetének tanársegédje, főhadnagy, aki a fronton szerzett betegségében a kincses város katonakórházában tragikus módon elhunyt.