Kitaláljuk magunknak az ideális partnert. (…) Kitalálhatunk mindent a legapróbb részletig, akár Pygmalion, megálmodhatjuk a magunk hibátlan szobrát, álmaink asszonyát, aki majd egyszerre csak, hipp-hopp ott áll majd előttünk, pont olyan lesz, amilyennek elképzeltük, egészen a legapróbb részletekig, és akkor megöleljük és boldogok leszünk, mert mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Vágyakozunk, álmodozunk. Próbálunk úgy tenni, mintha tudhatnánk előre, kit keresünk, mintha katalógusból lehetne kiválasztani őt is, mint a legújabb autómodellt. Próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy pontosan tisztában vagyunk a vágyainkkal, hogy pontosan tudjuk, mi kell nekünk. Próbáljuk racionalizálni a szerelmet.

Aztán persze nem sikerül. Az előre elképzelt részletek mind stimmelnek, és mégse működik, egyik-másik megálmodott részlet még idegesít is, mert nem egészen olyan, amilyennek elképzeltük, és akkor egyszerűen semmit sem érzünk, azt meg pláne nem, hogy ő az, megvan, csak őt és senki mást.

A szerelmet lehetetlen ugyanis ésszel megszelídíteni, vágyakat előre elképzelni ugyanúgy nem lehet, ahogy a fájdalmat se. Emlékezni sem az érzésre magára lehet, hanem csak arra, hogy éreztük, és talán arra, hogy hogyan éreztük közben magunkat, de hogy pontosan mit éreztünk, azt nem fogjuk tudni felidézni. Nem tudjuk előre eldönteni, kibe leszünk szerelmesek, és azt sem tudjuk eldönteni, hogy mi fog tetszeni nekünk rajta.

Ha szeretjük, akkor szeretjük, mindenestül, minden ízét és minden porcikáját, és erre az a legjobb bizonyíték, hogy akkor is szeretni fogjuk, ha megváltozik, mert a szerelem nem pillanatnyi állapot, nem felizzó parázs, hanem folyton lobogó láng, nem ártanak neki sem a napok, sem a hónapok, sem a percek, és az sem, hogy változik a test, és változik a másik ember. Akit huszonöt éve szeretünk, azzal megáll az idő, ugyanazt a kamasz lányt látjuk minden mozdulatában, mint akit annak idején megismertünk, és akibe egészen váratlanul beleszerettünk, és szinte észre se vesszük, hogy közben mennyit és hogyan változott, mert a szerelem túlmutat a testen, őt is és minket is kiemel a saját testi romlásunkból.