E furcsa opció azzal magyarázható, hogy az efféle zárkákból hamarább szabadulhatnak egy 2017-től hatályos, az elítéltek kárpótlásáról rendelkező jogszabálynak köszönhetően. Mert míg korábban a börtönökben sínylődő politikusok, futballklub-tulajdonosok és társaik legfennebb a börtönben írt könyveik révén szabadulhattak korábban, leleményesen sikerült úgy alakítani a vonatkozó törvényt, hogy azok se járjanak rosszul, akiket a sors nem áldott meg írói vénával.

Noha az elítéltek nem választhatnak maguknak tetszés szerinti börtönt, mégis, némi furfanggal búcsút inthetnek a korszerűbb zárkáknak – mint amilyen például az aradi, giurgiui, bákói vagy szamosújvári – csupán azért, hogy silányabbakba kerülhessenek s onnan a rossz körülmények miatt hamarább távozhassanak. De mégis, hogyan választhat magának börtönt egy elítélt, miként a nyaralni induló választ szállodát? Módszerük egyedi és tömegméretet kezd ölteni, a börtönlakók ugyanis pereket indítanak az ország ama részében, ahová kívánkoznak, s noha azoknak nincs valóságalapjuk, de felperesként bíróságra kell járniuk, így tehát lakhelyet, azaz börtönt változtathatnak. Abszurd, de e kiskapun a giurgiui börtönből 1200 rab távozott, míg az aradinak 1800 fő intett búcsút.

Pandóra szelencéjét előbb Cioloşék szakértői kormánya nyitotta meg 2016-ban, majd a börtönbe zártak életén egy évvel később a szociálliberális koalíció is könnyített, bizonyítva az elítéltek iránti különös érzékenységüket. Lelkük rajta, ám hogy e törvénymódosításokra volt-e szükség, vitatható, valójában újabb, korszerűbb fogva tartási intézményeket kellett volna létrehozni s a régieket felszámolni. De ez nehezebb, mint a jogszabályokkal  játszadozni.

Tény, hogy a törvény hatálybalépése óta eltelt másfél évben 14 ezer rab szabadult idő előtt, ám közülük 900 visszaeső már újra rács mögé került. Minden elítéltnek ugyanis hat nappal rövidítik le a büntetését minden hónapért, amelyet olyan közös cellában töltött, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra, de emellett további kedvezményekben is részesülhetnek, s ezek együttesen a büntetés csökkenéséhez vezetnek. Persze, az emberi jogok és az emberi körülmények az elítélteket is megilletik, ám az efféle „börtönturizmus” végeredménye mégis aggasztó, mi több, megalázó is azokra nézve, akikre nem vár ítélet lopás, csalás, hazugság, hatalommal való visszaélés vagy hasonlók miatt.

Hogy Románia az örök lehetőségek országa, régi alaptétel. Ám bizarr és elgondolkodtató, mi több, tarthatatlan az az állapot, amikor a börtönlakók egyszerűbben kárpótolhatók, mint az államosítás vesztesei, illetve a szekuskommunista rendszer áldozatai.