Magyarországon a 19. század derekán egy lelkesült forradalomnál és egy hősies szabadságharcnál jóval több történt. A reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés együtt a feudális Magyarországból polgári Magyarországot teremtett – idézte Babits Mihály sorait az államfő. Áder János hangsúlyozta: a megosztott jogokból, a közös teherviselésből, a megszenvedett szabadságból ekkor nemzet született, Babits szavaival: „modern nemzeti közösség”, amely erős, időtálló kapoccsal kötött magyart a magyarhoz, amely nemcsak érdekszövetség, hanem szellemi kötelék, az összetartozás, az összefogás korábban nem ismert eszméje.

„Az önök teljesítménye, sikeres életpályája, az önök eredményei iránytű mindannyiunk számára. Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848–49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit. A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban” – méltatta a kitüntetetteket Áder János.

Áder János kiemelte, hogy legfontosabb erőforrásunk az egyes ember teljesítménye, „mert aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja”. Mint emlékeztetett, Babits Mihály mélyen hitt a szellem, a kultúra, a műveltség erejében, amely mindenkor önbecsülésünk alapja, amellyel különbözünk más nemzetektől, és amelynek segítségével mégis megtaláljuk a kölcsönös tisztelet hangját másokkal.

A díjazottak között szerepel Törőcsik Mari, a nemzet színésze, ő Kossuth Nagydíjat kapott. Mások mellett Kossuth-díjban részesült Koltay Gergely zenész, Müller Péter író, dramaturg, Selmeczi György zeneszerző és Tamás Menyhért költő, író.

Ferenczes István

Mint a méltatásban írják, Ferenczes István József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas költő, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az erdélyi líra hagyományait posztmodern életérzéssel ötvöző, egyedülálló költői életműve, a székelyföldi magyar irodalmi életben betöltött jelentős szerepe, szerkesztői és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként adományozta a köztársasági elnök a díjat.

Ferenczes István 1945. január 1-jén született a Hargita megyei Csíkpálfalván. A Kolozsvári Pedagógiai Főiskolán biológia szakon szerzett diplomát 1967-ben, majd szülőfalujában tanított. 1968-tól a Hargita című megyei napilap újságírója volt 1975-ig, amikor politikai okokból eltávolították a laptól. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk és a Megyei Tükör is közölte. 1975-1979-ben szakirányító volt az Agronómus Házban, majd 1990-ig a Bukarestben megjelenő hetilap, a Falvak Dolgozó Népe székelyföldi tudósítójaként dolgozott. 1990-ben kinevezték a Hargita megyei Művelődési felügyelőség főtanácsosának. 1992 és 1996 között szabadúszó, 1996-1998-ban a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó volt. 1997-ben Csíkszeredában megalapította a Székelyföld című kulturális folyóiratot és a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja, 2001 és 2007 között elnökségi tag is volt.

A kortárs erdélyi magyar irodalom meghatározó képviselője. Líráját a pazar nyelv, a látomásos képiség, az erdélyi és a csángó népköltészet felhasználása, a dalszerűség jellemzi. Gyermekeknek szóló verseiből több kötete is megjelent (Mikor Csíkban járt a török, Indián a Hargitán, A pepita hangya, Tündérkert virágai). Ordasok tépte tájon címmel riportnovelláiból adott közre válogatást, Székely tántorgó című kötetében esszéket, tárcákat, vallomásokat publikált. Legutóbbi kötete, riport-dokumentum memoárja Veszedelmekről álmodom címmel 2018-ban látott napvilágot.

Művészetéért 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot, 2015-ben pedig a Magyarország Babérkoszorúja díjat. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. (MTI)