Hagyományos forgatókönyve van immár a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségnek, ám évről évre javítják még kicsit, igazítják az elvárásokhoz, hogy még szerethetőbb, még felemelőbb legyen. Idén is felvonulással kezdődött, lovasok, fúvósok felvezetésével érkeztek a főtérre a város keleti és nyugati részéből az ünneplők, majd a politikusok, elöljárók, hivatalosságok megkoszorúzták az Erzsébet parkban az 1848–49-es honvédemlékművet. Pontban négy órakor felcsendült a magyar lovassági induló, majd a többezres összesereglett tömeg előtt vonultak fel a cserkészek a forradalomban részt vevő népek zászlóival, és érkeztek a huszárok, lovasok díszbe öltözve, nyalkán, tapstól kísérve. A sepsiszentgyörgyi egyesített kórusok a Szózattal nyitották az ünnepet, majd a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai adtak elő két Kormorán-dalt.

Antal Árpád polgármester nemcsak a rangos vendégeket üdvözölte, de külön köszöntötte „a Székelykevéről, a szerb tengerből érkezett székely testvéreket, akik példájukkal is bizonyítják, menyire fontos számunkra az önazonosság”. „Bennünket, székelyeket könnyű bárhol felismerni, mert mi hűek maradunk önmagunkhoz, legyünk bárhol a világban, Háromszéken, Székelykevén vagy Bonyhádon” – mondotta Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy tegnap délután az összetartozás jeléül közösen egy tölgyfát ültettek az Erzsébet parkban, „amelynek gyökerei mélyen lenyúlnak az anyaföldbe, ahogyan a mi gyökereink is szilárdan kapaszkodnak szerte a Kárpát-medencében”. Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte „a bennünket körülvevő, folyamatosan megfigyelő látható és láthatatlan erőket is, amelyeknek szüntelen jelenléte ébren tart bennünket, és ébren tartja bennünk a kreativitást, hisz nekik köszönhető, hogy évről évre a nemzeti önkifejezés új formáját kell kidolgoznunk”. Az 1848-as forradalomról szólva hangsúlyozta, vannak örök értékek, amelyek soha nem változnak, és amelyek az emberi természet legalapvetőbb igényéből táplálkoznak.

Egy ilyen örök igény a szabadság, amelyet akkor érzünk a legjobban, ha annak hiányában élünk.

Van, aki el tudja fogadni a szabadság hiányát, de van, aki nem alkuszik. És ez utóbbiak miatt élhetőbb ma a világ. Ez az ünnep ezeknek az embereknek a halhatatlan bátorságáról szól. Ritkák az ilyen pillanatok a történelemben, és ritka az, amikor egy közösség egy emberként áll talpra saját jövője érdekében – Antal Árpád szerint ez a legfontosabb tanulsága 1848-nak. Ennek jegyében fel kell tennünk magunknak a kérdést: tudjuk-e, mi a helyes út? Szívós akarattal kitartunk-e céljaink mellett? Mi mindannyian dolgozunk-e azon, hogy ennek a közösségnek, városnak, Székelyföldnek jövője legyen? – tette fel a kérdések sorát. Antal Árpád utalt a Bukarest-központú országvezetésre is, amely száz éve tesz arról, hogy csak a főváros és Dél-Románia legyen nyertese a nagy egyesülésnek, akadályozta Erdély és a különböző régiók fejlődését, amelyek – akárcsak 1848-ban a nemzetek – most lázadnak.

„A jövő Románia számára azt jelenti, hogy minden történelmi régiónak kezébe kell vennie sorsát, elérnie, hogy a legfontosabb döntéseket helyben hozzák meg. Bukarestnek azt is meg kell értenie, hogy száz évvel ezelőtt Erdéllyel egy erős magyar közösség is Romániához került, amelyért akkor felelősséget vállalt. Elvárjuk, hogy akkori vállalásait maradéktalanul teljesítse” – mondotta. Kitért a román médiában tomboló magyarellenességre, tiszteletet követelt a magyarságnak, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a XXI. században, egy európai országban büntetni lehet egy közösséget nemzeti szimbólumainak használatáért. „Ez számunkra elfogadhatatlan, és valahányszor megtörténik, félreérthetetlen jelzést kell küldenünk Bukarestnek: a magyar közösségnek alapvető értékei vannak, amelyek mellett minden körülmények között kitartunk. Kitartunk az elveink, szimbólumaink, önazonosságunk, nyelvünk, kultúránk mellett. Kitartottunk az elmúlt száz évben, és kitartunk rendületlenül a jövőben is” – hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy a városközpontot díszítő nemzeti színű szívek felkiáltójelek, a prefektusnak, a szabadságunkat csorbító román hatalomnak jelzik, hogy jogi és adminisztratív eszközökkel le lehet vetetni a magyarság szimbólumait a hivatalok homlokzatáról, meg lehet büntetni a polgármestereket, de nem lehet korlátozni a szülőföldünk iránti ragaszkodást és szeretetet.

A rendezvény díszszónoka, Martonyi János, az első és második Orbán-kormány külügyminisztere a magyar kormány üzenetét tolmácsolta, és köszönetet mondott az együtt ünneplés „elképesztő, fantasztikus” élményéért, de azért is, hogy „171 éven keresztül itt, Székelyföldön és Erdélyben nagyon nehéz körülmények között, de ébren tartották a magyarság és a szabadság szikráját”. „A nemzeti ünnep egy sűrített üzenet, tömör kifejezése annak, hogy mit üzen múltunk a jelennek és a jövőnek. Átad egy életérzést és egy világképet. Nem véletlenül mondjuk, hogy ez az ünnep a magyarság és a szabadság ünnepe” – hangsúlyozta. „A mi lelkünk lényege, önazonosságunk szíve a szabadság” – mondotta, majd kifejtette, a magyar nyelvben nincs külön szavunk az egyéni és közösségi szabadságra, de azt is kiemelte, a szabadság olyan, mint a szeretet, minél több van nekem, annál több jut másoknak is. Martonyi János szerint, ha az egyéni és közösségi szabadság nem szétválasztható, akkor az egyéni és közösségi jog sem az, ez utóbbi önkormányzatiságot, önrendelkezést, autonómiát jelent.

Óriási győzelemnek nevezte a Székely Nemzeti Tanács által elért Európai Bírósági döntést, amely véleménye szerint megteremtheti az alapját a nemzeti régió elvének.

„Ha Európa túl akar lépni jelenlegi nehézségein, akkor elkerülhetetlenül figyelembe kell vennie, be kell fogadnia, fel kell ismernie, el kell ismernie a nemzeti kisebbségek, a nemzeti közösségek, a nemzetiségek és mindenekelőtt a régiók létét” – fejtette ki. „Az igazán nagy dolgokban nincsen kis nép, az igazán nagy dolgok a belső erőtől, az értékválasztás tisztaságától, a szabad akarattól és a szabadság akarásától függenek” – zárta beszédét Martonyi János.

A Székely Mikó Kollégium néptáncosainak előadása után Farkas Balázs konzul olvasta fel Orbán Viktor üzenetét, majd Sorbán Boglárka, az ifjúsági szónokverseny győztese tolmácsolta, mit jelent a fiataloknak március 15.

Lelkészi áldásában Bancea Gábor református tiszteletes a hit és nemzet együvé tartozására hívta fel a figyelmet, mint fogalmazott: március 15. tanulsága, hogy soha nem létezett hitetlen forradalmár, a márciusi ifjak hitben nevelt és edzett fiatalok voltak, hűségüket pedig az bizonyította, hogy a későbbiekben a megtalált szabadságot az életüknél is drágább kincsnek tartották. A hit ma is fontos tényező az egyén, a nemzet életében – mondotta, és hangsúlyozt: megmaradásunkhoz szükség van „magyar bölcsőre, hívő családra és nemzetet szolgáló iskolára”.