A híres nyelvész, író Ion Coja már rég rájött arra, hogy az 1848-as forradalomnak semmi köze nem volt a magyarokhoz, hisz azt egy szlovák (?!), Kossuth Lajos vezette. A honvédek egy lengyel, Bem tábornok vezetése alatt harcoltak. Magyarország fővárosa Bratislava (Pozsony) volt, és Alexander Petrovic (alias Petőfi Sándor) szlovák költő verseire lelkesedtek stb. Mi volt ebben az egész ügyben – amelyet jól megérdemelten levertek az oroszok – magyar!? – kérdezte. És feltette azt a költői kérdést is: hogyan lehet egy legyőzettetést ünnepelni?

Viszont egy bukaresti jeles történész, Marius Diaconescu most, március 15. alkalmából udvariasan jókívánságait tolmácsolta, de megállapította azt is: sajnos (magyar) honfitársai saját nemzeti ünnepüket arra használják fel, hogy sértegessék (gyalázzák, becsméreljék) a románokat. Ez szerinte máig is annak a mintájára folyik, ami még 1990-ben Marosvásárhelyen történt, amikor szélsőséges magyarok kiprovokálták az ottani erőszakos cselekményeket.

Szerencsére az említett úr néhány jó tanáccsal is ellátja a magyarokat, amit megszívlelhetnének. Például a magyar mellé a román zászlót is ki kellene függeszteni, és nem provokálni olyan szimbólumokkal, amelyekkel Románia szuverenitást támadják. Nem tüntetni kellene, ahol rekedtre ordítják magukat Románia ellen, hanem például vásárokat lehetne szervezni erdélyi magyaros termékekkel, aztán hagyományos folklórelőadásokat, de rockzenét is lehetne játszani. Csak ez utóbbi ne hordozzon ultranacionalista, xenofób üzeneteket. A magyar politikusok jöjjenek mindaddig, amíg nem szítanak feszültséget a románok és magyarok közt, de ha igen, akkor az itteni magyarok utasítsák rendre őket. Sajnos, a magyar aktivisták nem a magyarok valós problémáira koncentrálnak, hanem például útépítés helyett szobrokat állítanak. Aztán Diaconescu úr felszólítja a magyarokat, hogy ne legyenek naivak, az autonómia nem hoz tejet, mézet. Végül arról is szól, hogy a románok elvárják: a magyarok tartsák tiszteletben Románia nemzeti ünnepét, hisz december 1-je nem kivégzéseket és gyilkosságokat hozott, mint a magyar forradalom és március 15-e. 1918-ig a román megnyilvánulások miatt letartóztatták és kivégezték a románokat, még a román zászló használata miatt is. (És ugyebár milyen jó, mert most már a magyarokat ilyen atrocitások nem érik.)

Tegyük hozzá: a Gyulafehérvári Nyilatkozat volt a garancia arra, hogy 1918 után már nem úgy lesz, mint azelőtt, hisz az „teljes nemzeti szabadságot” irányoz elő az összes együtt élő népnek. Ennek ellenére – valószínű, provokálásként – az RMDSZ kidolgozott egy, az említett nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit törvényben foglaló kezdeményezést. Most a szakbizottsági szavazáson, március 19-én valamennyi román törvényhozó elutasította azoknak a kisebbségi jogoknak a törvénybe iktatását, amelyekre a nyilatkozatban vállalt kötelezettséget a románság, mert az alkotmányellenes lenne. A Gyulafehérvári Nyilatkozatnak csakis az első pontja a lényeges, amely kimondja „… az összes román és az általuk lakott területek egyesülését Romániával”. Egyéb nem érdekes, és a többi pontot törölni kellene a nyilatkozatból, egyszerűen le lehetne tagadni, hogy valaha egyéb is volt benne.

Nálunk különben egy kis történelemhamisítás soha nem volt gond. Azt is sikerül tagadni, hogy Románia többnemzetiségű állammá vált, hisz abban a minutumban, amikor megtörtént a nagy egyesülés, Románia rögtön egységes nemzetállammá alakult, attól függetlenül, hogy Erdélyben csak a lakosság 55 és egész Romániában 65 százaléka volt román.