László Zsuzsa
Próbavizsgákra készül a hetedikes gyermekem, napokon át hosszú órákat foglalkozik a leckéivel. Olyan ambícióval, elszántsággal tanul, hogy néha rá kell szólnom, hagyja egy kicsit alább, pihenjen, nem függ azért épp az élete ezektől a felmérőktől. Tudom, persze, hogy sajnos a felvételin számítanak az előző évek osztályzatai, az sem biztos, hogy egyenlő eséllyel indulnak éppen emiatt máshonnan érkező, „túlértékelt” diákokkal. Merthogy a tanügyi rendszerünk (is) úgy rossz, ahogy van. Én mégis úgy gondolom, hogy nem kell belebetegedni egy ilyen vizsgába, hosszú távon és egyáltalán nem ér annyit.
Szóval a gyermek lelkiismeretesen, teljes erőbedobással készül. Többször kéri, hogy ellenőrizzem a román leckékben. Szinte hibátlanul mondja fel, és hál’ Istennek érti is. Izgul, én nyugtatom, biztatom, bízok benne. Aztán lezajlik a nagy esemény. És hogy, hogy nem, a feladatok szinte köszönőviszonyban sincsenek azzal az anyaggal, amiből készülniük kellett. Hazahozza a feladatlapokat, felolvassa, mire én egy kicsit összezavarodom. Úgy tudtam, hogy viszonylag jól boldogulok a román nyelvvel, de ebből az egészből egy árva kukkot nem értek. A tekervényes, bonyolult körmondatok hemzsegnek az ismeretlen szavaktól, meghatározásoktól, mintha egy tudományos előadást hallgatnék.
Eszembe jut egy pár évvel ezelőtti történet. A nagyobbik lányommal fordítottunk – ugyancsak románból – egy hatodik osztályos leckét. Régies nyelvezet, olyan kifejezések, melyeket a román anyanyelvűek sem használnak. Kínlódunk is rendesen, de valahogy megfejtjük a szöveget egy hosszabb mondat kivételével, amivel nem tudunk mit kezdeni. Másnap megkérem egy kedves román kollégámat, magyarázza már el, hogy mi ez? Meghallgat és elkezd hangosan kacagni. „Na drága, ezt én sem értem.” Mondja a román. Aki ráadásul színész, tehát nagyon sokféle szöveggel találkozott és küzdött meg az évek során, Mégsem érti. Akkor hogyan értse meg egy hatodikos magyar gyerek? Azóta a lányom túl van mindenféle vizsgán, érettségin, az idén egyetemi államvizsgára készül. Remélem, a kisebbik is jól veszi majd az akadályokat.
Nem véletlenül használom ezt a szót. Mert itt nem jó szándékú, reális, használható tudást biztosító tanítás folyik, legalábbis ami a román nyelv elsajátítását illeti. Az egész inkább egy több éven át tartó komoly akadályverseny. És ember legyen a talpán, aki iskola végeztével az állam nyelvén elboldogul az élet dolgaiban. Amit igenis, nagyon jól kellene ismernie saját érdekében. Sajnos, elsősorban nem, vagy maradjunk annyiban, hogy nem csak a gyermekeinken múlik.
Én valahogy nem igazán bízom mielőbbi változásban, pedig nem vagyok túlságosan borúlátó, sőt.
