Viorica Dăncilă miniszterelnök is elismerte, hogy nem született még döntés Bukarestben Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, mindössze „személyes véleményét” fejezte ki, hogy ezt a lépést meg kell tenni. Időközben azonban, tiltakozásul kijelentései miatt, lemondta romániai látogatását II. Abdalláh jordániai király, az EU pedig közölte, az unió álláspontja változatlan Jeruzsálem státuszát illetően.
A Washingtonban tartózkodó Viorica Dăncilă telefonon pontosította az Amerikai–Izraeli Közpolitikai Bizottság vasárnapi rendezvényén tett bejelentését az Antena 3 hírtelevíziónak adott interjújában, amelyet tegnap ismertetett az Agerpres hírügynökség. „Amikor a nagykövetség esetleges elköltöztetéséről beszéltem, pontosan fogalmaztam: azt mondtam, hogy minden alkotmányos lépést be kell tartanunk. Nem azt mondtam, hogy én fogom elköltöztetni a nagykövetséget” – magyarázta a kormányfő. Hozzátette: a végső döntés az alkotmány értelmében valóban az államfőt illeti meg, de a maga részéről mindent megtesz, amit miniszterelnökként megtehet annak érdekében, hogy Románia izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe kerüljön. „Személyes véleményem az, hogy meg kell tennünk ezt a lépést” – hangoztatta a kormányfő, aki szerint az, hogy Románia felsorakozna az Egyesült Államok és Izrael mellé, nem jelentené azt, hogy eltávolodna az Európai Uniótól. Dăncilă ugyanakkor csalódottságának adott hangot az államfő őt bíráló közleményének hangneme miatt.
Elnöki rosszallás
Az elnöki hivatal vasárnap este közleményben tagadta, hogy Románia már eldöntötte izraeli külképviselete áthelyezését Jeruzsálembe. Klaus Iohannis államfő úgy értékelte: a szociáldemokrata miniszterelnök washingtoni bejelentésével újból csak „a külpolitikai témákra vonatkozó teljes nemtörődömségét” bizonyította. Az elnöki hivatal leszögezte: a nagykövetség esetleges elköltöztetéséről csak azt követően hoznak végleges döntést, hogy lezárul az erre vonatkozó tanulmány, és minden, a külpolitika és nemzetbiztonság területén érdekelt fél kifejti véleményét. Az alkotmány értelmében a végleges döntést az államfőnek kell meghoznia, ő azonban egyelőre nem kapta meg a kormány erre vonatkozó elemzését.
Veszélyes lépés?
Az Európai Unió álláspontja változatlan Jeruzsálem státuszát illetően – szögezte le tegnap az EU külügyi szolgálatának szóvivője az izraeli román nagykövetség esetleges áthelyezéséről szóló hírekre reagálva. Maja Kocijančič újságírói kérdésre válaszolva elmondta, figyelemmel követték a romániai nyilatkozatokat, de ezekkel kapcsolatban csak annyit tud mondani, hogy az Európai Unió álláspontja változatlan a kérdésben. Az EU szerint tartózkodni kell az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást célzó, közel-keleti béketárgyalások felújítását, Jeruzsálem státuszát tárgyalások útján kell rendezni.
Jordániai válasz
Lemondta romániai látogatását II. Abdalláh jordániai király tiltakozásul amiatt, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök kijelentette, hazája Jeruzsálembe költözteti Tel-Avivból a nagykövetségét. A jordániai uralkodó döntését a román elnöki hivatal is megerősítette. Közölte, hogy a látogatás lemondásáról a jordániai fél döntött, és tegnap közölték ezt a román elnöki hivatallal.
II. Abdalláh tegnap délután találkozott volna Klaus Iohannis államelnökkel. Ezt megelőzően a jordániai uralkodóház is közölte, hogy az al-Kudsz várossal (Jeruzsálem arab megnevezése) való szolidaritás jegyében a király lemondta romániai látogatását.
A jordániai uralkodónak a bukaresti parlament vezetőivel is kellett volna találkoznia, a hivatalos látogatás keretében különböző területekre kiterjedő megállapodások aláírását tervezték.
Tény vagy szándék?
Dăncilă vasárnap az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbija, az Amerikai–Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) tanácskozásán mondott beszédet. Bejelentette, hogy Románia át fogja helyezni nagykövetségét Jeruzsálembe. „Örömmel jelentem be ma az AIPAC hallgatósága előtt, hogy miután országom minden illetékes alkotmányos döntéshozója kielemezte a kérdést és konszenzusra jutott, én, Románia miniszterelnöke, valamint az általam vezetett kormány el fogjuk költöztetni Románia nagykövetségét Jeruzsálembe, Izrael fővárosába” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnök bejelentését, amelyet a jelenlévők többsége és a nemzetközi média jelentős része eldöntött tényként, nem pedig szándéknyilatkozatként értelmezett.