Mózes László
Országegyesítő eleink 1918-ban nem úgy gondolták az akkori ígéreteket, ahogyan mi most 2019-ben azokat értelmezzük – e tudathasadásos állapotra utal a honatyák tegnapi elutasító szavazata, amellyel a gyulafehérvári autonómiaígéret törvénybe iktatását seperték le a képviselőház asztaláról.
Az RMDSZ tervezete a Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit foglalná törvénybe, s bár e kérdésben a szenátoroké az utolsó szó, de aligha remélhető, hogy ők másként döntenének, mint képviselőtársaik.
Parlamenti képviselők, akadémikusok szerint az akkori ígéretek nem azt jelentik, amit az erdélyi magyarok száz éven keresztül gondoltak, hittek, hiába rögzíti a dokumentum a „teljes nemzeti szabadságot” az összes együtt élő népnek, hiába foglalták írásba, hogy „minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést”, ez mégsem az, amit az erdélyi magyarok reméltek.
Félreértették, félreértettük – üzenik.
Valójában most is az történik, amit egy évszázad során megszokhattunk: nincs hitele az adott szónak, nem tartják be mindazt, amit az egyesülés mámorában ígértek. Ehelyett magyarázkodnak, s állítják, mindenünk megvan, mit kívánnánk még? A képviselőházban tegnap 239 honatya ellenezte a jogszabályt, vita nélkül, döntésüket a jogi és közigazgatási szakbizottság korábbi elutasítására alapozva. A plénumbeli szavazást megelőzően ugyanis a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló testület ítészei megállapították, hogy a tervezet csapnivaló, mert ellentmond az alkotmány számos rendelkezésének, több alkotmánybírósági határozatot is sért. Az alaptörvényt illetően a jogszabálytervezet szerintük ellentétes egy sor lényeges előírással, amelyek az állam egységes jellegére, szuverenitására, polgárai egyenlőségére, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletére, az anyanyelvű oktatásra, a parlament hatáskörére, a helyi autonómiára és a helyhatóságok hatáskörére vonatkoznak.
Eme tekintélyes lajstrom láttán két lehetőségre gondolhatunk: vagy az érdekvédelmi szövetség jogalkotói végeztek silány munkát, vagy maguk az elutasító bizottsági tagok választották ismételten az érzelmi húrok pengetését, egy számukra kényelmesebb megoldást, miután már nincs szükség racionálisabb érvelésre. Ez utóbbi valószínűsíthető, ugyanis gyanúsan sok a hiba a jogszabálytervezetben, ennyire gyengék és felelőtlenek mégsem lehetnek a szövetség jogalkotói.
E lehangoló történésben mégis van valami, ami egy picike reményt ébreszt. Szinte észrevehetetlen, de a tegnapi voksoláson az RMDSZ húsz képviselője mellett két ellenzéki párt három törvényhozója is felkarolta a kezdeményezést. Noha ez még örvendezésre alig ad okot, mégsem jelentéktelen, mert ilyen apróságokra is érdemes hosszabb távon alapozni: ma három politikus áll egy kisebbségi ügy mellé, holnap esetleg kilenc, holnapután pedig huszonhét, s egyszer talán kikerekedik majd egy olyan parlamenti többség is, amely teljesíti az elődök 1918-ban tett ígéreteit.
