Száz éve múlt annak az 1919-es márciusnak, amikor Kun Béláék „kézhez vették” a szerencsétlen sorsú Magyarországot. Az előző év általános felfordulását jelentő őszirózsás forradalom és a hazatérő katonákkal bejött kommunista propaganda miatt a történtekkel csak sodródó Károlyi Mihálynak nem volt más választása, mint hogy 1919. március 21-én átadja a hatalmat a kommunistáknak.
A szociáldemokrata Garbai Sándor lett a forradalmi Kormányzótanács elnöke, de valójában a kommunista Kun Béla volt a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság tényleges meghatározó személyisége. Károlyi Népköztársasága és valamennyi polgári párt lényegében megszűnt, mivel az áprilisi tanácsválasztásokon csak a szocdemekkel egyesült kommunista párt (Magyar Szocialista Párt) állíthatott jelölteket.
A belső ellenállás megfékezésére már márciusban létrehozták a terrorkülönítményeket és Czernyi József elnökletével a Forradalmi Törvényszéket. A „Lenin-fiúk”, Szamuely Tibor és gyilkos társai páncélvonaton járták az országot és hozták az azonnali végrehajtásos ítéleteket. Szamuely mellett említsük meg az erőszakos számonkérésekért felelős személyeket: Kun Béla, Vágó Béla, Lukács György, Pogány József, Szántó Béla, Vántus Károly, Bokányi Dezső, dr. Landler Jenő, Alpári Gyula népbiztosok.
Dr. Váry Albert koronaügyész 1922-ben megjelentette az addig ismert eseteket, amelyekben a Lenin-fiúk közreműködésével közel 590, jobbára vétlen magyart végeztek ki minden tárgyalás nélkül. Megdöbbentő az a vérengzés, amelyet a polgári és módosabb paraszti társadalom ellen elkövettek. De ugyanígy lőtték le vagy akasztották fel a munkásokat vagy vörös katonákat is, ha azok nem engedelmeskedtek parancsaiknak. Uralmuk sem az akkori nemzetközi helyzet, sem az itt-ott felbukkanó belső ellenállás miatt nem tarthatott sokáig. Augusztus elsején megszűnt a Tanácsköztársaság és megkezdődhetett a számonkérés.
Ahogy az lenni szokott – és erre a közelmúlt is szolgálhat példákkal –, a letartóztatott Lenin-fiúk közül sokan már túl voltak a határon, többet átvettek és megmentettek az oroszok, Szamuely az osztrák határnál öngyilkos lett. Kun Béla sem érhette meg a második magyar kommunizmust, mert a Szovjetunió belső tisztogatási hullámának áldozata lett. A vörös terror idején elkövetett gyilkosságok miatt halálra a több ezerből viszonylag keveset (ötven személyt) ítéltek, de ezek közül többen kegyelemben részesültek, másokat kiadtak az oroszoknak. A megtorlásként következett „fehér terrort” a nemzeti kormány idejében leállította, az önkényes elszámoltatásokért pedig ugyancsak a törvény előtt kellett felelniük a tetteseknek.
