A pénzt ugyanis nem előrelátó fejlesztésekre, beruházásokra, netán hosszú távú, fiataljainkat hazacsábító, itthon marasztaló családtámogatásokra és hasonlókra szánják, hanem a megemelt állami bérek és nyugdíjak, illetve a költségvetési deficit fedezésére. Erre nem adott magyarázatot sem Viorica Dăncilă kormányfő, sem az őt irányító Liviu Dragnea SZDP-elnök, sem a „ritka értékes” Darius Vâlcov gazdasági tanácsadó, a szívesen szerepelgető Eugen Teodorovici pénzügyminiszter pedig a gazdasági növekedéssel állt elő, ami – ugyebár – Európa-szerte nálunk a legmagasabb. Hogy ez mennyire igaz, azt nem csupán a mindennapjainkat sok éve megkeserítő nehézségek, a csigatempóban épülő autópályák, széteső vasúti hálózat, a tárcavezetőt is megdöbbentő kórházi viszonyok, kivándorló milliók jelzik, hanem az is, hogy már a honvédelmi miniszter is nyilvánosan panaszkodik a források és korszerűsítések hiányára.

Amiben az elmúlt években jelentős mértékű „előrelépés” történt, az pontosan az adósság. Tavaly 29 milliárd lejjel nőtt Románia tartozása, és ez a profit.ro portál szerint közel ötszöröse a tíz évvel ezelőtti összegnek. A lakosságra leosztva fejenként 17 ezer lej adósságot jelent, noha 2008-ban még csak 3340 lej jutott egy főre. Valójában sokkal több jut, mert ezt azoktól hajtja be az állam, akik dolgoznak és adót fizetnek, és akiknek száma és aránya egyre csökken. Ezt hozta nekünk az utóbbi évek pénzügyi-gazdasági politikája: a magasabb életszínvonal helyett magasabb adósságot. Már ami a többséget illeti, mert az alkalmazottak negyede, a közszférában dolgozók azért nyertek, még ha nem is mindig méltányosan rangsorolták az egyes kategóriákat. Talán arról is kellene népszavazást tartani, hogy kit fizetnének meg jobban a polgárok – hamar kiderülne, hogy például a speciális nyugdíjakat a kivételezetteken kívül senki nem tartja indokoltnak. Mennyi beteget lehetne ehelyett kezelni, visszaadni a társadalomnak... Az embernek kedve lenne azt mondani, hogy hagyják nálunk a pénzt, mi majd építünk utat és kórházat is, mindent, amire szükségünk van. Egy suceavai vállalkozó meg is tette, saját költségén elkészíttetett egy méter autópályát, és az ideges reakciókból tudjuk, hogy az üzenet célba ért, sokkal többen megértették, mint ahogy azt a hatalmon levők szeretnék.

Csak éppen a hatalom nem akarja megérteni, hogy elegünk van már ebből a gazdálkodásból, amely teleormani magánbirodalmak és madagaszkári nyaralók virágzását szolgálja, nem pedig minket, adófizetőket, hogy élhető legyen a jelenünk és okunk legyen bízni a jövőben. Ezzel tartozik polgárainak az állam, a kormányzás. De nem ezzel foglalkozik, hanem az aranytartalék hazahozásával. Hiszi valaki, hogy takarékosságból teszi?