Farcádi Botond
Nem túlzás kijelenteni, hogy Románia vezetői közül jelenleg senki nem végzi a munkáját, az ország ügyeivel nem foglalkozik sem a kormány, sem az elnök, mindenki kizárólag saját érdekeit próbálja érvényesíteni egy olyan ádáz és gátlástalan küzdelemben, amelynek legnagyobb kárvallottjai éppen az itt élők. Jól látszik ez abból, hogy milyen témák uralják a romániai közbeszédet, miről szólnak a hírek, de megmutatkozik az indulat abban is, ahogy egy-egy ünnepélyesebbnek szánt pillanatot sem képesek megélni, a politikai viták azt is bemocskolják.
Legutóbb éppen kedden tartott ünnepinek szánt ülést a parlament az ország NATO-csatlakozásának 15. évfordulóján, de még az amúgy ilyen, széles körű konszenzusnak örvendő ügy kapcsán is elszabadultak az indulatok. Az év végi elnökválasztási kampányát idejekorán elkezdő Klaus Iohannis arra használta fel a parlamenti felszólalás lehetőségét, hogy a szociáldemokrata kormányt ostorozza, tehetetlenséggel, dilettantizmussal vádolva a hatalmat. Mi több, attól sem riadt vissza, hogy biztonsági kockázatnak nevezze a kabinetet, ami azért még ilyen fokú ellentét mellett is igen erősnek számító kijelentés. Nem késett a kormányoldal replikája sem: az elnöki tisztségnek járó tiszteletet nem adták meg neki, beszédét füttyel, bekiabálással zavarták, végül azzal vádolták Iohannist, hogy kampányeseménnyé züllesztette az ülést. A csörte során egyik félnek sem jutott eszébe, hogy az ilyen viselkedéssel mennyire lejáratják nem csak magukat, de elsősorban az országot, amelynek irányítására vállalkoztak.
Persze, nemcsak ünnepi alkalmakkor, hanem a hétköznapokban is megmutatkozik, hogy nem feladatuk elvégzésére összpontosítanak. Iohannis az alkotmány által előírt közvetítői szerepkört egyáltalán nem tölti be, csak kampányol, úton-útfélen, jó okkal vagy éppen indokolatlanul ostorozza a szociáldemokratákat. A kormány legfőbb foglalatossága pedig, hogy a saját maga által elkövetett hibákat korrigálja valamiképpen – mint tették azt a kapzsisági adóként elhíresült 114-es rendelet esetében. Mindeközben a szociáldemokraták is megfeledkezni látszanak hírhedt választási programjukról, a regionális kórházak építése csúszik, autópályákról továbbra is csak beszélnek, minden erejüket arra összpontosítják, hogy az igazságügyi törvényeket módosítsák és szabaduljanak a börtön fenyegetésétől. De az ellenzék sem jeleskedik a számonkérésben, alternatíva felmutatásában pedig még annyira sem, jóformán csak nacionalista hőbörgéssel igyekeznek erősíteni pozícióikat.
Változásra pedig aligha számíthatunk a következő hónapokban, hiszen két választást rendeznek idén, így vélhetően továbbra is előtérben marad a pártlogika, a politikai és a személyes érdek.
