A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány ilyen módszert. 1. 2015-ben a közrendre és közbiztonságra vonatkozó országos stratégia tervezetében a székely autonómiatörekvést az állampolgárok jólétét és biztonságát fenyegető bűnügyi jelenségként tüntették fel. A tiltakozások hatására az erről szóló passzust végül törölték ugyan, de érezzük, hogy azért alkalmazzák. 2. Román vezetők szándékos vagy véletlen elszólásai. George Maior például, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatója 2014 júliusában azt nyilatkozta: a SRI hírszerzési struktúraként azon kell legyen, hogy területi autonómia ne valósuljon meg Románia területén. 3. A hajdani koncepciós perek indításával kapcsolatos gyakorlat felelevenítése, ártatlan emberek terroristákként való megbélyegzése, bebörtönzése. 4. Magyar egyházaktól, világi tulajdonosoktól jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának kijátszása, illetve a visszaszolgáltatott ilyen ingatlanok utólagos újraállamosítása. 5. Romániai magyar kisebbségi vezetők, közszereplők mondvacsinált ürügyekkel történő vád alá helyezése, fenyegetése, rágalmazása, zaklatása. 6. Jogvédőnek álcázott, valójában a kisebbség jogfosztása céljából létrehozott civil szervezetek finanszírozása. 7. Bírságok kiszabása anyanyelvünk, nemzeti jelképeink, szimbólumaink használatáért. 8. Nagy általánosságban a magyarság lejáratását célzó akciók. 9. Az erdélyi magyar kisebbség ellen uszító médiakampányok. 10. A magyargyalázás tolerálása, bátorítása, sőt, hazafias megnyilvánulásként való beállítása. Stb., stb.

A felsoroltak és a korábbról már ismertek mellett mostanság újabb, jogfosztást elősegítő módszer jelent meg a láthatáron. Megnevezése előtt lényegét két konkrét példával szemléltetem.

acian Cioloş volt miniszterelnök, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) elnöke március 14-én Csíkszeredában mindazokat, akik szerinte az autonómiát akarás homályában botorkálnak, a következőkről világosította fel: „Hiábavaló a Székelyföld autonómiájáról beszélni mindaddig, amíg az emberek szegények és nincsenek fejlődési lehetőségeik. Attól, hogy folyamatosan ez a téma kerül előtérbe, nem fog javulni az emberek életszínvonala.” Tehát a teendő: ne is beszéljünk róla! (Mármint az autonómiáról.) Miről beszéljünk? „A befektetések ösztönzéséről, a gazdasági fejlődésről, a román és magyar lakosok közös problémáinak orvoslásáról.” A magyar lakosok sajátos problémáit (amelyeket a román hatóságok okoznak) nem időszerű orvosolni. Ezek a problémák mikor válnak időszerűvé? Például akkor, ha a magyarok száma annyira lecsökken Romániában, mint a németeké: 1930-ban 745 421, majd 2011-ben 36 884… 

Miután az 1990-es években ausztriai, lengyelországi, magyarországi, vatikáni levéltárakban kutatott, Marius Diaconescu bukaresti történész a sajátos hazai viszonyok között már-már magyarbarátnak mondható cikkeket, tanulmányokat, könyveket publikált. Egy ideig. Mára azonban hatalmas metamorfózison esett át, s az egyik legádázabb magyarszidóvá avanzsált. Ezért lepődtem meg, amikor az Adevărul napilap március 12-i számában megjelent „De ce sunt aşa puţini unguri la marşul cu repetiţie din Târgu-Mureş de 10 martie?” című cikkében – a szokásos magyargyalázáson kívül – székelydicsérésre is bukkantam. Persze nem nagy általánosságban dicsérte a székelyeket, hanem csak azokat, akik nem esnek az autonómiaakaráshoz hasonló főbenjáró bűnökbe. Miből tudható, hogy van jó, dicséretre méltó, tehát olyan székely is, aki nem akar autonómiát? Hát abból, hogy az illető nem vesz részt a Budapestről pénzelt magyar szélsőségesek által szervezett, a március 10-i marosvásárhelyihez hasonló románellenes meneteléseken. Azért marad távol, mert a szeméről leesett a hályog, és belátta, hogy a marosvásárhelyiek nemzetiségre való tekintet nélkül a magyarok 1990. márciusi tetteinek a levét isszák még ma is. Ugyanis „a befektetők az 1990. márciusi erőszakos cselekmények miatt úgy óvakodtak Marosvásárhelytől, mint ördög a tömjénfüsttől. (…) Tőkés László és az övéi nem tanulták meg a leckét, mert őket nem érdekli, hogy a székelyek jobban éljenek. De a székelyek többsége megértette, így hát nem tolonganak a március 10-i menetelésen.” A tanulság napnál világosabb: ahhoz, hogy a románok és a székelyek/magyarok boldogságban és jólétben éljenek együtt Romániában, a következőkre van szükség: a székelyek ne akarjanak autonómiát, a magyarok ne akarjanak több jogot, mint amennyit a románok elégnek gondolnak a számukra.

Miután Diaconescu cikkének „erkölcsi mondanivalója” nem csupán Cioloş üzenetével cseng össze, hanem több, mostanában született véleménnyel is, könnyű kikövetkeztetni az új magyarellenes módszer lényegét. Íme: látszatra a „javunkat akaró” politikusok, közszereplők, médiahuszárok, ügyeletes hasunkba lyukat beszélők megpróbálnak szép szóval meggyőzni bennünket arról, hogy hibát követünk el, sőt, saját magunknak ártunk azzal, ha további kisebbségi jogokat, pláne autonómiát akarunk. Persze a lyukat beszélők jól tudják, hogy ilyen maszlagot értelmes emberekkel nehéz elhitetni. Csakhogy már az is eredmény, ha kevés magyart sikerül elbizonytalanítaniuk, állításaikról meggyőzniük. Hiszen a már régebben kitaláltakhoz hasonlóan a lyukatbeszélés módszerét is a kisebbségi jogokért kiállók sorainak a (tovább)gyérítése érdekében vetették be. Sok kicsi sokra megy jelszóval.

Boros Ernő