Az Urat magasztaló töretlen hitéért, a reményért és tevékeny szeretetért, amelyet az olykor zorddá forduló székelyföldi valóságban is kitartóan tolmácsolt, a romániai magyar cserkészmozgalom fáklyájának töretlen őrzéséért, illetve az egyház és a hívek szolgálatában legbensőbb értékeink továbbörökítésében vállalt áldozatos szerepéért vehette át az egykori vármegyeháza nagytermében tegnap a Pro Urbe kitüntetést Szabó Lajos címzetes kanonok, esperes, szentszéki tanácsos. A kitüntetett köszönetében felidézte az Isten által elrendelt szolgálatként tekintett közel harmincéves sepsiszentgyörgyi megvalósításait, illetve abbéli meggyőződésének is hangot adott, mely szerint e kitüntetés arra kötelezi, míg ereje engedi, még sokat tegyen a város anyagi, szellemi és lelki fejlődésért.
A korábbi Pro Urbe díjasok, a városi képviselő-testület tagjai, az önkormányzat vezetői, valamint a Sepsiszentgyörgy testvértelepüléseiről érkezett meghívottak jelenlétében vehette át Szabó Lajos a város díszpolgára kitüntetést. Az eseményről a román testületi tagok távol maradtak. Az ünnepi hangulatot a Laudate Kamarakórus emelte, Halmos László, a győri székesegyház egykori zeneszerző-karnagya a Hogyha az Úr nem építi a házat című zsoltárra íródott kórusművével tisztelgett Szabó Lajos előtt.
„Közösségünknek mindig jó iránytűkre, jó példákra van szüksége ahhoz, hogy a helyes úton megmaradhasson, melyekből erőt lehet meríteni a nehéz időkben, helytállásra, kitartásra sarkallnak. Márton Áron püspöki jelmondata – Non recuso laborem (Nem futamodom meg a munkától) – az erdélyi magyar közösségé is lehetne. Ezen értékek jegyében, szellemében választják ki minden évben a Pro Urbe díjazottakat” – vezette fel az idei kitüntetett bemutatását Antal Árpád polgármester. Szabó Lajos címzetes kanonok, esperes, szentszéki tanácsos élete fő állomásait és vitathatatlan érdemeit felsorakoztató laudációját Dávid Péter, a Szent József Plébánia egyháztanácsosa mondotta el, majd Antal Árpád, Sztakics Éva és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek közösen nyújtották át a kitüntetést.
Szabó Lajos köszönőbeszédét Ábrahám sokat idézett ószövetségi – az isteni parancsnak való feltétlen engedelmességet példázó – történetével, valamint azon fél évszázaddal ezelőtti eseménnyel indította, amikor a gyulafehérvári székesegyházban Márton Áron püspök pappá avatta, majd engedelmességi fogadalmat tett. Könnyű volt ígérni, de eljött az engedelmességi próba, akárcsak Ábrahám életében, amikor neki is el kellett hagynia otthonát. „A szeretett Csík már nem volt otthonom, új hely, új kihívás, új ismeretlen állt előttem, az Úr által mutatott és kijelölt hely Sepsiszentgyörgy volt” – fogalmazott Szabó Lajos, felidézve: hívei a Csíki kesergővel búcsúztatták (amelynek saját életére átírt változatát az ünneplők is meghallgathatták). A szorongás közepette jött az isteni szó: „ne félj, ne csüggedj, én veled vagyok”, így az Úr kegyelmével és erejével lépett huszonkilenc évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi közösségbe. Szolgálata során a Reményik Sándor Akarom című versében megfogalmazott hitvallást követte, követi: mindvégig az volt a szándéka, hogy a város szimbolikus falában tégla legyen, mely által épül, erősödik nemcsak külsőben, hanem lelkileg is.
Számot vetve a közel három évtizeddel, nem tekint magára hősként, kiemelkedő vezérként, hiszen a neki tulajdonított megvalósítások nem az övéi, csak hagyta magát „vezetni az Úr által, mint a gyermek”. Szabó Lajos a kitüntetés kapcsán – melyet szívből köszönt, és mely kötelezi eddigi szolgálata folytatására – úgy vélte: a város polgárai között több olyan él, akik jobban megérdemelték volna az elismerést, ő csak – mint Isten szolgája – a kötelességét teljesítette, a díj pedig minden jóakaratú emberé, akik munkájával, imádságával, áldozatvállalásával elvégezhették a rájuk bízott feladatot. Zárásként abbéli elhatározásának adott hangot, mely szerint igazi sepsiszentgyörgyi szeretne lenni, és még sokat tenni a város lakóinak szellemi és lelki fejlődéséért.
