De hogy a romániai szavazóknak a szebeni csúcs kapcsán mégse legyen hiányérzetük, hát zajlik a csetepaté: a kormányfő menne, de nem hívták, az országot így az egykori szebeni főpolgármester, Klaus Iohannis államfő képviseli. Most, hogy újra Iohannisnak áll a zászló, Dăncilă asszony rezignáltan be is jelentette, senkinek sem könyörög azért, hogy meghívják a csúcstalálkozóra. Még szerencse, hogy Traian Băsescu pontosított, aki korábbi államelnökként megmagyarázta, a kormányfő csupán a rendezvényt lezáró fogadáson való részvételre jogosult.

Meg sem kezdődött a nagyszebeni csúcs, e kis szappanoperás jelenettel az érintett felek ismételten nevetségessé tették magukat. Hiszen mi az üzenete egy ilyen kicsinyes torzsalkodásnak hazai vonatkozásban, s mit üzen a külföldnek? Bukarestben egyszerűbb a megfejtés: ha ugyanis a pártkatonák egy napig nem feszülhetnek egymásnak, hiányérzettel vívódnak, de e műbalhé láttán az országot fokozottabban figyelő külföldi elemzők, politikusok azért csóválhatják a fejüket, hova is érkeznek?
Az Európai Tanács nagyszebeni ülésére eközben lázasan készülnek a helybeli és a központi hatóságok. Mintegy ötvenezer diákot kényszervakációra küldtek, az iskolák egyikében rögtönzött kórházat rendeznek be, ugyanis a tanintézményekben zajlanak majd a megbeszélések. Főhet a fejük a szervezőknek, hogy minden rendben legyen, hiszen 36 hivatalos küldöttséget kell vendégül látniuk, 400 magas rangú politikus, 900 újságíró, 100 tolmács özönli el a várost, s nem csoda, hogy a nehéz helyzetekben rendszeresen megbicsakló hatóságok aggódnak. Ráadásul hosszas húsvéti és május elsejei vakációról térnek vissza a nagyszebeni állami alkalmazottak, így aztán igyekezniük kell az aszfaltozással, meszeléssel, mindenféle fényezéssel, hiszen a lelkük mélyén azért ők maguk is tisztában vannak azzal, hogy bármilyen váratlan helyzet felkészületlenül éri a hatóságokat.

De milyen jó lenne, ha nem szokványos politikai műbalhéval s az utolsó pillanatokra halasztott cicomázással kellene tölteni az időt. Ha minden rendben lenne, s Nagyszeben valóban Kelet-Közép-Európa közepe lenne, az a hely, ahol Iohannis házigazdaként akár azt is mondhatná vendégeinek: íme, Erdélybe érkeztek, oda, ahol a hagyományos nemzeti közösségek – szászok, svábok, magyarok, cigányok, örmények, ruszinok, zsidók – egyaránt jól érzik magukat, gyarapodnak, jövőt terveznek. De ezt nem állíthatja. Sőt, még azt is nehezen tudja megmagyarázni városába érkező, magas rangú politikustársainak, hogy az elmúlt negyedszázadban országából miért kényszerült távozni mintegy négymillió, dolgozni kívánó romániai állampolgár.