A május 6-ai megemlékezést a Kovászna megyei zsidó hitközség elnöke, Herman Rosner szervezte, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az évenkénti megemlékezések senki, sem a románok, sem a magyarok ellen nem irányulnak, mindössze fejet hajtanak az Auschwitzban elgázosított, illetve a Birkenauba és más haláltáborokba elhurcolt, embertelen, mostoha körülmények között szenvedő magyar zsidó lakosság előtt. Ugyanakkor fel szeretnék hívni a világ figyelmét arra, hogy soha többé ne történhessen meg egyetlen nemzettel sem, ami a II. világháború alatt az európai zsidósággal történt.

A német megszállást követően, 1944 májusában és júniusában a háromszéki és az alcsíki településekről rajtaütésszerűen összeterelték és koncentrációs táborba szállították az izraelita vallású vagy zsidó gyökerekkel rendelkező felnőtt és kiskorú lakosokat. Anyanyelvük magyar volt, magyarul írtak és gondolkodtak – és csak annyiban különböztek más vallású szomszédaiktól, hogy szombatonként gyertyát gyújtottak és Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak – emlékezett vissza a holokausztot túlélő volt uzoni lakos, Hirschhorn Tibor, aki ma Izraelben él.

Nem felejtem el, hogy magyar holokauszt is volt, ha nem is Auschwitz jellegű. Sepsiszentgyörgyről 52 kiskorú áldozata van a holo­kausztnak, Herman Rosner reményei szerint az ártatlan gyermekek neve felkerül az új zsidó temetőben felállított kopjafákra.  

Bármilyen nemzethez tartozónak vallja magát valaki, és bármilyen szinten gyakoroljon egy vallást, véleményem szerint sem a származása, sem a hite nem bűn – a bűn az, ha ember ember által vész el! A magyar zsidók a magyar nemzet részei, és ha fájdalmuk van, illik ezt tudomásul venni. A román kormányfő tett is ilyen gesztust azzal, hogy a múlt héten részt vett az egykori haláltáborok útvonalán megszervezett Élet menetén Lengyelországban. Kitekintve Európa felé, a keresztény hitet valló országoknak ildomos lenne elismerni a régi-új zsidó föld – Izrael – fővárosát, Jeruzsálemet.

Veres Ibolya, Uzon