Globalizált világunkban számos felfogás él arról, mi helyes és mi nem az. Nincs egységes erkölcsi mérce, és a képernyők által nyújtott szórakozási lehetőségek gyakran ellenkeznek azzal az értékrenddel, amelyet át szeretnénk adni gyermekeinknek. Jó ha tudjuk: szülőként nem maradhatunk le, miközben gyermekeink egyedül barangolnak egy gyorsan változó virtuális térben. Ne adjuk fel szülői befolyásunkat csak azért, mert számunkra ez egy nehezen érthető világ! Ha már elveszítettük az irányítást, legalább ne veszítsük el a reményt, hogy a technikai eszközöktől visszahódíthatjuk az otthonunkat – a magunk és gyermekeink számára.
Érdekesen működünk, mi, emberek: tárt karokkal fogadunk minden újdonságot, nagy lelkesedéssel adjuk át magunkat, aztán kezdünk rájönni, hogy nem feltétlen csak előnyei vannak az új találmányoknak. De akkor már nem merünk változtatni, mert körülöttünk már mindenki más használja azokat.
Pár évtizeddel ezelőtt a szülők a könyvek, az olvasás révén fértek hozzá olyan információkhoz, amelyektől gyermekeik el voltak zárva. A felnőtteknek ez kiváltságos státust biztosított, éles határvonal választotta el a „nagyok” és a „kicsik” világát. Később a rádió és a televízió már nagyobb bepillantást engedélyezett a gyermekeknek a felnőttek világába, és mára a könnyen elérhető világháló, az okos eszközök a feje tetejére állították az évszázadokig működő rendszert.
Ma már a szülők gyermekeiktől kérnek tanácsot, ha el akarnak igazodni a digitális „újvilágban” – a jelszavaktól kezdve az üzenetek továbbításáig. A különböző mobilalkalmazások már mesét „mondanak”, különleges világokat jelenítenek meg, segítségükkel gyermekeink könnyedén megtanulnak szorozni és osztani, idegen nyelven beszélni. A szülők pedig a háttérbe húzódnak, és hagyják, hogy az okos eszköz tanítsa, irányítsa a gyermekeket. Amit figyelmen kívül hagynak: lehet, hogy a gyermekeikben több a digitális érzék, mint bennük, „digitális bennszülöttként” jobban értenek a technikához, de továbbra is nagy szükségük van arra a kiegyensúlyozott támogatásra és józan útmutatásra, amelyet csak a szüleiktől kaphatnak meg.
A gyermekek és a felnőttek közötti határ elmosódni látszik. Ugyanazokat az eszközöket használjuk, ugyanúgy megtapasztaljuk azok előnyeit és hátrányait, ugyanazoknak a veszélyeknek tesszük ki magunkat az interneten. A közösségi oldalakon a gyermekek és a szülők hasonló online társasági életet élnek.
Ezért ma óriási szükség van arra, hogy a szülők pozitív példát mutassanak és határokat állítsanak fel a képernyőhasználattal kapcsolatban. Idősebbek vagyunk, ezért többet is tapasztaltunk, és tudjuk, mi mindent kell gyermekeinknek elsajátítaniuk, mire nagykorúvá válnak. Szülőként kötelességünk, hogy őket mindazzal felruházzuk, ami a boldogulásukhoz szükséges, mire elérik a felnőttkort. És ebben gyakran a képernyők inkább hátráltatnak, mint segítenek…
Azt tapasztalom, hogy a mai szülők többnyire engedékenyek, így ma már sok családban a gyermekek kezébe került az irányítás. A felnőttek túlságosan hamar megadják magukat a gyermekek követelőzésének vagy tiltakozásának.
Pedig a szülők felelősek gyermekeik neveléséért, a családjukért és azokért a határokért, amelyeket a képernyőhasználat terén kijelölnek otthonaikban – nem pedig fordítva. Ezért segítsünk gyermekeinknek, hogy megtanuljanak jó döntéseket hozni a médiát illetően. Ha megnézünk egy műsort, beszélgessünk róla és azokról az értékekről, amelyeket képvisel. Hallgassuk meg gyermekünk véleményét, és magyarázzuk el a médiahasználattal kapcsolatos döntéseinket.
Talán régóta halogatjuk ezt a lépést és úgy érezzük, hogy már sokkal korábban tennünk kellett volna valamit. A múltat nem változtathatjuk meg, de újat kezdhetünk ott, ahol épp most tartunk.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
(folytatjuk)
