Kiutak az alkohol rabságából /3.A hit

2019. május 23., csütörtök, Család

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre
a tettet tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)

Szakemberek által irányított beszélgetésekben, illetve szakirányú csoportokban nagyon gyakran hallható, hogy sokan elismerték: van valami, ami segített a további küzdelmekben. Van, aki nem nevezi nevén, vagy más egyébbel próbálja helyettesíteni, van, aki egyenesen Istenről beszél. De mi van akkor, ha valaki nem hajlandó Istenben hinni, vagy nem képes rá? Vagy mi van akkor, ha hisz Isten létében, abban azonban már nem bízik, hogy ő is egy csodának lehetne a része? „Volt időszak, amikor semmiben és senkiben sem hittem, pedig vallásos embernek tartottam magam. Később rájöttem, hogy valójában nincs hitem.”

Nagyon gyakran látni embereket, akik kételkednek a szabadulás hitében, de ugyanakkor azt is tapasztalni, hogy nem értik, mások élete miképp tudott gyökerestül megváltozni és miért kezdtek el Istenről beszélni. Akadnak köztük, akik az évek során közömbösségből, önelégültségből vagy előítéletekből kiindulva távolodnak el a vallástól, annak gyakorlásától, Istentől. Vagy pedig egy másik végletbe esnek, érzelmi túltengésbe merülve, összetévesztve azt az igazi vallásossággal: „Nekem mostanig is volt hitem, de lehet, hogy csak felületes, esetleg látszólagos képmutatás.”

Vannak, akik azt hajtogatják, hogy bár megpróbálták hittel is és hit nélkül is, de sehogyan sem sikerült kimászni züllött élethelyzetükből. Van, aki beismeri, hogy Isten léte bizonyítható, de legtöbbjük kételkedik ebben a tekintetben is, és akad bőven, aki Isten nemlétét gondolja bizonyíthatónak. Ilyen és hasonló helyzetekben segítőként elég nehéz a dolgunk. A hitet nem lehet senkire ráerőszakolni vagy Isten létét elfogadtatni, csak úgy, egyszerűen.

Egyik legnagyobb gát a kitartó makacsság, a dac és a visszatérő, önmagában csapdát rejtő bűvös mondat is: „Én egyedül is meg tudom oldani”. Viszont nagyon jó azt is hallani, tapasztalni, hogy miként vélekednek az Istennel való kezdetleges kapcsolatról: „Ráébredtem, hogy sok olyan probléma van, amit nem tudok megoldani egyedül, és segítséget kértem a Jóistentől. Az Isten mindig az életemben volt, de gondot jelentett, hogy csak akkor kértem segítséget, amikor bajban voltam. Most mindennap érzem közelségét, támogatását, biztatását. Most már hiszek Isten szabadító kegyelmében.”

Számtalan eset bizonyítja, hogy az ember nem hihet Istenben, ha ugyanakkor kitart saját elképzelése mellett még akkor is, ha többszöri próbálkozásra sem tudott valami érdemlegeset felmutatni. A hit bizalom, nem dac.

Legtöbb szenvedélybeteg a lelki békére vágyik, arra a lelki békére, amelyet ő maga nem tud megteremteni. Erőtlenségében, tehetetlenségében egy nem remélt belső forrásra talál, ami nélkülözhetetlen a mindennapi józanság biztosításához. A spiritualitás és a józanság lényege az, hogy a nap huszonnégy órájában hinni kell Istenben, és ugyanakkor elhinni azt, hogy ennek a mindenható erőnek a jelenléte nélkül ismét a kétségek és mélységek irányába távolodhatunk el. Megadva magunkat megmenekülhetünk. Úgy legyen… Ámen.
 

Kozma Ferenc lelkigondozó,
a Bonus Pastor Alapítvány ­munkatársa
(telefon: 0757 489 778)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 506
szavazógép
2019-05-23: Család - :

Hódítsuk vissza az otthonainkat! (1.)

Globalizált világunkban számos felfogás él arról, mi helyes és mi nem az. Nincs egységes erkölcsi mérce, és a képernyők által nyújtott szórakozási lehetőségek gyakran ellenkeznek azzal az értékrenddel, amelyet át szeretnénk adni gyermekeinknek. Jó ha tudjuk: szülőként nem maradhatunk le, miközben gyermekeink egyedül barangolnak egy gyorsan változó virtuális térben. Ne adjuk fel szülői befolyásunkat csak azért, mert számunkra ez egy nehezen érthető világ! Ha már elveszítettük az irányítást, legalább ne veszítsük el a reményt, hogy a technikai eszközöktől visszahódíthatjuk az otthonunkat – a magunk és gyermekeink számára.
2019-05-23: Család - :

Gyermekeink