Vannak „befolyásolhatatlan” gondolkodású nemzettársaink. Sokan, számbéli arányunkhoz képest. Ők is magyarok, sőt, erdélyi, sőt, székely-magyarok. Olyanok, akik saját képzeletükben a derekas, makacs és következetes jelzőkkel azonosíthatók. Leginkább önmagukra büszkék, és megalkuvó, befolyásolható szavazó polgárnak minősítik azokat, akik a „kis lépések” türelmes jövőképéről híresültek el. Őket nem lehet ebbe a szekérbe befogni. Nem húzzák a nemzetapasztó megosztás szekerét.
Valamikor volt egy, a felszabadult öröm pillanatában létrejött magyar érdekvédelmi szervezet, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség, a kommentekben egy ideje csak „udémérének” csúfolt, mindig a befolyásos román kormánypártokhoz simuló szervezet. Ebben a nem pártjellegű, hanem érdekvédelmi alakulatban kezdetben egyaránt benne voltak (többek között) az „azonnali mindent” követelők és a szocdemek, a „balról” tárgyaló türelmesek. Idővel egyszerűsödött az ideológiai ív. Lekopott (sértődötten kimaradt) a két szélső szárny, és meghatározó lett a kereszténydemokrata mozgalom, vezéregyéniségeivel az élen. Azóta áll a háború az egykori „szélsők” folyamatos bírálata mellett és a „megalkuvás” vádjának kinyilvánításával. Ma már három magyar párt, illetve pártszerűen működő szövetség létezik Erdélyben, amelyek más- és másként viszonyulnak a többségi Hatalom mindenkori képviselőihez és egymáshoz is.
Az „adok-kapok” csatározás leginkább a választások előtt szokott megélénkülni, amikor néhányan – jórészt pártideológiából, de még inkább sértődöttségből – a távolmaradást támogatják, mintha az erdélyi magyarság többmilliós közösséggel rendelkezne. Magánbeszélgetéseim során kedvenc beszédtémám (amit most megosztok a nyilvánossággal is), hogy amennyiben a románok beleegyeznének – tegyük fel – a székely autonómia megadásába, azt a magyarok buktatnák meg az egyszeriben fellángoló személyi és csoportérdekek miatt. Az ideológiai jelzőkben (látszólag) különböző román pártok a magyarellenességben csodálatosan összefognak, de feltételezésem megvalósulása esetén ugyanazt a belső egyenetlenséget és kudarcot tapasztalnák meg, mint az egymás ellenében fellépő székely városok (Székelyudvarhely–Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely) 1968-ban. Pedig akkor kevésbé múlt rajtunk a döntés. Vajon hol őrzik azt a tollat, amelyikkel Csíkban aláírt Ceauşescu? Nagy becsben tartották a csíkiak...
Most mi, erdélyi magyarok is beleszólhatunk abba, hogy hányan képviselik a romániai magyarságot Európa parlamentjében. Nem csupán az RMDSZ-t, de a Polgári Pártot, sőt, az Erdélyi Néppártot is. Ketten? Vagy hárman? Mi döntünk erről.
