Tavaly március közepén, majd június utolsó napjaiban öntötte el az árvíz Erdővidék legtöbb települését: napokon át kellett tartani attól, hogy a gát megbírja-e a fokozott terhelést, az azokon átbukó víz miatt az utak járhatatlanokká váltak, a bevetett szántóföldek sekély tavakká változtak, a gazdák állataikat menekítették, az istállók és egyéb épületek a természet erőinek martalékául maradtak. Ioan Deneş és Carmen Dan személyében miniszterek adták egymásnak a kilincset a helyszínen, itt volt Raed Arafat államtitkár, félcipőben megjárta a köpeci gátat Sebastian Cucu kormánymegbízott is, az érintettek támogatásáról biztosított az egész megyevezetés. Az érintett gazdák számba vették vesztességeiket, a dokumentációt pedig elküldték az illetékeseknek, hátha mielőbb megérkezik az ígért kártalanítás. A víz elhaladt, azzal együtt elült a szenzáció is, a fontos emberek tekintete pedig más irányba fordult, a bajbajutottak szavára pedig senki sem figyel.
Honnan jött a baj?
A helyismerettel rendelkezők szerint a baj eredete több okra vezethető vissza.
Köthető a bánya működéséhez, amiért az tevékenykedésével megváltoztatta Kormos patakának természetes medrét, úgy annak a Vargyas-patakával már megduzzasztott vize nem éles szögben ömlik az Oltba, hanem merőlegesen; ha előbbi megduzzad, nem fogadja be a Kormos hozamát, hanem visszanyomja azt, onnan pedig a száraz hidak alatt, a lejjebb, szinte tölcsérszerűen elhelyezkedő területekre kerül.
Az elmúlt harminc év országos politikuma szintén hibásként jelölhető meg, hiszen a bányák ügyeit azok kényes volta miatt nem tudta (nem akarta) megoldani, így a köpeci bányavállalatét sem.
Annyi év után se lehet tudni, hogy melyik országos érdekeltségű cégnek melyik az utóda, van-e olyan egyáltalán, a meglévő vagyon kit illet, ha valami nem kívánt történik, kit kell elszámoltatni.
Néhány éve felröppent a hír, eladóvá akarják tenni az ún. Technika-teleptől az ágostonfalvi állomásig kiépített, valaha a kitermelt szén szállítására szolgáló mintegy öt kilométeres vasútszakaszt. Az acél kellett, a töltés nem. Nem tudják a gazdák, kihez fordulhatnának, hogy a töltésen levő két száraz hidat betömjék. Gondjukat – és érvelésüket, mely szerint a szántók felé valamikor egyfajta kaput jelentő hidaknak ma már nincs jelentőségük, hiszen máshonnan jobban, könnyebben megközelíthetőek a rákosi területek – többször is Nagy István független tanácstag tárta a városi tanács elé. A városvezetéstől kapott válasz általában kitérő volt: nem tudni, ki a töltés tulajdonosa, s amúgy is az a rész árterületnek számít, a vízügy beleegyezésére is szükség lenne, hogy ott bármit is mozdítani lehessen.
Lázár-Kiss Barna András polgármester úgy nyilatkozott, hogy amit ő és a hivatal megtehetett, azt megtették. Számba vették és segítették a kárvallottak dokumentációjának összeállítását, ha a prefektúra vagy valamelyik másik hatóság felvilágosítást, további információt kér, készek azt a lehető leghamarabb megadni, de a kárpótlások odaítélésében dönteni nem hivatottak.
A száraz hidak kérdésében sem illetékesek – mondotta az elöljáró: nincsenek az önkormányzat tulajdonában, ha akarnák sem nyúlhatnának hozzá.
Több száz hektár víz alatt
A legnagyobb vesztesek közt van Málnási Csaba. Márciusban százötven körszénabálája veszett oda, megrongálódtak épületei – az akkor készült fényképeken jól kivehető, szinte az istálló ajtaját is ellepte a víz –, három traktora és egyéb gépei áztak el; júliusban 480 fóliás körbála és 180 száraztakarmány bála ázott el, s kezdhette előröl gépparkjának javítását. Amennyiben csak a fóliás körbálák árát kétszáz lejjel, a többiekét 120–130 lejjel számolja, akkor is bő százezer lej körüli veszteség érte – becsülte meg kárát.
Helyzete nem egyedi. Becslése szerint Köpec és Felsőrákos határában az ár miatt több száz hektárban keletkezett kár, s legalább húsz gazda vár arra, hogy a beígért kártérítést megkapja.
Mint mondotta, a hatóságok különösképpen nem érdeklődtek a gazdák sorsa iránt. Nála egyszer, még az első árvíz után járt kint a tűzoltóság, az állategészségügyi igazgatóság és a helyi polgármesteri hivatal munkatársából álló bizottság, de nem mértek fel semmit, csak szétnéztek, s megkérdezték, biztosítása van-e? Nem volt. Nem is lehet, farmjának helye ugyanis árterületnek számít, arra pedig senki nem köt semmilyen megállapodást.
Mivel úgy vélte, az illetékesek teljesen megfeledkeztek az árvízkárosultakról, augusztus elején kihallgatást kért Sebastian Cucu kormánymegbízottól, aki fogadta is. Beszámolt neki a két árvíz okozta nehézségekről, mondandóját okiratokkal, fényképekkel és drónfelvételekkel támasztotta alá, ám az írásban kapott hivatalos választ semmitmondónak véli. „Részletesen elmondtam neki: a megközelítőleg húszhektáros farmon lipicai lovakat tenyésztek és angus marhákat tartok, ám tevékenységem jóformán teljesen ellehetetlenült a Kormos-patakának a száraz hidak alatt területemre – és a szomszéd gazdák földjére – kiömlő vize miatt. Ezért arra kértem a prefektusi hivatalt, hassanak oda, hogy az állam tulajdonában levő vasúti töltésen levő száraz hidakat tömjék be, mert félő, hogy a jövőben is egy nagyobb esőzést követően megismétlődik a tavalyi bajunk. Erre milyen választ kaptam? Hogy a prefektúra átiratára a megyei vízügy azt felelte, a Kormos-pataka gátjának kijavítására pénzügyi tervet készítettek, s várják annak jóváhagyását, hogy a munkát elkezdhessék. Egy szó sem esett arról, amit kértünk: a töltés alatti rések betöméséről” – mondotta.
Málnási szóvá tette még, hogy az árvizek után megígért anyagi segítségből egyetlen lej sem jutott el Erdővidékre. Legutóbb az október elsejei Háromszékből értesült arról, hogy a prefektus sajnálatát fejezte ki emiatt. De az árvízkárosultak a már jóváhagyott összegeken túl nem számíthatnak anyagi támogatásra: csak Kökösbácsteleknek, Márkosrétnek és Szentkatolnának jár, Erdővidéknek semmi? – tette fel a kérdést.
