Mert bár kétségtelen, hogy a szociáldemokratáknak komoly csapást jelentett a választások elvesztése, temetni még korai lenne azt a pártot, mely az elmúlt harminc évben gyakorlatilag különböző nevek alatt, kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de az ország legstabilabb politikai alakulatának volt tekinthető. Liviu Dragnea és csapata machinációi, melyekkel pattanásig feszítették a közmondásos húrt, igencsak megtépázták a pártot, itthon és a külföldi megítélése tekintetében is, de messze nem hozták magukkal az alakulat bukását, amint azt az ellenzék és Klaus Iohannis próbálta már a választások estéjén sugallni.
A Szociáldemokrata Párt jelenleg sebzett oroszlánra hasonlít, mely fakult sörénnyel, csorbult fogakkal, töredezett körmökkel ugyan, de még képes és kész arra, hogy megvédje vadászterületét. Erre utal az is, hogy a vezér elvesztésének másnapján igen határozottan nekiláttak a Dragnea és társai által hátrahagyott romok – s nem utolsósorban a volt elnök körének – eltakarításához, és párhuzamosan azt is közölték: szó sem lehet arról, hogy abbahagyják a kormányzást, netán behúzott farokkal elsompolyogjanak a hatalom közeléből, bármilyen hangosan is üvöltene vagy morogna az ellenfél.
A szociáldemokraták – egész pontosan a megszólalásait illetően látványos átalakuláson átesett Viorica Dăncilă kormányfő és ügyvivő elnök – fellépése ugyanakkor érthető. A vasárnapi választásokon való siralmas szerepléstől függetlenül ugyanis a parlamentben továbbra is nagyjából nekik áll a zászló (a képviselőházban kissé billegve, de úgy is), a kormányrúd az ő kezükben, és a „Dragnea-korszak” lezárása (ha azt valóban az elhangzottak szerint viszik véghez, egyebek mellett békén hagyva az igazságszolgáltatást) csak jó ütőkártya lehet a kezükben a párt szénájának rendezésére. Marad természetesen a kérdés, hogy ha össze is kapja magát a párt, képes lesz-e annyira zárni a sorait, hogy megakadályozza az átvándorlást más alakulatokhoz, főképp Victor Ponta csapatához. Ha egyáltalán előfordul majd ilyesmi. A történet ugyanis kétesélyes: legalább ilyen könnyen megtörténhet, hogy Ponta, miután megülte örömünnepét a „régi SZDP” botlása felett, már nem fogja annyira ellenezni a megújulttal való együttműködést. Lássuk be, ennek sokkalta nagyobb esélye van, mint annak, hogy az ellenzékkel barátkozzon. Az SZDP számításait persze a kisebbik kormánypártnak a választások nyomán kialakult helyzete is boríthatja, bár esetükben is ugyanazok a tények igazak: a parlamenti jelenlétük ma is ugyanaz, mint május 26. előtt, a kormányban maradásuk pedig szintén nem az urnáknál dőlt el. Természetesen, az ő esetükben is ott van az elvándorlás mumusa.
És ha már a csodákkal kezdtük, minden hangzatos kijelentés dacára az ellenzéki alakulatok kiemelkedő vasárnapi teljesítménye legfeljebb csak főpróbának tekinthető a jövő évi parlamenti választásokra. Bármennyire is készen állna a Nemzeti Liberális Párt a kormányzásra, netán hajlandó lenne egy nem szocdem kabinetet támogatni a Mentsétek meg Romániát Szövetség, illetve dörgölőzne a Népi Mozgalom Pártja, a tények ez esetben is makacs dolgok, és még véletlenül sem arra mutatnak, hogy gyors hatalomváltás következne be Romániában.
A kormány ellen benyújtandó bizalmatlansági indítvány sikerére nagy eséllyel még a kezdeményezők sem esküdnének meg, mivel túl sok a bizonytalan tényező, az előrehozott választások előtt egyértelmű és elmozdíthatatlan akadályok tornyosulnak, illetve amint azt a választások utáni első napok is bebizonyították: az ellenzék is távol áll még attól, hogy egységes legyen, hiszen egyelőre csak a liberálisok azok, akik mindenáron kormányoznának. Sőt, az MRSZ esetében még a párton belüli egység kérdése is felvetődik. Az sem mellékes, hogy arról az ellenzékről beszélünk, amely az elmúlt másfél évben kizárólag a kormánypártok – vagy ha a helyzet úgy hozta, az RMDSZ – és azok vezetőinek szidalmazásában, a kormányzás pocskondiázásában jeleskedett, azt azonban a legizgalmasabb pillanatokban is elmulasztották közölni, hogy ők mit csinálnának másként, ha netán a hatalom az ölükbe hullna. Ahogy azt sem árt elfelejteni, hogy ugyanez az ellenzék az EP-választások alkalmával az SZDP-t megszégyenítő „vérnacionalista”, retrográd szólamokkal indult harcba a voksokért.
És végül tegyük még fel a kérdést: vajon Liviu Dragnea elítélése, a szociáldemokraták botladozása, az ellenzék pillanatnyi sikere egy csapásra megoldja-e Románia problémáit, legyen szó autópályákról, egészségügyről, oktatásról, bérekről, általában életszínvonalról, az igazságszolgáltatás függetlenségéről? Mindannyian tudjuk a választ. Nos, ezért kár lenne elővenni a pezsgőt.