– Miért lettél színésznő?
– Korán magába szippantott ez a világ, mert a szüleim már kis koromtól magukkal vittek a színházba. Én akkor még semmit nem értettem az egészből, de az a bizarr légkör, amely az előadásokat körüllengte, teljesen a hatalmába kerített. Ehhez társult egy ugyancsak zsenge korban jelentkező benyomásom, hogy folyamatosan nézve vagyok. Itt képzeletbeli nézésre kell gondolni, semmi konkrétumra vagy voyeur-helyzetre, inkább egy gyermek élénk fantáziájára, hogy bárhová bújik el, a lomtárba vagy a kamrába, mindig érez a hátán egy láthatatlan tekintetet. Úgyhogy a kocka el volt vetve, ezzel a rejtett pillantással kellett kezdeni valamit, a pimasz legyet táncba kellett vinni, és addig szédítgetni, amíg ártalmatlanná válik. Valahogy így sodródtam a színházhoz, és nem feltétlenül az őstehetségtől hajtva.

– Miért végeztél bölcsészkart?
– Líceumban sokat mesekalákáztunk Puki bácsival (László Károly színművésszel – szerk. megj.), és fényévekkel jobban telt a próbateremben, mint az intenzív matek–fizika szakon. Így lett aztán a színházasdi tabu, egy időrabló tényező, amit sürgősen ki kellett küszöböni. Innentől minden ezzel kapcsolatos vágyálmot mélységes titokban kellett megélni. Otthon kiegyeztünk a bölcsészkarban, mert a román-angol hellyel-közzel ment nekem. Miután ezt kipipáltam, angolosan leléptem a tanári pályáról, és titokban felvételiztem a színire.

– Miért titokban?
– Hogy ne keltsek feltűnést. Nyilván egyáltalán nem voltam feltűnő, amikor kötetekkel a hónom alatt, magyarázat nélkül naponta távoztam otthonról az erdő alá, s ott daráltam a verseket és monológokat. Egy alkalommal, miközben épp produkáltam magam, kinézett egy pasas a bokorból, és szelíden megkérdezte, hogy nem járnék-e a Hit Gyülekezetébe, mert elég szépen adok elő. Az erdőszéli szavalatok itt tragikus hirtelenséggel véget is értek. Aztán abban az évben heten felvételiztünk Szentgyörgyről a színire, többnyire titokban. Az egyik majdani csoporttársam például túrabakanccsal és sátorral érkezett a vonatállomásra, mert otthon úgy tudták, hogy a hegyekbe készül. Valamiért (okkal) féltettek minket ettől a pályától. A lényeg, hogy elég sokunk úti célja körül lebegett a lila köd, s mivel szenzációnak számított, hogy Szentgyörgyről mind a heten bekerültünk a színire, a jóhiszemű szülők a helyi sajtóból értesültek a gaztettről, s bevallásuk szerint aznap tíz évet öregedtek.

– Hogy kerültél az M Studióhoz?
– Ismertem a fiúkat és Uray Pétert a főiskoláról, akik 2005-ben aztán megalapították itthon a mozgásszínházat. Szimpatikusak voltak, dolgoztunk is együtt korábban, s mivel épp lányt kerestek, amikor végeztem, egyértelmű volt, hogy ide jelentkezem.

– Melyek voltak az emlékezetesebb élményeid az M Studiónál?
– Goda Gábor Törékeny című előadása volt a legmeghatározóbb élményem a személyessége és az egész próbafolyamatra jellemző gyógyító légköre miatt. Fehér Ferenc Személyazonosságát is szerettem a játékosságáért, vagy a Barta Dóra-féle García Lorca házát a fizikai és szellemi kihívásai miatt. Egy M Studión kívüli kedves szerep is eszembe jut Afrim Tamási Áron Színházban rendezett Akárki című előadásából, amelybe gyorsan kellett beugrani, értelmetlen és hosszas agyalások nélkül. Ez volt Erika groteszk figurája, amitől egyből lázba jöttem.

– Hogy érzed magad az M Studiónál?
– Nagy vonalakban jól. Ha van hiányérzetem, az nem feltétlenül a társulattal kapcsolatos. Inkább úgy fogalmaznék, hogy időnként mély nosztalgiát érzek a filológiás évek után, mert azért azokat is szerettem. Úgyhogy van egy ilyen folyamatos skizoid állapot, egy állandó fizikai-szellemi billegés vagy csiki-csuki. De ha túl feltorlódik a fizikai, gyorsan megszököm egy-egy műfordítótáborba.

– Ha nem színész lennél, mi lennél?
– Nem igazán látom magam más pályán. Köztisztviselőnek például kifejezetten türelmetlen alkat lennék, folyton lelépnék. Lehet, ilyen megszökős típus vagyok. Nekem a színház elől is meg kell időnként szöknöm, mert van, hogy elegem lesz belőle. Mintha mindig kellene egy ellenpont vagy távolság, hogy újra bele lehessen szeretni. A túl nagy közelség vagy fanatizmus nekem mindig gyanús vagy terhes. De ha nem kell folyton egy helyben maradni, ha van mozgástér, akkor szívesen vagyok ott, ahol épp vagyok.

– Hobbi?
– Elvetemülten kertészkedem. Valami kényszeres-rögeszmés zavar folytán mindenhová virágokat kell ültetnem. A Cigaretta utcai lakóközösségünket is folyton zöldövezeti pályázatokkal tartom rettegésben. Szerintem előző életeimben botanikus voltam.

– Terveid?
– Fuvolázni tanulnék, a Jethro Tull óta lenyűgöz ez a hangszer.

– Jól érzed magad a bőrödben?
– Teszek azért, hogy jól érezzem magam, de néha van hiányérzetem. Szentgyörgy családcentrikus város, talán emiatt is egy ideje elkezdtem vágyni egy saját gyermekre. Lehet, megérett a „lecsaládiasodás” ideje.