A szülők egy része addig halogatná az okoseszköz-vásárlást, ameddig csak lehet, de csemetéik már óvodás- vagy kisiskoláskorban kapcsolatba kerülnek olyan gyermekekkel, akik mindenféle szabályozás nélkül használják a képernyőalapú kütyüket. Aztán legtöbbször engednek a csoportnyomásnak, pedig másként is lehetne.
A tudatosabb szülők lefektetik a szabályokat: például, hogy a gyerekek felváltva játszhatnak, egyenként harminc percig reggeli előtt vagy vacsora után. Egy ideig működik a rendszer, aztán egyre gyakrabban sikerül túllépni a megbeszélt időhatárokat. Lassanként megszokottá válik, hogy a gyermekek a mobilon játszanak, míg az épp közelben levő szülőnek más dolga akad. Aztán a felnőttek már rémesen érzik magukat, és nem tudják, hogyan szorítsák vissza az apránként kiharcolt kiváltságokat.
Általában a szülők visszariadnak azoktól a változtatásoktól, amelyek gyerekeik nemtetszését váltanák ki. Ha gyermekünk háromévesen hisztizéssel eléri, amit szeretne, azzal csak arra tanítjuk, hogy ez a viselkedés beválik, és még tizenhárom évesen is hisztizni fog.
A gyermekek ugyanakkor ellenállnak, bármin akarunk is változtatni, különösen, ha a képernyőidőt korlátozzuk. Azonban ha bevonjuk őket egyéb időtöltésekbe, előbb-utóbb rákapnak annak az ízére is.
Ne féljünk népszerűtlen döntéseket meghozni gyermekünk érdekében! Szülőként ez talán komoly kihívást jelent számunkra, de a gyermekeknek világos és egyértelmű határokra van szükségük.
Ha felismerjük, hogy túlságosan engedékeny szülők vagyunk, vagy nem felügyeljük eléggé a képernyőidőt, itt az ideje, hogy változtassunk. Ahelyett, hogy gyermekünket hibáztatnánk, amiért túl sokat játszik videójátékokkal, ismerjük el saját felelősségünket: „Már sokat gondolkodtunk ezen, és rájöttünk, hogy hibáztunk, amikor megvettük neked ezt a mobiltelefont. Még nem voltál hozzá elég nagy. Ezért a következőt fogjuk tenni: három hónapra félretesszük ezt az eszközt. Szeretnénk, ha kipróbálnál más elfoglaltságokat, és megtanulnád jól érezni magad nélküle is. Három hónap múlva majd meglátjuk, hogy visszaadjuk-e.”
Ha megszabunk egy konkrét időtartamot, gyermekünknek nem kell örökre búcsút mondania kedvenc játékának, hiszen újra használhatja majd. Ellenben lehetőséget kap arra, hogy valami újat próbáljon ki és új szokásokat alakítson ki.
A siker érdekében jó, ha megtanítjuk gyermekeinknek, hogy állítson fel fontossági sorrendet és ügyesen ossza be az idejét. Ahhoz, hogy valakiből megbízható felnőtt legyen, elengedhetetlen, hogy megtanuljon elsőbbséget biztosítani a fontosabb dolgoknak. A családtagokkal folytatott kommunikáció, a lecke és a házimunka előbbre való, mint az internetezés.
Ne csak szabályokat tartsanak be, hanem legyenek elveik, egészséges jövőképük egy kifejezetten egészségtelen világban. Nem ellenőrizhetjük minden lépésüket. Igazából nem is ez a célunk, hanem abban akarunk nekik segíteni, hogy jó érzékük legyen a helyes és a helytelen közötti különbségtételre.
Segítsünk nekik akkor is bölcs döntéseket hozni, ha mi nem vagyunk jelen. Okosan válasszák meg, mivel töltik a szabad idejüket, és ne váljanak a tömegkultúra passzív rabszolgáivá. Ne tévesszék meg őket a színes képek, a reklámok, a hangos zene, a vonzó külsejű emberek és a jópofa karakterek. Egészséges kritikával fogadjanak mindent, ami a technika csatornáin keresztül érkezik. Legyenek igazi 21. századi gyermekek, akik elutasítják a technika túlzott és károkozó előretörését, miközben élvezik az előnyeit.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
