Élt egyszer réges-régen egy kereskedő a fiával, Giovannival egy Nápoly melletti kis faluban. Giovanni értelmes, ügyes legényke volt, s nagyon szerette a madarakat. Iszákját mindig teletömte kenyérmorzsával és kendermaggal, s az erdőben szétszórta a fák alatt.
A madarak is megkedvelték a szolgálatkész, szerény fiút, köréje telepedtek, a vállára ültek és a fülébe csicseregtek. Addig-addig tanítgatták, amíg Giovanni valamennyi madár szavát és beszédét megértette.
Történt egy ősszel, hogy távoli útra indult az apa, s a fiú is vele ment. Negyedik napja vitorláztak már a nyílt tengeren, amikor a hajó korlátjánál két sirály vijjogására lettek figyelmesek. Giovanni gondokba merülve hallgatta őket. Édesapja kíváncsian megkérdezte tőle:
– Miről beszélgetett ez a két sirály?
A fiú a vállát vonogatta, és nehezen szólalt meg. Végül sóhajtva ennyit mondott:
– Arról fecsegtek a madarak, hogy rövidesen magas polcra emelkedem, és eljön egy nap, amikor te öntöd a vizet a kezemre, anyám meg a törülközőt tartja.
Éktelen haragra gerjedt erre a kereskedő. Haragjában meglökte a fiút, az megcsúszott és belezuhant a tengerbe.
Történt azonban, hogy egy másik kereskedő is éppen arra vitorlázott, és kimentette a hullámokból a félig alélt fiút. Magával vitte egy távoli országba, ahol a király szolgálatába kellett lépnie. Amikor megérkeztek, a király nagy búsan fogadta őket. Ugyanis három holló állandóan ott körözött a feje fölött, s bármit tett is, nem tudott megszabadulni tőlük. Mindenütt a nyomában voltak, és még ha lefeküdt aludni, akkor is ott károgtak az ágya fölött egész éjjel.
Giovanni beszédbe elegyedett a hollókkal. Megtudta tőlük, hogy csak azért járnak állandóan a király nyomában, mert szeretnék, ha igazságot tenne közöttük. Szeretnék, ha eldöntené, hogy kit illet meg közülük a hollókirályság. Amikor ezt a király meghallotta, valósággal újjászületett. Egy pillanat alatt visszanyerte régi jókedvét, és a legidősebb, legtapasztaltabb hollót nevezte ki a hollók királyává. A derék Giovanninak pedig nemcsak a fél királyságát, hanem még a lánya kezét is felajánlotta. Így aztán, miután a király már öreg is volt, Giovanni lett az örököse és az új király is egyben.
A róka és a kacsák (Magyar népmese)
Egyszer a róka séta közben a tópartra ért. A tóban kacsák úszkáltak. Amint meglátta a róka a kacsákat, mindjárt kacsapecsenyére fájt a foga. Gondolkozott, hogy foghatna meg csak egyet is. Tudta, hogy a kacsák nagyon kíváncsiak, bekiáltott nekik:
– Gyertek csak közelebb, majd szép mesét mondok!
– Halljuk mi innen is – felelték a kacsák –, csak mondjad!
– De messze vagytok ám, nem tudok akkorát kiáltani. Jöjjön ki közületek egy, annak majd a fülébe súgom, az azután elmondja a többinek. De okos jöjjön ám ki, mert a szamár elfelejti!
A kacsák mind kijöttek a partra, mert mindenik okosnak tartotta magát, a róka azután, amelyik legközelebb volt hozzá, megfogta, a többi pedig szétrebbent.
