Egy napon hát azt mondta a legidősebb fiának, hogy másnap korán reggel ki akar lovagolni, s őt is magával viszi. Csakugyan, másnap be is kopogott a fiú az apjához, de nem olyan korán, mint a király szerette volna.
– Hozasd ide a ruhámat, hogy felöltözködjem – szólt a király a fiához. A fiú kiszólt a komornyiknak, hogy hozza be a király ruháját.
– Melyik ruhát? – kérdezte a komornyik.
Erre a fiatal királyfi visszafutott apjához, és megkérdezte, melyik ruháját akarja felvenni.
– A rövid ujjú köntöst.
A herceg visszaszaladt a komornyikhoz, és a rövid ujjú köntöst kérte.
– Melyik rövid ujjú köntöst? – kérdezte a komornyik.
Megint visszaszalad a királyfi, hogy megkérdezze apját, melyik köntöst akarja felvenni. Így csinálta ezt minden ruhadarabbal, míg végre a király felöltözhetett. Most a lovát hozatta elő a király. A fiatal királyfi itt is ügyetlenkedett: az istállóból jött vissza megkérdezni, hogy melyik lovat nyergeljék, és minden darabot: a takarót, a nyerget, szerszámot, sarkantyút külön kérdezett meg, úgy szaladgált ide-oda, míg összeszedte, ami a királynak a kilovaglásához kellett.
Másnap a középső fiát tette próbára, de az is ilyen szelesen és ügyetlenül végezte a rábízott feladatot.
Ezután a legkisebb fiának adta ugyanazt a megbízást. A legfiatalabb királyfi nagyon korán, még mielőtt az apja felkelt volna, jelentkezett nála. Megint ruháját kérte a király, mire a fia pontosan megkérdezte, melyik ruhadarabot kívánja. Értük ment, és maga vitte be apjának. Segített neki öltözködni, nem is hagyta, hogy a komornyik végezzen szolgálatot a király körül. Aztán megkérdezte, melyik lovat nyergeltesse, melyik takarót, nyerget és szerszámot tegyék a lóra, melyik sarkantyúját, melyik kardját kívánja a király felölteni, de csak mikor már mindent tudott, akkor ment le az istállóba, és vezette a király elé a lovat, megnyergelve, ahogy a király kívánta. Most aztán látta a király, melyik fia a legügyesebb.