Weöres Sándor címadó, találó gondolata jutott eszembe, midőn a Tanulók Klubja tánckörének magával ragadó műsorát néztem gyönyörködve. Jelbeszéd volt számomra sok szép üzenettel.
A beszéd, a nyelv – az anyanyelv – szépirodalmi ága a szó művészete; az ének és a hangszerzene a hang művészete; a tánc a mozgás, a mozdulat művészete; ez a három ikertestvér az ember alapvető művészi, önkifejezési vágyából született, akárcsak a többi művészeti ág, csakhogy az előbbi három szorosabban kapcsolódik egymáshoz. A beszéd alapja is a hang, akárcsak a zenéé, s a tánc is az izmok „hangja”, mindhárom egyfajta mozgásból, a lélek és a test ritmusából születik.
Mindhármat – nyelv, zene, tánc – zsenge kortól kezdve kell fejleszteni, ha harmonikus, teljes egyéniségeket akarunk nevelni. Egyaránt a testileg-lelkileg egészséges ember kialakulásának nélkülözhetetlen feltételei. Az emberhez méltó teljes élethez elengedhetetlenül hozzátartozik a tánc – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajztudós is. „A tánc olyan vers, melynek a mozdulatok a szavai” – olvasom a világhálón, s találónak érzem a megfogalmazást. Hozzáteszem: nemcsak puszta technikai mozdulatsornak kell lennie, hanem elsősorban lélek diktálta mozgásnak. Ha e kettő: a lélek és a tánctudás harmóniában van, akkor szép, művészi egy tánc, akkor telített üzenettel. Sokszor a darabos forma is magával ragadhat, ha lélek szól belőle. A szóban forgó előadás óvodáscsoportjainak bájosan egyenetlen számaiban is ott bujkált a lélek. S ettől volt szép.
Mindezek a gondolatok halmazba gombolyodva ott sejlettek bennem, midőn a kovásznai gyermekek előadását néztem. Mit néztem! Magával ragadott, elkapott sodrása, ott lüktetett ritmusa bennem. Mert közel száz őszinte gyermeklélek küldte üzenetét felém. A gyermekek fáradhatatlan, pezsgő mozgáskavalkádja elvarázsolt nemcsak engemet, hanem a telt házas, lelkes közönséget is, anyukákat, apukákat, nagyszülőket, minden bennlévőt. Nézők és szereplők együtt lüktető szíve csodálatos hangulatot teremtett.
Ugyanakkor amolyan „vizsgaelőadás” is volt, felmutatták az egyéves munka legjavát, az idei tanév különböző, helyi és országos versenyein előadott számokat, melyekkel legtöbbször előkelő díjakat is „zsákmányoltak”. A közönség pedig „ítélkezett” az évközi fáradságos munka bemutatott eredményéről: a kis produkciók közben és végén sűrű, a tánc ritmusához igazodó tapsával.
A szólótól a csoportos táncig, a modern, aerobikszerűtől a stilizált néptáncon és a népi gyermekjátékokon át az autentikus néptáncig széles műfaji skálán mozgott a bemutató. Ezt a színességet fokozták a két nép – a magyar és a román – nyelvén megfogalmazott táncprodukciók. Az apró kezdők, a már tapasztalattal, tudással gazdagabbak, s önálló egyéni produkcióra is képes ígéretek előadásai váltogatták egymást. A kis táncerecskék patakokká dagadtak, majd folyókká, s végül táncfolyammá egyesültek. Hatalmas sodrású munkát rejtett magában az előadás. Sok izzadságcseppből álló folyammá dagadt mind a betanítók, mind a betanulók részéről. Horváth Zita táncoktató több évtizedes kitartó munkája ott rejlett, ott csillogott e folyam hullámaiban. Fáradhatatlan, következetes tevékenységét dicséri az előadás. Tőle tudom, hogy az elkövetkezőkben hangsúlyosabban szeretne ráállni a néptáncoktatásra, ehhez természetesen anyagi és erkölcsi támogatásra van szükség. Ez évben segítő társa is akadt Bartha Melinda személyében, ez biztató. Székelyruha-kollekciót létesíthetne – ezt már én teszem hozzá – a város minden korosztálya részére, lehetőleg autentikus kovásznai viseletekből, hogy a kifejtett munkához nívóban még jobban felnőjön az eredmény. Ehhez néprajz szakos embereink megvannak – gondolok itt Gazda Klárára vagy Szőcsné Gazda Enikőre – akik minden bizonnyal szívesen segítenének.
Ami pedig a zenét illeti – a gépzene időleges és kényszerű megoldás. Zeneoktató tanáraink, akár a művészeti iskoláé is, képesek egy kis népi zenekar kifejlesztésére, csak lennének – gondolom, hogy lennének – jelentkező kis zenészek. Mennyivel autentikusabban hangzik, ha élő zenekar kíséri a néptáncot!
Mindent egybevetve értékes – gyermeknek és felnőttnek egyaránt – teljesítménynek voltunk a tanúi. Elismerés illeti a tánckar vezetőjét, a gyermekeket és szüleiket pedig kitartásra biztatjuk: ne adják fel, hisz ennél jobb test- és lélekfejlesztő módszert nem találnak.
Szabó Etelka
