Demeter J. Ildikó
Lassan végéhez közeledik Románia EU-tanácsi elnöksége, amiből még az eseményekre figyelő polgár is csak az ünnepélyesnek szánt, de az elítélt szociáldemokrata politikusok kiemelt helyen való szereplése miatt kínosra sikeredett bukaresti nyitóünnepséget látta, aztán pedig a Klaus Iohannis államfő által szervezett nagyszebeni csúcstalálkozót – amelynek kapcsán a legtöbbet arról beszéltek, hogy Viorica Dăncilă kormányfőt jogosan vagy jogtalanul hagyták ki a meghívottak közül –, most pedig az a legfrissebb hír, hogy a néhány hete magára találó kormányfőnk a gyűlöletbeszéd visszaszorítását nevezte meg a féléves román elnökség kiemelt céljának.
Jobb lett volna, ha ezt mindjárt az elején mondja – hiszen akkor illett volna valamilyen saját programmal előhozakodni –, de nem bánnánk ezt a mulasztást, ha akármilyen kicsiny eredmény mutatkozna ezen a téren. Épp az ellenkezőjét tapasztaljuk: kormányfőnk még saját, már általa vezetett pártjában sem tudta visszafogni a gyeplőt, országos szinten pedig rég nem látott módon feszült és ellenséges a hangulat. Mintha a kilencvenes évek elejének zavarosában úsznánk megint, mindenki gátlás nélkül mondja ki a legcsúfabb gondolatait is, a düh valósággal fortyog az emberekben, és amikor kilövell, sebeket ejt. Nem csupán a magyarellenesség erősödött, az indulatok elszabadulását mutatja a román parlamentben kedden műsorra tűzött bizalmatlansági indítvány körüli cirkusz is, civilizált vitának ugyanis alig nevezhető, ami történt. Sértések, vádak, fenyegetőzések röpködtek oda-vissza, és ez akkor is megdöbbentő, ha tudjuk, hogy az alpári megnyilvánulások hagyományszámba mennek a Dâmboviţa partján.
Vásári komédia az egész, mégpedig a legrosszabb minőségű: egy olyan kormányfő dicsekszik megvalósításaival, aki a múlt héten nyilvánosan beismerte, hogy sem miniszteri csapatának összetételébe, sem az állami költségvetésnek az összeállításába nem tudott beleszólni. Egy olyan kormányfő int békére az úzvölgyi temetőfoglalás kapcsán, aki a kisujját sem mozdította, hogy elejét vegye a konfliktusnak. Viorica Dăncilă minden szava hamisan cseng: ha végiggondolta volna tevékenységének ellentmondásait – vannak bőven –, önként le kellett volna mondania. Nem mintha ezzel megoldott volna bármit is: jelenleg sem a koalíciós, sem az ellenzéki pártok nem tudnak egy tisztességes, felkészült miniszterelnök-jelöltet és egy kiegyensúlyozott kormányzási programot felmutatni. Ilyenformán a bizalmatlansági indítvány visszautasításának mindenki örül: az is, aki hatalomban marad, az is, aki értelmes cselekvés helyett a felelőtlen gazdasági intézkedések ketyegő bombáját lesi a választások előtti évben.
Csakhogy az ország nem politikusokból áll, hanem azokból a milliókból, akik ezért a csapnivaló teljesítményért a számlát fizetik, sokszor erejükön felül. És ők egyáltalán nem örülnek annak, hogy nekik csak a bizalmatlanság jut és marad.
